A hazai erdőkben 1930 óta segítik a túrázók tájékozódását az egységesített turistajelzések, amelyek karbantartását és nyilvántartását a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) végzi. A 2021-ben megújult szabványú turistajelzéseket, azaz a fehér alapra festett színes szimbólumokat rendszeren fel kell újítani, amelyre az MTSZ 2015 óta minden évben jelzésfestés-pályázatot ír ki. A munkára vállalkozások és civil szervezetek pályázhatnak, a lényeg, hogy azt egy MTSZ által nyilvántartott útjelzővezető szakember irányítsa. A legtöbb esetben a jelzésfestés-karbantartást az MTSZ tagegyesületei végzik.

Vannak azonban olyan helyzetek, amikor új útvonalak jönnek létre vagy régiek módosulnak meg. Ilyen lehet akár, amikor a kéktúra nyomvonalán kell változtatni - ekkor szintén szükség van a jelzésfestő szakemberekre, amit az MTSZ sürgős esetben sokszor „házon belül” old meg. A festési munkák jellemzően tavasztól kora őszig zajlanak, így

Előzmények

A Dunaújvárostól délre található Pentele-híd hídmérnöke jelezte az MTSZ-nek, hogy a piros sáv jelzés a híd üzemi területén vezet egy szakaszon, ezért ott módosítani kellene az útvonalat. Az MTSZ elfogadta a felvetést, és először számítógép előtt, majd a helyszínen is felmérve a lehetőségeket a turistautakkal foglalkozó kollégák előkészítették a változtatást. Mivel a turistautak hálózatosan kapcsolódnak, ezért egy ilyen módosítást is úgy kell megtervezni, hogy a hálózati logika ne sérüljön.

Tervezés

Aki egy addig nem jelzett útvonalon jelzéseket fest (vagy akár csak felújít), ismernie kell a terepet. Az első kérdés általában az, hogy az útvonal kinek a tulajdonán vezet? A jelzéseket ugyanis a terület tulajdonosának engedélyével lehet felfesteni. Miután az erről szóló egyeztetés is megtörtént, olyan szemmel kell végignézni a szakaszt, hogy megfeleljen a legfőbb szempontnak, azaz biztonságos úton vezesse a túrázót.

A munka fontos része tehát a tervezés, az előkészület, mint pl. mennyi festék és milyen szerszámok szükségesek.

Oktatás

Jelzésfestő napunkat egy munkavédelmi oktatással kezdtük, amit Argalász Péter, az MTSZ szakági munkatársa, bronzjelvényes túravezető, útjelző-vezető tartott. Mindenki kapott védőszemüveget és kesztyűt, és már eleve olyan ruhában mentünk, amit nem sajnáltunk, ha véletlenül rácsöppen egy kis festék. Kaptunk egy rövid oktatást a festés technikájáról, a sablonokról, a jelzések típusairól és a szerszámokról, amelyekre feltehetően szükségünk lesz.

Argalász Péter elmondta, hogy

Minél kevesebben végzik a festést, annál többször kell ide-oda végigmenni a kijelölt útvonalon. Extrém esetben előfordulhat, hogy 1 km-nyi jelzésfestéshez 6 km-t kell gyalogolni. Mi szerencsére elegen voltunk, bár négy területet kellett lefednünk. Ezért négy csapatot alkottunk, mindegyiket egy-egy, jelzésfestésben és turistautakkal kapcsolatos ügyekben tapasztalt kolléga vezette: Argalász Péteren kívül Sajtos Péter, Makrai Kornél és Kuris Oszkár. Megbeszéltük, hogy melyik csapat hol ér össze a másikkal, és mindenki elindult a területe felé: ki a település utcáira, ki a híd felé, ki pedig a szúnyogoktól hemzsegő ártérbe.

A terepi munka

Akár felújítjuk a jelzéseket, akár újat festünk fel, előtte mindenképp meg kell tisztítani a felületet. Ha oszlopra vagy egyéb szilárd felületre kell festeni, a drótkefét (vagy akár motorizált drótkefét) célszerű használni, majd egy ronggyal letörölni a felületet. Ezután jöhet az első fehér alap felfestése sablonnal vagy - ha egyedül vagyunk - maszkolószalaggal.

