Rendezvények támogatása 2024
Az MTSZ támogatja a megyei szervezetek regionális találkozóit.
A szervezett természetjárás több mint 60 éves hagyománya, hogy az egyes területek megyei vezetői személyesen is találkoznak, és egy 3 napos program során tapasztalatokat cserélnek, kapcsolatokat ápolnak. A találkozókat külön szervezik meg a keleti és a nyugati országrészben, mindkét esetben a szervező és így a helyszín is évente változik, azaz vándorol. Az eddigi összejövetelek jelképeit hordozó vándorbotot az aktuális szervezők a találkozó végén mintegy stafétaként adják tovább a következő megyei szervezetnek. A regionális események szervezését az MTSZ minden évben egy egyszeri összeggel támogatja.
2023-ban a Dunántúli Megyék Természetbarát Vezetőinek találkozóját Somogy vármegye, míg a Kelet-magyar Természetbarát Vezetők találkozóját Csongrád-Csanád vármegye szervezi.