A hazai hálózat európai szinten is egyedi, olyan nemzeti érték, amelyet 1930 óta egységes elvek mentén szerveződő jelzésrendszerrel jelölünk. Alapelveit, műszaki paramétereit a 2021-ben megújított MSZ 20587:2021 magyar nemzeti szabvány tartalmazza. Az ebben lefektetett elvek mentén szerveződő gyalogos infrastruktúra célja, hogy biztonságos keretek mentén tegye elérhetővé egy adott terület látnivalóit, természeti szépségeit azok számára is, akik a vidéket nem ismerik.
Magyarország területén ma több mint 20 000 km jelzett út található, ebből körülbelül 17 000 km a szabványos jelzésű turistautak hálózata, melynek közel fele erdőterületen található. Az igencsak kiterjedt magyar turistaúthálózat kiemelt nemzeti értéket képvisel, eközben jogszabályi környezete rendezetlen, fenntartása pedig napjaink egyik legnagyobb kihívása.
A turistautak kialakításának és karbantartásának feladataival, a jogszabályi környezet megteremtésével erkölcsi és szakmai felelősségvállalásból a Magyar Természetjáró Szövetség a kezdetektől, a XX. század elejétől foglalkozik.
A hazai turistautak rövid története
XIX. század, a turistaság kezdetei
A magyarországi természetjárás a Kárpátok hegyei között, a Magas-Tátrában kezdődött. Történetében kulcsszerepet játszott az 1873-ban megalakult Magyarországi Kárpátegylet (MKE), mely a világon a hetedik alpin egyesület volt. Az egylet eleinte a Magas-Tátra feltárására, utak kiépítésére, menedékházak építésére koncentrált.
A mai Magyarország területén az egyik első jelzett turistautat 1888-ban Mátrafüred (akkor még Bene) és a Mátraházán található Szent László-forrás között hozta létre az egy évvel korábban megalakult Mátra Egylet. Szintén ebben az évben alakította meg Téry Ödön és Thirring Gusztáv a Magyarországi Kárpátegylet (MKE) Budapesti Osztályát, mely főként a Pilis térségében alakított ki útvonalakat. Elsők között a Dobogókő és Dömös között vezető, ma Téry útnak nevezett piros jelzésű utat, melyet ifj. Tirts Rezső jelölt ki. A Budapesti Osztály 1891-ben kivált az MKE-ből és önállóan, Magyar Turista Egyesületként (MTE) működve tovább, folyamatosan építette, bővítette a turista infrastruktúrát. Ekkor óriási eredménynek számított, hogy viszonylag rövid időn belül 124 km jelzett utat hoztak létre.
Az 1890-es évek elejétől sorra alakultak az egyesületek, melyek az elkövetkező években országszerte számos menedékházat, forrásfoglalást, kilátót építettek, útvonalakat alakítottak ki és láttak el jelzésekkel, szakmai folyóiratokat és turista kalauzokat jelentettek meg, fokozatosan megteremtve a hegyvidékek turista kultúráját. Ebben az időszakban született meg a turistaság fogalma is, melyben kiemelt szerepet kapott a ma önkéntességnek nevezett tevékenység: “A turistaság nem csak kellemes öncél, hanem közhasznú működés is.” - írta 1898-ban dr. Téry Ödön. 1913-ban jött létre a Magyar Turista Szövetség, azonban az első világháború kitörése rögtön megakasztotta a szövetség megkezdett munkáját.
Szervezett bővülés
Kezdetben a turistautak jelzései ötletszerűen lettek kialakítva - számokat, különböző alakzatokat és színeket alkalmaztak, a ma megszokott fehér alapot sem használva -, míg a Magyar Turista Szövetség kezdeményezésére 1929. december 2-án megszületett az az egységes, néhány év alatt az egész országban bevezetett (utolsónak a Mecsekben, 1960-ban), Dr. Strömpl Gábor által kialakított turistaút jelzésrendszer, amit a mai napig alkalmazunk. Magyarországon ekkor már nem voltak magashegységek, ezért a jelzésrendszer kialakításánál nem nehézségi vagy veszélyességi alapon rangsorolták a turistautakat, hanem turista fontossági sorrendjük szerint (kék-piros-sárga-zöld).
Az egyre több kiránduló egyre több utat kívánt meg, így szükségessé vált a hálózat bővítése. Azonban a turistautakat sokszor nem lehetett úgy vezetni, ahogy az a legpraktikusabb, a legkedvezőbb lett volna, mert a földbirtokosok és erdőtulajdonosok ezt meggátolták. Az 1930-as években az akkori MTSZ az ilyen jellegű problémákat egyrészt a tulajdonosokkal kötött megállapodásokkal, másrészt vadászterületek bérlésével oldotta meg, így biztosítva a jelzések elhelyezését és az erdei útvonalak járhatóságát.
