Tökéletes csapatépítő lehet a jelzésfestés
Tökéletes csapatépítő lehet a jelzésfestés
A Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében idén már negyedik alkalommal került sor a társadalmi felelősségvállalás (CSR) területén megvalósuló vállalati megmozdulásra.
2023. június 15-én a Visegrádi-hegység Szentendréhez közeli lankái között, a Lajos-forrás közvetlen környékén megtartott rendezvény célja a kék kereszt (K+) jelzés felújítása, illetve az útvonal részleges módosítása volt 2,7 km hosszúságban.
A helyszín kiválasztásánál elsősorban a Budapesthez való közelséget, az említett turistajelzés elhanyagolt állapotát, illetve a természetben eltöltött minőségi idő lehetőségét tartottuk a legfontosabbnak, hogy a jelzésfestés által egy zöld környezetben lezajló közösségi élményszerzés keretében töltsék el a napot a résztvevők.
Az MTSZ szakmai igazgatósága négy fővel képviseltette magát, míg az Avon Magyarország IT-csapata kilenc fővel vett részt a rendezvényen. A bemutatkozást követően az MTSZ szakági munkatársa részletesen ismertette a fontosabb tudnivalókat, bemutatta a magyarországi jelzésrendszer történelmi hátterét és logikai felépítését, valamint az elméleti és gyakorlati tudnivalók mellett a balesetmegelőzés fontosságára is felhívta a résztvevők figyelmét.
A jelen levők közül többen természetkedvelők és erdőjárók voltak, akiktől nem volt idegen sem a térkép használata, sem a turistajelzések különböző szintű ismerete. A tájékoztatást és tájékozódást követően a résztvevők két csapatra oszlottak: a csapat egyik része a Lajos-forrástól, míg a másik a turistaút alsó végétől haladt a megbeszélt találkozási pontig.
Az átadott ismeretek, valamint a folyamatos szakmai felügyelet mellett jó hangulatban, precízen folyt mindkét csapatban a munka, és láthatóan mindenki élvezte a program elején választott feladatát, de a nap során alkalom nyílt a másik munkájába való belekóstolásba is. Így végül mindenkinek megadatott, hogy legalább egy K+ jelzést elhelyezzen a megfelelő helyre. Fárasztó, ám annál tartalmasabb napunk végén sikerült a kitűzött feladat végére érnünk, mindezt abban a reményben, hogy a résztvevők a természetjárás egyik újabb, sokak számára alig ismert fejezetébe nyerhettek betekintést.
Ha valaki kedvet kapna egy hasonló programhoz, az info@termeszetjaro.hu címen veheti fel a kapcsolatot a szervezőkkel. Bővebb információt az MTSZ társadalmi felelősségvállalásáról ezen az oldalunkon találtok.