Problémát észleltem egy turistaúton – mit tegyek?
Problémát észleltem egy turistaúton – mit tegyek?
Mit csináljak, ha akadályba ütközök vagy veszélyt látok egy turistaúton? És mi történik a bejelentés után? Ezekre a kérdésekre ad választ a Problémabejelentő kisokos.
Magyarország területén ma több mint 20 000 km jelzett út található, ebből körülbelül 17 000 km a szabványos jelzésű turistautak hálózata, melynek közel fele erdőterületen található. Az igencsak kiterjedt magyar turistaút-hálózat kiemelt nemzeti értéket képvisel, kialakításának, nyilvántartásának és karbantartásának feladataival a Magyar Természetjáró Szövetség foglalkozik.
A turistaút-hálózat folyamatos monitorozása és a problémák figyelése nagy erőforrásokat igényel szövetségünk részéről, ezért is kifejezetten fontosak a visszajelzések az elsődleges használóktól, azaz a túrázóktól. Ennek megkönnyítése érdekében hoztuk létre azt az online térképes felületet, amelyen keresztül könnyen és hatékonyan lehet az MTSZ felé jelezni, ha problémát észlelünk.
Mi is az a problémabejelentő?
Itt jelentsd be, segítve ezzel az utánad érkező természetjárókat!
A bejelentő panel könnyen elérhető a Kéktúra hivatalos oldaláról, illetve a Magyar Természetjáró Szövetség honlapjáról is. Célunk az, hogy ezzel az online felülettel segítsük a természetjárókat abban, hogy minél egyszerűbben és gyorsabban tudják megosztani a túrázás közben tapasztalt problémákat, észrevételeket munkatársainkkal. Éppen ezért, hogy könnyen átlássuk a bejelentéseket, a felület össze van kötve a Turistaút Nyilvántartási Térképpel, így a lehető legpontosabban meg tudjuk jeleníteni a problémák helyszínét.
Hogyan történik egy bejelentés?
Először ki kell választanunk, hogy milyen turistautat érint a bejelenteni kívánt probléma. Amennyiben az Országos Kékkör (Országos Kéktúra, Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és Alföldi Kéktúra) valamelyik útvonalán található az adott bejelenteni való, úgy a „kéktúra útvonala (OKK)” opciót válasszuk. Az Országos Kékkör három útvonalán kívül van lehetőségünk bármely egyéb, jelzett turistaútról is visszajelzést küldenünk, ehhez válasszuk ki a „más turistaút” lehetőséget.
Útvonalprobléma a Kékkörön vagy máshol
A kéktúrás vagy más turistaút kiválasztása után az „Útvonalprobléma” opció az első lehetőségünk. Ez esetben először kattintsunk bele a „térképről választott elem” szürke sávjába, majd jelöljük ki a térképen a probléma lehetőleg legpontosabb helyét. Ezt a ráközelítés és egy egyszerű kattintás után egy narancssárga pont fogja jelölni. (A kijelölt narancssárga pontot bármikor törölhetjük a térkép bal alsó sarkában megjelenő „pont törlése” opcióval.)
Végül válasszuk ki a konkrét problématípust is a legördülő menüből.
Ha turistaúton észlelünk problémát, több opcióból választhatunk bejelentéskor
Kéktúrás bélyegzőkkel, táblákkal kapcsolatos probléma
Maradva a kéktúrás bejelentéseknél: az Országos Kékkör több mint 2500 km-ének a teljes országot körbejáró hálózatán összesen 360 igazolópont található, amelyekhez kapcsolódóan 296 bélyegzővel igazolhatják a kéktúrások az adott szakaszok teljesítését. A nagy számokból adódóan bármelyik szakasz teljesítése közben előfordulhat, hogy a bélyegzőhelyekkel vagy magával a bélyegzővel problémát tapasztalunk. Ilyen esetben a problémabejelentő felületen a problémakörök közül válasszuk a „kéktúra bélyegzőhely” opciót.