Zsitvay Tibor nevéhez fűződik az a fejlemény, hogy az 1935-ös erdőtörvénybe bekerült néhány cikkely a jelzett utak tényéről, funkciójáról és védelméről. Zsitvay éllovasa volt a jelzett utak létjogosultságáért való küzdelemnek, hogy a magánbirtokot a közjó érdekében korlátozni kell. Ez az első, jogi értelemben vett védelme a turistautaknak. Ekkor a magyarországi jelzett turistautak hossza már meghaladta a 4000 km-t.
A második világháború után az 1950-es évektől kezdve a túrázás újra egyre népszerűbbé vált, a sérült turistaút-hálózatot rendbehozták és tovább bővítették, viszont szigorú tiltások léptek érvénybe. A magántulajdont felváltotta az állami tulajdon, a turistautak jogi szabályozása rendszerszintű lett, a tiltott (katonai, vadászati) területekkel kapcsolatban nem volt egyezkedési lehetőség, a szabad területeken pedig nem volt szükség a szabályozásra.
A rendszerváltás a turistautak életében is változást hozott, bár a határok megnyílása korábban megkezdődött: 1985-ben az Országos Kéktúra Kőszeg és Budapest közötti útvonala az Európai Gyalogtúra Szövetség (EWV) E4-es vándorútjának is a része. A határok teljes átjárhatósága után több lehetőség nyílt országhatárokon átnyúló, azok mentén vezető, sőt kontinenst átölelő útvonalak kialakítására.
Az elmúlt évtizedek alatt a turistautak organikusan fejlődtek, és a hálózat egyre kiterjedtebb lett. Ma (2023-ban) ott tartunk, hogy a szabványos jelzéssel kijelölt turistautak hossza országosan eléri a 17 000 km-t. Az utak létrehozását, módosítását és megszüntetését, valamint a rendszeres karbantartások munkáit és mindezen folyamatok koordinálását országos szinten a Magyar Természetjáró Szövetség végzi. Ezzel párhuzamosan dolgozik a jogszabályi környezet rendezésén, valamint egyeztetéseket folytat az érintett szereplőkkel, szervezetekkel.
Turistaútjelzések kialakulása és rendszere Magyarországon
A kezdetek
Az elismert geológus, térképész és barlangász, Dr. Strömpl Gábor és kollégái 1928-ban heteken keresztül járták az országot adatgyűjtés céljából az Állami Térképészeti Intézet megbízására. A Börzsöny, a Bükk, a Pilis és a Kőszegi-hegység bőségesen ellátta munkával a térképész csapatot, azonban az időjárási viszontagságok mellett jócskán megnehezítette az életüket a turistajelzéseknél tapasztalt rendszertelenség is. A káosz kiváló példája volt a Bükk, amelynek területén színekkel, színváltozatokkal, színkeveredésekkel jelölt formák és számok kavalkádja ejtette zavarba a szakembereket. Ilyen körülmények között nem egyszerűen kihívás, hanem szinte lehetetlenség volt átlátniuk a turistaút-hálózatot.
Ezért Dr. Strömpl Gábor kidolgozta a napjainkban is használt, a turisták szempontjait tükröző fontossági sorrend szerint egységesített jelzésrendszert, amelynek célja nem kevesebb volt, mint megadni a kezdő és a gyakorlott túrázóknak a biztonságos természetjárás lehetőségét térképpel és anélkül egyaránt.
Az új szisztéma vezetésre és tájékoztatásra is szolgált, és a már használatban lévőre épült, annak egyes elemeit megtartva, az ötletszerűséget és a megtévesztő motívumokat viszont kivezetve belőle. Megszűntek a számozások, maradtak a mindenki számára érthető, fehér alapra festett, természeti környezetben feltűnő színjelölések.
A színek rangsorát elsősorban az útvonalak fontossága határozta meg: az országos jelentőségű, fő turistautakat kékkel, a hegységeken belüli főutakat pirossal, a helyi érdekeltségű mellékutakat pedig sárgával, szükség esetén zölddel jelölte az új rendszer.
További hangsúlyos változások történtek a szimbólumok esetében is. Bevezették a sáv, a négyzet, a kör, a háromszög, a kereszt és a rom motívumot, amelyek azóta is közérthető jelentéssel bírnak. Fontos megemlíteni a jelzések létesítésére már akkor rögzített, a túrázók egyértelmű eligazításán és a jó láthatóságon túl az ésszerű festékfelhasználást is szolgáló irányelveket.
