Népszerű volt az MTSZ stand a TF Föld napja rendezvényén

Népszerű volt az MTSZ stand a TF Föld napja rendezvényén

A fenntarthatóság jegyében, a Healthy Campus-projekt keretében rendezték meg a Föld napja-rendezvényt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF), ahol a Magyar Természetjáró Szövetség is képviseltette magát.
Úgy tűnik, a klímakatasztrófa, a fenntarthatóság és a környezetvédelem kérdése továbbra is népszerű téma a fiatal generáció körében. Erről nyerhetett tanúbizonyságot, aki április 15-én ellátogatott a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) Föld napja elnevezésű, a World Leisure Day-jel egybekötött egész napos eseményére, amelynek az volt a célja, hogy bővítse a résztvevők fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteit.


A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) mellett számos hazai szervezet állított fel standot az aulában: a Humusz Szövetség, a Tudatos Vásárlók Egyesülete, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, a Felelős Gasztrohős, a Zöldövezeti Társulás, a HungaroMET/HungAiry, a TF Sport-táplálkozástudományi Központja, a Nébih Maradék Nélkül, valamint a Magyar Természetvédők Szövetsége.
Az MTSZ strandjánál 10 óra után már azonnal beindult az élet, és a rendezvény 15 órás zárásáig folyamatosan érkeztek az érdeklődők. Voltak, akik csak egy beszélgetésre néztek el felénk, de a legtöbben a rendezvény kvízjátékához kapcsolódóan pecsétgyűjtés keretében keresték fel a standunkat. Számukra izgalmas kvíz kérdésekkel készültünk az Országos Kéktúra, fenntartható természetjárás és általános túrázás témákban, illetve nagyon sokan választották a turistajelzések megismerésére szolgáló interaktív játékunkat is.


A legtöbb megjelent érdeklődő a Turista Magazin egy régebbi számával lett gazdagabb, a legszerencsésebb 5 fő pedig a kvízjáték során kisorsolt MTSZ-es ajándékcsomaggal tért haza. A MTSZ szerteágazó munkásságáról természetesen itt is a KÉKTÚRA mozgalmat ismerték a legtöbben, a nyerteseknek összeállított ajándékcsomagból így nem hiányozhattak a kéktúrák teljesítéséhez szolgáló igazolófüzetek sem.


A Föld napja-nyereményjáték regisztrációjánál a nap végére a szám 200 fölé kúszott a kitelepüléseket, különböző aktívitásokat, kvíz- és nyereményjátékokat, valamint két érdekes kerekasztal-beszélgetést is magában foglaló eseményen.
A Greendependent szervezet Klímakirakós címmel rendezett kvízjátékot a jelenlévőknek a könyvtárban, és sokan várták a nyereménysorsolást is az aulában, amelynek során a TF-webshop kínálta ajándéktárgyakat, a Nestlé által felajánlott termékeket, a +HungaroMET és a Magyar Természetjáró Szövetség által felajánlott ajándékcsomagokat lehetett nyerni.
A rendezvényt két kerekasztal-beszélgetés zárta csaknem félszáz résztvevő jelenlétében. Az egyik az élelmiszerbiztonság, a mezőgazdaság hatékonyságát és fenntarthatóságát, az élelmiszerárakkal kapcsolatos kihívásokat járta körbe, míg a másik, amelyet az Önkéntes és Fenntarthatósági Iroda szervezett, a sport és a sportesemények fenntarthatóságával kapcsolatos felvetéseket vitatta meg.

