A Magyar Természetjáró Szövetség is ott lesz a Nemzeti Parkok hete nyitórendezvényén
A Magyar Természetjáró Szövetség is ott lesz a Nemzeti Parkok hete nyitórendezvényén
A Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvény nyitóhétvégéjének idén a balatonfüredi Tagore sétány ad otthont május 26. és 29. között. Pénteken és szombaton a Magyar Természetjáró Szövetséggel is találkozhatnak a vendégek.
A Balaton egyik legszebb promenádján mutatkoznak be a Magyar Nemzeti Parkok, átfogó képet adva hazánk természeti, ökoturisztikai, kulturális kínálatáról. A látogatók bekapcsolódhatnak a hagyományőrző kézművesek munkájába, és ajándékokat is nyerhetnek a kicsiknek és nagyoknak is szórakozást ígérő természetismereti játékokon. Ezen túl az ország minden részéről érkeznek termelők, hogy különleges termékeiket kóstoltassák, bemutassák, vásárlásra kínálják.
Turistajelzés-játék a A Magyar Természetjáró Szövetség sátránál a Nemzeti Parkok hetén
Az idei évben az igazgatóságok bemutatkozó standjai és Nemzeti Parki Termék Védjegyes termelők bemutatkozása mellett szakmai partnerek megjelenésére is lehetőséget volt, így a fesztivál időszaka alatt a Magyar Természetjáró Szövetség mellett a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ, a WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Varázslatos Magyarország, a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége, valamint a Magyar Kertörökség Alapítvány természetvédelmi programját is megismerhetik az érdeklődők. Az MTSZ sátránál a látogatók megismerhetik a szövetség munkjáját, játékosan megtanulhatják, melyik turistajelzés mit jelent, valamint Turista Magazint és Kéktúrás kiadványokat is nyerhetnek.
A Magyar Természetjáró Szövetség sátra a Nemzeti Parkok hetén
A nyitórendezvény utáni héten, azaz május 29. és június 4. között az ország valamennyi nemzeti parkjában gazdag programkínálat, izgalmas kalandtúrák és családi programok várnak minket ingyenesen vagy kedvezményes áron.