Magyarországon 669 mohafaj él (ehhez még jön 6 alfaj és 14 változat is), ebből 77 faj védett. Csak viszonyításképpen, Európában kétezer körülire tehető a mohafajok száma. Ezekről a különleges növényekről dr. Papp Beátával, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusával, a mohák elismert szakértőjével beszélgettünk.

Túlélési praktikák

A klasszikus előfordulási helynek tekinthető erdőkön és tőzegmohalápokon túl a mohákkal gyakran olyan szélsőséges viszonyokat kínáló élőhelyeken is találkozhatunk, mint a nyáron akár 50-60 fokra felmelegedő, délies kitettségű sziklagyepek, a félsivatagi körülményeket idéző, függőleges löszfalak, a városi betonjárdák vagy a háztetők. Mégis hogyan képesek a parányi mohák ilyen körülmények között megélni?

„A magyarázatot részben a mohák fiziológiájában kell keresnünk, abban, hogy egész testfelületükön képesek felvenni vizet, s bár nincs kialakult szállítórendszerük, el tudják azt vezetni a testük különböző részeibe” – mondja Papp Beáta.

A lombosmoháknak vannak szárszerű, levélszerű, gyökérszerű képződményeik, de a gyökérkéjük azonban nem tud vizet felvenni, viszont a testükön kívül vannak olyan képleteik, amelyek segítik a vízfelvételt és vízszállítást. „Például a falimoha levélkéinek végén kis szőrszálak vannak, ezek összegyűjtik a harmatcseppeket, és levezetik a párna belsejébe a vizet. Ezt persze meg is kell tartani, a párna ezeknél a szárazsághoz alkalmazkodott fajoknál épp ezért nagyon szoros. A göndörödő moha levélkéi besodródnak, amikor a növény kiszárad, így tartja meg a vizet. Az ezüst körtemoha a túlzott felmelegedés ellen is védi magát. Levélkéinek felső része ezüstös színű, mert ott víztiszta sejtek vannak, amelyekkel visszaveri a fényt, és így védi magát a felmelegedés ellen.”

Télen is zölden

Ha a téli szürkeségben már nagyon hiányzik a zöld látványa, a mohákra mindig számíthatunk. De hogyan bírják ki a fagyokat, hogyan tudnak télen is zöldellni? Ráadásul, ha megfigyeljük, vannak olyan fajok, amelyek nemcsak, hogy üde zöldek, de ebben az időszakban termelnek spórákat is.

„Ilyenkor a sejtplazmájuk besűrűsödik, nem fotoszintetizálnak és nem végeznek anyagcserét. Ugyanezt csinálják nyári szárazság idején is. Viszont, amint felenged a fagy, vagy vizet kapnak a szárazság után, nagyon gyorsan újra aktív állapotba tudnak kerülni."

"Herbáriumi példányokkal csináltunk egy érdekes visszatelepítési kísérletet. (A mohákat nem préseljük, mint a virágos növényeket, de szárazon, sötét helyen vannak elrakva.) Egy ritka lápréti moha, amely 9–10 hónapig volt a herbáriumban, laboratóriumi körülmények közt fényt és vizet kapott, ezután feléledt, kizöldült, és elkezdett hajtásokat hozni. Ezeket az új növénykéket aztán sikerült felszaporítani, és visszatelepíteni a faj olyan korábbi ismert lelőhelyére, ahonnan eltűnt.” Minderről bővebben itt olvashatunk.

A mohaerdő lakói

A mohák léte és jólléte más élőlények életére is hatással van. „Az erdőkben például azért létfontosságú a mohák jelenléte, mert egy nyári zápor esetén az egyszerre lezúduló, nagy mennyiségű vizet egy nagy mohaközösség fel tudja venni, és azt később fokozatosan engedi vissza a környezetébe. A mohák emellett előkészítik az élőhelyet a magasabb rendű növények számára, azzal például, hogy mállasztják a sziklákat, és a zuzmókkal együtt létrehoznak egy termőréteget.”

A mohaerdők számos parányi kis állat számára jelenhetnek élőhelyet, mint például a medveállatkák, a csigák vagy az atkák. A különös nevű medveállatkák a mohaerdők legjellegzetesebb lakói, nevüket lomha, mackószerű mozgásukról kapták. Ők aztán tényleg nagyon picik, a legnagyobbak is csak alig egy milliméteresek.

