Módosult a turistaút-hálózat Királyrét környékén
Módosult a turistaút-hálózat Királyrét környékén
Ha valaki az elmúlt időszakban a Börzsöny kedvelt kirándulóhelyére, Királyrétre látogatott, észrevehette, hogy a térségben megváltoztak a turistajelzések.
A módosításokra azért volt szükség, hogy a környéken a jelzésrendszer logikusabb legyen, és az egyes turistautak jelzései a hivatalos szabványban is megjelenő hálózati elveknek jobban megfeleljenek.
A legfontosabb változás, hogy
- a Suta-bércen keresztül a Nagy-Hideg-hegy alatti Rakodó immár jelzésváltás nélkül elérhető az új Z kereszt jelzésen,
- az Égés-bércen át az Égés-tetőre pedig az új Z kereszt jelzésből kiágazó Z háromszög jelzés vezet.
Ennek megfelelően megszűntek a korábbi hosszú K kör és P kör jelzések. Ezzel egy időben a korábbi rövid, Országos Kéktúra felé vezető Z kereszt turistajelzést K kereszt váltotta fel, a Foltán-kereszt – Szénpataki kulcsház felől érkező K négyzet útvonala pedig módosult, a kulcsosháztól a völgyben halad, Királyrétet immár közvetlenül nem éri el. A Suta-bércet a Szén-pataki kulcsosházzal összekötő rövid szakasz jelzése Z négyzet lett.
Az új jelzések zöld keretbe kerültek, a megszüntetett jelzések pedig szürke törlőkeresztet kaptak a térképen
A változással érintett célpontokhoz tehát a jövőben a következő jelzéseken juthatnak el:
- Országos Kéktúra (Cseresnyés-patak, elágazás) felé: K kereszt
- Szén-pataki kulcsosház, Foltán-kereszt felé: K kereszt, K négyzet
- Rakodó (Nagy-Hideg-hegy alatt) felé: Z kereszt
- Égés-tető felé: Z kereszt, Z háromszög
- Csóványos (Égés-tetőn keresztül): Z kereszt, Z háromszög, K sáv
- Csóványos (Foltán-kereszt felé): K kereszt, K négyzet, K sáv
A változás előkészítésében és a festési munkákban részt vett az Magyar Természetjáró Szövetség Turistaút Szakbizottsága és a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület. A munka finanszírozására az MTSZ 2024-es Jelzésfestés pályázata adott lehetőséget.