Hasonló a helyzet az útjelzőtáblákkal kapcsolatban is. A Magyar Természetjáró Szövetség kezelésében az Országos Kékkörön 3344 helyszínen több mint 12 000 db jelzőtábla található, így az ezekkel kapcsolatos esetleges problémák visszajelzésében is számítunk a természetjárók nagyszámú közösségére. Ha tehát az útjelzőtáblákkal kapcsolatos a bejelentésünk, a problémabejelentő felületen a problémakörök közül válasszuk a „kéktúra útjelzőtábla” opciót.
Az eltűnt bélyegzőlenyomatot pótolni kell
Szöveg és kép a bejelentéshez
Bármilyen bejelentést is teszünk az űrlap segítségével, lehetőségünk van az adott probléma rövid, szöveges kifejtésére is. Szintén hasznos és munkatársaink közbenjárását segíti, ha a problémabejelentés mellé jó minőségű fényképeket is csatolunk (enélkül a bejelentést nem is tudjuk elküldeni). Itt érdemes figyelni arra, hogy maximum 2-3 db fényképet töltsünk fel, de azokat használható méretben és minőségben. Az űrlap végén mindenképpen adjuk meg email címünket, majd a zöld „bejelentés” gomb megnyomása után a bejelentés meg is történik. A csatolt fényképek méretétől függően a bejelentés feltöltése akár több másodpercet is igénybe vehet, ez idő alatt ne frissítsük böngészőnket.
A problémabejelentő űrlap elküldése után a megadott email címre egy visszaigazoló email fog érkezni, amelyben megkapjuk a bejelentéshez tartozó egyedi azonosítókódot is. Ez a későbbiekben segítheti az adott bejelentés nyomon követését és nyilvántartását is.
Mi történik egy bejelentés után?
Miután a Magyar Természetjáró Szövetség illetékes kollégája feldolgozza a beérkező űrlapot, a bejelentés típusának megfelelően elkezdődik a megoldási folyamat. A megoldási folyamatok az adott problématípusoktól függően jelentősen eltérhetnek egymástól, ezáltal a gyakorlati megvalósulásuk is eltérő ütemben történhet meg. Ezen folyamatok megértése érdekében érdemes megemlíteni, hogy a különböző bejelentett problémákat milyen úton-módon tudják munkatársaink a lehető leghamarabb orvosolni, illetve továbbítani a megfelelő helyre.
Kéktúrákkal kapcsolatos problémák
Mivel a Magyar Természetjáró Szövetség a kéktúrák (OKT, RPDDK, AK) fenntartója, az útvonalakkal kapcsolatos problémák prioritást élveznek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az útvonal járhatósága kerül veszélybe vagy ki kell cserélni egy eltűnt, elkopott bélyegzőt, kollégáink orvosolják a problémát a helyszínen, a lehető leghamarabb. Gyakran visszatérő vagy nem javítható akadályok esetén a helyszínen tájékozódva, minden szempontot figyelembe véve javasolhatják az útvonal vagy a bélyegzőhely módosítását is.
Megkopott, felújításra szoruló jelzés
Abban az esetben érdemes ezt a problématípust választani, amennyiben nem 1-1 darab rosszabb állapotú jelzésről van szó, hanem egy felújításra szoruló hosszabb szakaszról. Ez alól kivételt képeznek olyan esetek, amikor a jelzéssel kapcsolatban bármilyen sürgős beavatkozásra van szükség. A turistajelzések karbantartását az MTSZ évtizedek óta, önként vállalt közjóléti feladatként koordinálja, így a hosszabb szakaszok felújítása éves periódusokban, jelzésfestés pályázaton keresztül valósulhat meg. A jelzésfestés pályázatról az alábbi oldalon található részletes tájékoztatás.
Előfordul, hogy az aszfaltra kell festeni a jelet, de az hamar lekophat
A sürgős beavatkozások időpontja általában függ az aktuális időjárástól, illetve a kollégáink beütemezett feladataitól is. Mivel elképzelhető, hogy a rossz állapotban lévő jelzések épp egy aktuális pályázatban kerülnek felújításra, így érdemes azokat bejelentés előtt ellenőrizni az MTSZ publikus térinformatikai portálján.
Hiányos jelzés
Ebben az esetben az egyébként jól jelzett turistaútról szakaszonként 1-2 jelzés hiányzik, így szintén fontosak a folyamatos visszajelzések. Az MTSZ saját hatáskörén belül, az adott területet érintő munkáinak ütemezésével tudja minél hamarabb orvosolni a fennálló problémát.
Növényzettel benőtt útvonal
Amíg az erdős részeken és sokak által járt túraösvényeken ez a probléma viszonylag ritka, addig a kevésbé járt szakaszokon, vizesebb élőhelyeken, elhagyatott telkek környékén futó turistautakon, vagy egykoron művelt területeken okozhat jelentősebb nehézségeket. Mivel az adott évszakból és az aktuális időjárásból adódóan a növényzet térnyerése erősen változhat, fontos, hogy az ilyen jellegű bejelentéshez minden esetben mellékeljünk képeket is. A bejelentés esetén az MTSZ a probléma mértékétől, az érintett szakasz hosszától, illetve az Országos Kékkör érintettségétől függően tud bárminemű beavatkozásról dönteni, adott esetben együtt dolgozva a helyi erdészetekkel is. A döntés hátterében meg kell vizsgálnunk, hogy adott területnek ki a tulajdonosa (hiszen a tulajdonos engedélye nélkül semmilyen beavatkozás nem történhet), illetve információkat kell begyűjtenünk az esetleges védettségi fokról is. Általánosságban elmondható, hogy a növényzettel kapcsolatos, turistautakat érintő problémák legnagyobb része a megfelelő ruházattal és hozzáállással a túrázók által - egy kis kellemetlenségtől eltekintve - megoldhatók. További részletek az alábbi oldalon találhatók.
Nem átléphető, bedőlt fa
Ebben az esetben a túrázó a bedőlt fát nem képes átlépni, hanem valamilyen módon meg kell azt kerülnie. Az MTSZ minden esetben az érintett tulajdonosokkal és természetvédelmi szakemberek bevonásával vizsgálja az adott terület védettségi fokát, majd a probléma mértékétől függően dönt a beavatkozásról. Ha az adott turistaút járhatósága ellehetetlenül, a tulajdonosi hozzájárulás után a célunk a minél hamarabbi helyreállítás, hiszen egy nagyobb fa bedőlése esetén a kerülésből adódó taposás is jelentős környezeti károkat tud okozni.
Átjáró nélküli kerítés
Ilyen esetekben ismét a terület tulajdonosának felkeresésével indul a megoldási folyamat. Fontos tudni, hogy ha bármilyen erdőterületen, ahol turistaút halad, kerítést létesítenek, akkor az erdőtörvény értelmében kötelesek azon átjárót biztosítani a turistaúton haladók számára. Egyéb okoknál fogva is elképzelhető, hogy a turistautak nyomvonalán egy kerítést építenek, ennek megoldása érdekében egyeztetések szükségesek a tulajdonossal, de elképzelhető az útvonal megváltoztatása is a zavartalan természetjárás érdekében. Átjáró nélküli kerítés bejelentése esetén a helyszínek minden esetben felkerülnek a turistautak figyelmeztetés térképünkre.
Az út lezárva, a kéktúra a lakaton túl folytatódik
Átjáró nélküli villanypásztor
Elég ritkának számít, de ilyen esetekben is a terület tulajdonosának felkeresésével indul a megoldási folyamat. Jellemzően, ha le is van zárva az adott turistaút, az átjárás továbbra is biztosítva van egy akasztós kerítéssel. A NÉBIH Állategészségügyi és Állatvédelmi Osztályának hatáskörébe tartozó probléma esetén az érintett szakasz állapotáról hatósági bejelentés is történhet.