Az átlátszó testű medveállatkák, a mohákhoz hasonlóan, képesek elviselni a szélsőséges viszonyokat. Ha nagyon rosszra fordulnak a körülmények, életműködéseiket felfüggesztik, és ebben az alakban évekig életképesek maradnak Egy múzeumi példány állítólag 120 évvel a gyűjtés után kelt életre. A mohák között kerekesférgek is szívesen éldegélnek, olyannyira, hogy van olyan mohafaj, amit ez alapján neveztek el, kerekesféreglakta-májmohának.

Törékeny mohalét

Sok olyan mohafaj van, amely több szempontból is könnyen veszélyeztetetté válhat, például azért, mert speciális körülményeket igényel. Ha például az adott faj egy árnyas sziklához, sziklahasadékhoz kötődik, és élőhelye mellől kivágják az erdőt, a fény- és a nedvességviszonyok megváltozása miatt az a mohafaj nagy eséllyel kihal arról a sziklafalról.

Egyes mohafajok szaporodásuk miatt válhatnak érzékennyé. A mohák részben ivartalan úton szaporodnak, ilyenkor a letört növényi részekből hajt ki új növény, de a genetikai állomány változatosan tartása érdekében nagyon fontos az ivaros szaporodás is.

A mohák között vannak olyan egyéves fajok, amelyek egy évben csak egyszer fejlesztenek spórákat, majd elpusztulnak, és vannak olyan évelő fajok is, amelyek hosszú ideig csak zöld növényként léteznek, és lehet, hogy tíz évben csak egyszer hoznak spórákat. Ráadásul tovább rontja az esélyeket, ha a hím- és a női ivarszervek külön növényen vannak, amelyek esetleg egymástól távol található élőhelyeken élnek. Ilyenkor egy mikroélőhely pusztulása a további generációk sorsát is megpecsételi.

Lassú a regenerálódás

A legelterjedtebb hazai mohafaj a ciprusmoha, ezt szokták például koszorúkészítés céljából gyűjteni. A nem megfelelő gyűjtés azonban számos problémát okozhat. „Ezeket a mohákat sziklákon lehet nagyobb mennyiséget szedni, a sziklákon viszont más fajok is élnek, így a ciprusmohával együtt ritkább fajokat is begyűjtenek. Én is voltam már szakérteni, amikor több zsáknyi lefoglalt mohát kellett átvizsgálni, és meghatározni a begyűjtött fajokat.

A másik probléma, hogy amit leszednek, az nagyon lassan regenerálódik. „Akár 30 év is kellhet ahhoz, hogy egy sziklagörgetegről lekopasztott mohamennyiség visszanőjön, még a ciprusmoha esetében is. Egy sziklagörgeteg mohaflórája az erdő mikroklímáját is meghatározza a talaj közelében, és ez minden más élőlényre is hatással van, így ha lekopasztják a mohavegetációt onnan, az kihat az egész erdőre.”

Mi lehet a megoldás? Dr. Papp Beáta szerint egyrészt mindenkinek be kellene tartani, hogy védett területeken semmit nem szabad gyűjteni, így mohát sem. A védelem alá nem tartozó területeken esetleg lehet gyűjteni, de a szakértő szerint fontos lenne, hogy csak ciprusmohát gyűjtsenek, és ne egy helyről szedjék le az összes mohát, hanem több helyről csak kisebb mennyiségeket szedjenek.

Ismeretlen ismerősök

Túrák során is érdemes a mohákat megfigyelni. Például azt, vajon tényleg igaz-e, hogy a fák mohos oldala kijelöli az északi irányt. „Ha jól megnézzük egy erdőben, a fákon körös-körül találunk mohákat, de tény és való, hogy a nedvesebb, hűvösebb oldalon többen vannak és magasabbra kúsznak.”

„Érdemes megnézni, milyen mohák vannak a fákon, és hogyan változnak a fajok a fa törzsén felfelé haladva. Míg lenn, a fa alján szétterülő, viszonylag nedves viszonyokat kedvelő fajok vannak, a magassággal egyre inkább a szárazsághoz alkalmazkodott, kis gömböcmohák (kis gömb alakú párnát alkotó fajok) jelennek meg, illetve felfelé egyre több zuzmó is nő.”

Ilyenkor, a színét vesztett természetben a növényvilág téli pihenőjét tartja, a mohák azonban most is kitartóan zöldellnek. Akár túrán, akár a kertben, vagy a ház előtti betonjárdán látjuk őket, érdemes lehajolni hozzájuk, és közelebbről is megismerkedni velük, mert egy gyönyörű és különleges mini univerzum tárul fel a szemünk előtt.

A cikk 2020 decemberében jelent meg először.

Következzen még néhány mohafaj, hátha a következő túrán élőben is viszontlátjuk őket: