Elhunyt Csávás István, a Heves Megyei Természetbarát Szövetség egykori elnöke

2023. december 18.

Elhunyt Csávás István, a Heves Megyei Természetbarát Szövetség egykori elnöke

2023. december 10-én, életének 89. évében elhunyt Csávás István, a hazai természetjáró mozgalom kiemelkedő alakja. Több mint három évtizedig vezette a Heves megyei szervezetet, de emellett vándor- és ifjúsági táborszervező munkája is példaértékű volt.

Csávás István gyermekkorában orvosi javaslatra ismerkedett meg a hegyek világával. 1964-ben, az Országos Villamos Távvezeték Vállalat nagybátonyi üzemegysége vezetőjeként lett szervezett természetbarát, majd két év múlva átkerült Egerbe, és ott is bekapcsolódott a természetjáró közéletbe. Figyelme hamarosan a fiatalok felé irányult: ő indította el a mátrai vándortáborozást, és ő maga is több vándortábort vezetett az országban hevesi gyermekek részére. A gyermekek körében végzett, több évtizedes túra- és táborszervező munkájáért több kitüntetést is kapott.

1989-től 2021-ig a Heves Megyei Természetbarát Szövetség elnöke volt, 1990 és 2004 között pedig a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségi tagja. Temetésére 2023. december 29-én 12 órakor kerül sor Egerben, a Lakosvárosi temetőben.

Élete

Csávás István 1934. december 18-án született egyedüli gyermekként alföldi paraszt gazdálkodó családban. Vallásos szellemű, és munkára fogott nevelésben volt része. Édesapja hitvallása szerint: „Ha a sors rendelései nyomán mindenünket elveszítjük, akkor is becsülettel gondoskodnunk kell az öreg és fiatal hozzánk tartozó családtagjainkról és rászoruló segítőinkről.” Cserkész szeretett volna lenni, de a megszállás miatt megszűnt a mozgalom. A szüleit, nagyszüleit kuláklistára tették, mindenüket elvették és kilakoltatták. Menedéket egy tiszafüredi református presbiter házában kaptak. A Debreceni Református Kollégiumban tanult, 1953-ban érettségizett. 1958-ban kötött házasságot. Családi gazdálkodóként a közelmúltig aktívan és sikeresen tevékenykedett.

1954-ben villanyszerelő segédmunkásként alkalmazták az ÉMÁSZ vállalatban. Két év katonai szolgálatot követve villamosipari technikusi oklevelet szerzett. Tanulmányait folytatta, és a Kandó Kálmán műszaki főiskolán szaktechnikusi, később mérnöki diplomát szerzett.

1963-tól az Országos Villamos Távvezeték Vállalat üzemegység vezetője lett Nagybátonyban. 1966-ban került Egerbe, ahol az OVIT üzemvezetője lett. 42 év szolgálati idővel, 62 évesen ment nyugdíjba. Többrendbeli kiváló dolgozói, kiváló újítói elismerés után megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata miniszteri kitüntetést, a Magyar Villamos Művek „Zeusz-díját” és az OVIT pecsétgyűrűt.

A természetjárásban, szabadidősportban folytatott tevékenysége:

  • 1966-tól a Magyar Természetbarát Szövetség tagja volt az Egri Vasas-elektromos sportkörben. Itt minden évben versenyző csapat tagjaként részt vett a villamosipari dolgozók országos természetjáró találkozóin az ország minden részén.
  • 1973-tól a Heves Megyei Úttörőelnökség Túra-táborozási Szakbizottságának a vezetője, mely tevékenységre a Heves Megyei Természetbarát Bizottság javasolta, mint az arra legalkalmasabb és szakértelem szempontjából legjobb személyt. Elismert munkájának köszönhetően hamarosan az Országos Túra-táborozási Szakbizottság tagjának is megválasztották.
  • 1974-től a mátrai vándortábor létrehozója, megalapítója, szervezője, vezetője a rendszerváltásig, az akkori vándortábori rendszer fennmaradásáig. Ezekben a táborokban évente 25 csapat táborozott hét állomás érintésével, kétnapos továbbhaladással.
  • 1981-től a Heves Megyei Természetbarát Bizottság elnökségének a tagja lett.
  • 1982-től ’88-ig a Csillebérci Nagytábor meghívására a „Barátunk a Természet” szaktábor rendszeres túravezetője volt, ahol gyerekeket és felnőtteket oktatott elméletben és gyakorlatban a túrázás szabályaira.
  • 1990-től a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségi tagja lett 15 éven keresztül.
  • 1987-től két éven keresztül a megyei szövetség elnökhelyettese, majd 1989-től 2021-ig elnöke volt. Ezt követően tiszteletbeli elnöki címet kapott.

Szervezőkészségének, szakmai tudásának, agilitásának, közvetlenségének köszönhetően minden korosztállyal jól megértette magát. Szakmai tapasztalatait folyamatosan megosztotta a szövetség rendezvényein. Rendszeresen részt vett a szövetség szakmai kiadványainak megírásaiban, összeállításaiban. A megyében 29 megyei sportág vezetői a közös szövetség ellenőrző bizottságának elnökévé választották. Ezt a munkáját is már közel 10 éve végezte.

Elismerései, végzettségei:

  • 1970-ben szerzett bronz túravezetői igazolványt. 1975-ben ezüst-, 1984-ben aranyjelvényes túravezető lett.
  • 1971-ben az Erdők Védelmezője TESZ oklevelet kapott.
  • 1977-ben a megyében a gyermekek körében végzett turisztikai munkájának elismeréséért Úttörővezetői Érdemérmet kapott.
  • 1978-ban vizsgaszervezői igazolványt szerzett.
  • 1986-ban a túra-táborozási munkájáért a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta.
  • 1988-ban az ifjúság körében végzett nevelő-oktató és szabadidős tevékenységéért kapta meg a Gyermekekért Érdemérmet.
  • 2001-ben a Természetjárás fejlesztéséért arany fokozatát kapta eredményes természetjáró munkájáért.
  • 2003-ban Heves megye sportjáért plakett kitüntetésben részesült.
  • 2006-ban Ifjúsági Természetjárásért Díjat kapott az ifjúság körében végzett természetjáró tevékenységéért.
  • 2010-ben Dr. Pápa Miklós emlékérmet kapott a természetjárás területén végzett kiemelkedő oktató-nevelő munkájáért.
  • 2015-ben Eszterházy Miksa-díj miniszteri elismerésben részesült.