Nem átléphető árok
Kiszáradt vízfolyás, földcsuszamlások, építkezés, egyéb munkálatok, vagy épp kidőlt fa gyökerének következtében előfordulhat, hogy a különböző árkokon való átkelés már nem, vagy csak veszélyes módon lehetséges. Ilyen esetben mindenképp tulajdonosi egyeztetés szükséges, ideális esetben a tulajdonosnak biztosítani kell valamilyen átkelést segítő eszközt, de legegyszerűbb és célravezetőbb a nehezítő körülményekhez való alkalmazkodás és a biztonságos kikerülés.
A víz elsodorta a hidat, a kéktúra útvonalán nem lehet átmenni a patak fölött
Bármilyen jellegű veszély
Ilyen jellegű veszélyforrás lehet akár egy darázsfészek kéktúra bélyegződobozokban, lódarazsak jelenléte a turistautak mentén vagy akár veszélyes kutyák is. A bélyegződobozokba költöző darazsak, lódarazsak esetében kiemelten fontos a minél hamarabbi megoldás, ezért javasoljuk a lehető leggyorsabb bejelentést. A turistautak közelében található méhkaptárak esetében az erdőtörvény értelmében legalább 50 méter távolságra kell azokat elhelyezni a turistautaktól, de ezt csak erdőterületen kell betartani, és az érintett erdészettel kell egyeztetni telepítés előtt. Ez általában nem egy hosszabb ideig fennálló probléma, hiszen gyakran áthelyezik a kaptárakat, ezért mindig más helyen kell keresni a megoldást, sokszor magától megszűnik a probléma.
A legtöbbször a bélyegződobozba költöznek a darazsak, bár ilyen is előfordul. A lényeg, hogy gyorsan kell intézkedni!
Veszélyes kutyákkal legtöbbször lakott területek szélén, ki- és bevezető utak környékén, tanyák közelében találkozhatunk, gyakran az Alföldi Kéktúra valamelyik szakaszán. A megoldás része az adott település illetékes jegyzőjénél történő bejelentés, ezért ha először hozzánk érkezik a bejelentés, mi is továbbítjuk azt. Elképzelhető, hogy valamilyen közjóléti létesítmény (pl. kilátó, pihenő, esőbeálló, tűzrakóhely, stb.) állapota olyan rossz, hogy az már a biztonságos természetjárást veszélyezteti. Ekkor tulajdonosi egyeztetés szükséges, valamint figyelmeztető tábla kihelyezése lehetséges. Bármilyen veszély bejelentése esetén a helyszínek minden esetben felkerülnek a turistautak figyelmeztetés térképünkre.
Hulladék
Nagyobb mennyiségű hulladék elszállítása a turistautakról vagy azok környékéről egy igencsak sokszereplős, komplikált feladat. Az érintett erdészettel, önkormányzattal, valamint a nemzeti parkkal is szükséges az együttműködés. Bejelentés esetén a hulladék helyét jelezni tudjuk a tulajdonosnak, ám természetjáróként az Energiaügyi Minisztérium kezelésében lévő Hulladékradar alkalmazást is érdemes használnunk a minél gyorsabb megoldás érdekében. Hogy mit tehetünk még személyesen azért, hogy minél kevesebb hulladékkal találkozzunk természetjárás közben? Természetesen bárhol járunk is, az általunk termelt szemetet vigyünk magunkkal a legközelebb szelektív hulladékgyűjtőig.
Bármilyen más egyéb probléma
Munkatársaink mérlegelik a probléma típusát, majd egyéni elbírálás alapján kezdődik el a problémakör felderítése és a megoldási javaslatok feldolgozása.