Mivel mi négyen dolgoztunk egy csapatban, jól haladtunk, kettesével festve a jelzéseket. Egyikünk tartotta a sablont, a másik pedig a festéket vitte fel. Azt is hamar megtanultunk, hogy nem húzzuk az ecsetet ide-oda, hanem csak pecsételünk vele, mert így nem folyik a sablon alá a festék. Amit így is minden használat után le kell törölni, hogy ne piszkolja be a következő festést.

Mivel a településen belüli szakaszon egy meglévő jelzést kellett felváltani egy másikra (piros sávot piros négyzetre), festés előtt mindig el kellett távolítani az ott lévő jelzést. Ezt a kefével végeztük, és ha nem is tűntek el tökéletesen a régi jelzések, annyira igen, hogy a dupla fehér alap már eltakarta azt.

és ketten mentünk előre a második fehér alapot felfesteni, a csapat másik két tagja pedig kis lemaradással a színt vitte fel a már nagyjából megszáradt alapra.

Az erdei csapatok feladata az új jelzések felfestése volt egy addig nem turistaútként használt, ártéri ösvényen, ami több szempontból is nagy kihívás volt. Egyrészt a növényzet a tőle elvárható módon mindenfelé nőtt, ezért nem volt egyértelmű, hova lehetne a jelzéseket jól láthatóan felfesteni. Így hát előkerültek a nagyobb szerszámok, mint a metszőolló és az ágvágó, hogy a láthatóság miatt kicsit megtisztítsuk a jelzést környező növényzetet. Másrészt a jelzések helyét is gondosan kellett kiválasztani, hogy ne csak az elkövetkező napokban legyenek láthatóak, hanem hosszútávon is segítsék a túrázók tájékozódását.

Általában a vastagabb kérgű fákat keresik a szakemberek (mint pl. a tölgyfa), ezen óvatosan, de lehet használni a vonókést. Különösen figyelni kell arra, hogy a nedvszállító szöveteket ne sértsük meg, ezért a vékonyabb kérgű fákon csak raskettát (kaparót) szoktak használni, de pl. a bükkfán csak minimális drótkefe és letisztítás is elég – a lényeg, hogy ne okozzunk sérülést.

Ezután a festés ugyanúgy zajlott: két réteg fehér és egy színes festés, köztük száradási idővel. A hatékonyság kedvéért előfordult, hogy a csapat tagjainak egyedül kellett felfesteni az alapokat, így a maszkolószalag használatát is gyakorolhattuk.

Az összes csapatnál akadt olyan helyzet, hogy egy meglévő jelzést kellett eltávolítani. Vagy azért, mert az útvonal szűnt meg, vagy azért, mert rossz, felesleges vagy nem jól látható helyen volt.

A megszüntetendő jelzést olyan színnel kell lefesteni, ami a környezetétől a legkevésbé üt el, így téve „láthatatlanná” az egykori útjelzést. Az összes művelet közül ez a legegyszerűbb, hiszen itt kiélhetjük festői hajlamunkat, és minimális tisztítás után széles ecsetmozdulatokkal mázolhatjuk le a jelzést.

A híd környékén festő csapatnak is akadtak nehéz helyzetei, szokatlan helyekre kellett festeniük jelzéseket: vékony oszlopra, tábla hátuljára, az aszfaltra vagy éppen egy felüljáró alagútjának két oldalára. Ehhez a tériszonyt hírből sem ismerő kollégák kellettek, mivel a jelzéseket a magasan lévő falra kellett felfesteni.

Miután minden csapat befejezte a munkát, még egyszer ellenőriztük a jelzéseket ott, ahol kicsit kifolyt a festék a sablonok szélén, és korrigáltuk azokat vékony ecsettel. Elvégre – ha nem is az örökkévalóságig, de – hosszú évekre itt maradnak ezek a jelzések, amiket saját kezünkkel vittünk fel.