Mostantól még több turistaút élvez védettséget

Szerző:
MTSZ
2024. május 17.

Mostantól még több turistaút élvez védettséget

Az állami erdőgazdaságok után mostantól a hazai nemzetipark-igazgatóságok működési területén sem lehet szabványosan jelzett turistautakat megszüntetni vagy módosítani a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) felügyelete nélkül. Erről szól a szövetség Agrárminisztériummal kötött új stratégiai megállapodása és a hozzá tartozó cselekvési terv.

Hazánkat a Magyar Természetjáró Szövetség nyilvántartása szerint több mint 17 ezer km hosszúságban hálózzák be a szabványosan jelzett turistautak, ezeknek mintegy 41 százaléka természetvédelmi oltalom alatt álló, a nemzetipark-igazgatóságok illetékességébe tartozó területen vezet. Ezért van jelentősége annak a határozatlan időre aláírt cselekvési tervnek, amelyben a nemzetipark-igazgatóságok vállalják, hogy a jövőben nem kezdeményezik vagy engedélyezik a turistaút-hálózat területükre eső részének módosítását az MTSZ hozzájárulása nélkül.

Az Agrárminisztérium és az MTSZ közötti stratégiai partnerségi megállapodást – amelyet dr. Nagy István agrárminiszter, valamint az MTSZ elnöke, Garancsi István írt alá – és a mellékleteként született cselekvési tervet a Magyar Nemzeti Parkok Hetének nyitónapján, pénteken Dr. Seregi János, az MTSZ alelnöke vette át a budapesti Vajdahunyadvárban.

A dokumentum kiemeli, hogy a hazai turistaút-hálózat európai szinten is egyedi örökség, olyan nemzeti érték, amely 1930 óta egységes logikai alapon szerveződő jelzésrendszerrel jelölt. Alapelveit, műszaki paramétereit az MTSZ munkája alapján 2021-ben megújított magyar nemzeti szabvány tartalmazza. A dokumentum „kiemelt közérdeknek és szükségletnek” nevezi, hogy a magyar turistaút-hálózat stabillá váljon. Ehhez az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény értelmében a szabványosan jelzett turistautak nyilvántartását vezetni kell, ami egy 2019-es kormányrendelet szerint az MTSZ feladata.

A most létrejött kétoldalú megállapodásban a nemzetipark-igazgatóságok vállalják, hogy a gyalogos természetjárást szolgáló berendezések létesítése előtt egyeztetnek az MTSZ-szel, továbbá időben tájékoztatják a szövetséget a turistautakat érintő, előre tervezett/tervezhető tevékenységükről, valamint a hozzájuk harmadik féltől beérkezett módosítási és karbantartási igényekről, és nem végeznek el változtatásokat a hálózaton a szervezet hozzájárulása nélkül. Ez egyébként nem jelenti azt, hogy a területükön egyáltalán nem szűnhetnek meg turistautak, hiszen a hálózat menedzselése során a természetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni.

Az MTSZ múlt novemberben, a hazai turistaegyesületek első szövetsége, a Magyar Turista Szövetség megalapításának 110. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen az állami erdőgazdaságokkal is aláírt egy hasonló tartalmú együttműködési megállapodást. A nemzetipark-igazgatóságokkal most megszületett cselekvési tervben foglaltakkal együtt

így már a szabványosan jelzett turistaút-hálózat fele élvez valamilyen védettséget,

a mintegy 17 ezer km jelzett útból ugyanis 8432 km állami erdőgazdasági vagy természetvédelmi oltalom alatt álló területre esik az MTSZ aktuális nyilvántartása szerint.

Ezeken mostantól zavartalanul érvényesülhet a turistajelzés-rendszer biztonságos bejárhatóságot szolgáló egységes, könnyen átlátható logikája, ami nagyban megkönnyíti a túrázók terepi tájékozódását. Ez azért különösen fontos, mert egyelőre nem biztosított a turistaút-hálózat teljes védettségét biztosító jogszabályi környezet. A cselekvési terv azonban változtatni kíván ezen, ugyanis kifejezetten rögzíti, hogy az MTSZ együttműködik az Államtitkársággal egy, a turistautakhoz kapcsolódó jogokat, kötelezettségeket és feladatokat kijelölő jogszabálytervezet előkészítésében.

A cselekvési terv szerint az MTSZ vállalja továbbá többek között azt is, hogy – akárcsak az állami erdőgazdaságok esetében – a nemzetipark-igazgatóságok működési területén tudomására jutott lezárásokról, korlátozásokról 2 munkanapon belül tájékoztatja a túrázókat az internetes felületein. Akárcsak eddig, ezek megjelennek majd a Természetjáró.hu és a Természetjáró app térképének Aktuális információk rétegén, valamint a kektura.hu és az mtsz.org honlapokon.