MTSZ 110 túrák: Világ Gyalogló Nap Tatán
![](/media/thumbs/x1/ke/pl/x1kep-legnepesebb-csapat-beb36e4b-6638980.jpg)
MTSZ 110 túrák: Világ Gyalogló Nap Tatán
![](/media/thumbs/x1/ke/pl/x1kep-legnepesebb-csapat-beb36e4b-6638980.jpg)
A Komárom-Esztergom Megyei Természetjáró Szövetség október első szombatján ismét Tatára invitálta a túrázni vágyókat a Magyar Szabadidősport Szövetség Világ Gyalogló (Hó)Nap felhívására.
A Tata elnevezésű, 27. alkalommal megrendezett túra IVV esemény (Nemzetközi Népsport Szövetség) is, és egyben az Észak-Dunántúli Kupa, valamint a Magyar Természetjáró Szövetség által meghirdetett „Egész évben 110” túrasorozat része.
A kellemes őszi időjárásnak köszönhetően 124 túrázó sétált a tatai tavak körül október 7-én. Többen jöttek kisebb gyerekekkel, akik a Cseke-tó megkerülésére vállalkoztak, ez 5 km-es táv. A legkedveltebb útvonal az Öreg-tó megkerülése volt, ami 7 km-es túrát jelent. A 10 km-es táv érintette mind a két tavat, vagy ha kétszer kerülte valaki az Öreg-tavat, akkor az 14 km gyaloglást jelentett. A leghosszabb túralehetőség a 20 km-es táv volt, ami a Tatai Fényes Tanösvényt is érintette - erre 23-an vállalkoztak.
A túrázók a jelvény mellé oklevelet kaptak, amelyre az MTSZ 110-es jubileumi bélyegzője is rákerült. Mint minden évben, díjazták a nagy csapatokat, így most két kupát sikerült kiosztani. A legnagyobb létszámmal, 18 fővel a tatabányai Vulkán Tömegsport Egyesület csapata vitte el a nagyobb kupát. A másik kupát a székesfehérvári Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület kapta.
![x2. kép Gyöngyvirág csapata](/media/thumbs/x2/ke/pg/x2-kep-gyongyvirag-csapata-beb36e4b-6638961.jpg)
![](/theme/tm/pics/icon-more.png)
Az IVV túra kapcsán többen vehették át a megérdemelt nemzetközi jelvényeket:
- Farkas Zoltán - 475. alkalomért
- Farkas Ferencné - 375. alkalomért
- 500 km teljesítéséért Ispán Attila kapta meg a jelvényét.
- Még hárman vehették át a 10. alkalomért járó elismerést.
![x4 kép IVV jelvény átadás](/media/thumbs/x4/ke/pi/x4-kep-ivv-jelveny-atadas-b1ad8f9b-6638970.jpg)
![](/theme/tm/pics/icon-more.png)
A szervezők a túra után zsíros- illetve lekvároskenyér-partival jutalmazták a túra résztvevőit.