1929. december 2-án a Magyar Turista Szövetség nemcsak elfogadta a Dr. Strömpl Gábor által kidolgozott rendszert, hanem létrehozott egy háromtagú bizottságot is a megvalósítására. 1979-ben készült el a természetjárók technikai munkáját támogató "Turista-Létesítmények" című szabályzat. A Magyar Természetbarát Szövetség 1988-ban, a kor igényeit szem előtt tartva, kisebb módosításokkal ennek alapján készítette el a gyalogos turisták tájékoztatását elősegítő út- és irányjelzések definícióját, alkalmazását és tervezési feltételeit az MSZ 20587/2-1988 számú szabványban. Ez összefoglalta az irányelvek gyakorlati kivitelezésre vonatkozó szabályokat és javaslatokat, mint amilyen a kötelezően használt sablonkészlet, a szükséges eszközök listája, a jelzésfestés technikája, a felület előkészítése, valamint a jelzések sűrűsége és folyamatossága. A Magyar Természetbarát Szövetség jogutódja, a Magyar Természetjáró Szövetség később közzétette a turistajelzések festésének általános útmutatóját, amely ugyancsak Dr. Strömpl Gábor elveihez nyúlik vissza.
A jelen
2021. november 1-jén hatályba lépett a fent említett szabvány megújított változata, az MSZ 20587:2021, amelyben a legnagyobb változtatás a korábbiakhoz képest az, hogy egyrészt rögzíti a szervezési elveket, másrészt nagyobb hangsúlyt fektet a hálózati logikára és a sorrendiségre. A megújított szabványt a Magyar Természetjáró Szövetség munkája alapján a Magyar Szabványügyi Testület készítette el.
Egy turistajelzés mindig 10x12 cm területű, fehér jelzésalapból és az azon elhelyezett színes jelképből áll. A fontossági sorrendet a 11 jelkép hierarchiája (sáv, kereszt, háromszög, négyzet, kör, barlang, rom, kápolna, emlékmű, bélyegző, körtúra), az azonos jelképeken belüli sorrendet pedig a 4 szín hierarchiája (kék, piros, sárga, zöld) tükrözi.
Fő turistajelzésnek számít a sáv és az álló kereszt, leágazó turistajelzés a háromszög, a négyzet, a kör, a barlang, a rom, a kápolna, az emlékmű és a bélyegző, egyéb turistajelzés pedig a körtúra ikonja.
Fő turistajelzések
Sáv: a sáv jelzésű utak alkotják a turistaút-hálózat gerincét. Fontosabb kiindulási pontoktól (turistaút csomópontból, kirándulóközpontból, településközpontból vagy közlekedési csomópontból) más, hasonlóan fontos pontokig vezetnek.
 | Kék sáv jelzést használunk a legfőbb, országos jelentőségű útvonalak jelölésére, és egyes tájegységek helyi jelentőségű főútvonalának jelzésére is. |
 | Piros sáv jelzéssel jelöljük a legalább egy tájegységen átvezető, valamint a kiemelt jelentőségű helyi utakat. |
 | Sárga sáv jelzést a helyi fontosságú gerinchálózati útvonalak jelölésére használunk. |
 | Zöld sáv jelzések az előbbieken kívüli, helyi gerinchálózati útvonalak jelölésére használhatók. |
 | Álló kereszt: kereszt jelöli a sáv jelzésű utak elsődleges kapcsolódásait. Jelölhet főutat, vagy két, jelzett sáv jelképű út közötti átkötést, útváltozatot. |
Leágazó turistajelzések
 | Háromszög: magaslati pontra, hegytetőre, csúcsra, természetes kilátópontra, épített kilátóhoz vezet. |
 | Négyzet: településre, szálláshelyre vagy közlekedési lehetőséghez vezet. |
 | Kör (teli): forráshoz, kúthoz vagy egyéb vízvételi lehetőséghez vezet. |
 | Barlang: barlanghoz, barlangnyíláshoz vezet. |
 | Rom: romhoz, műemlékhez, földvárhoz vezet. |
 | Kápolna: kápolnához, templomhoz vagy egyéb szakrális helyhez vezet. |
 | Emlékmű: kulturális vagy történelmi emlékműhöz, emlékhelyhez vezet. |
 | Bélyegző: túramozgalom bejárását igazoló bélyegzőhelyhez vezet, legfeljebb 1 km hosszú. |
Egyéb turistajelzések
 | Körtúra: kirándulóközpontból, közlekedési csomópontból vagy parkolóból, településről kiinduló, jelzésváltás nélkül ugyanoda visszaérkező, 2-10 km hosszú, könnyebb túraútvonalak jelölésére használjuk. |
Kizárólag a szabványban szereplő jelzéseket tekintjük „turistajelzéseknek” Magyarországon, minden más „jel”, ami a fákon elhelyezett tematikus vagy sportcélú útjelzés.
