2018. június 24., vasárnap - Iván
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Kezdőlap
Magyar Természetjáró Szövetség

Hírek, aktualitások

A dobravodai Lajos-forrás felavatása

A száztíz évvel ezelőtt történtek korhű felelevenítése
"A kies környéke miatt kedvelt Pomáz községnek állandóan nagy turista forgalomhoz szokott lakossága is nagyot nézett június 21-én a perzselő hőség dacára frissen és jókedvvel keresztülvonuló turisták szokatlanul nagy számán s érdeklődését még inkább felcsigázta az a körülmény, hogy az elmaradhatatlan hátizsák és egyéb felszereléseket, elemózsiát, sőt a boros palackoknak légióit és söröshordókat is parasztszekerek szállítják a gyors tempóban haladó karaván után."

Kiemelt híreink

In memoriam Kiss Gyula

1945–2018
2018. június 18.-án, életének 73 évében elhunyt Kiss Gyula, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség  volt elnöke, tíz éven át a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségi tagja és egy időben alenöke

In memoriam Végh Sándor

1939–2018
Életének 79. évében elhunyt Végh Sándor, a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetségének alapító elnöke, a Magyar Természetbarát Szövetség éveken át volt elnökségi tagja, szakági rendezvények szervezője, kerékpáros turista szakíró.

Természetjáró Fesztivál a Dunakanyarban

Nappal túra – este buli
A Magyar Természetjáró Szövetség idén első alkalommal szervezi meg a természetjárást és a szabadidő aktív eltöltését népszerűsítő, közösségépítő rendezvényét, a Természetjáró Fesztivált. Szeptember 7. és 9. között három napon keresztül színes programkínálattal, túrákkal és koncertekkel várjuk a természetbe vágyókat.

Természetjáró kedvezménykártya akció

2018. június 30-ig ajándékkal vásárolható meg
Vásárolj teljes árú TEKA-kártyát 2018. június 30-ig a turistashop.hu–n, vagy az MTSZ központban és egy mini hűtőtáskát kapsz ajándékba.

A Szent István Turista Vándorlás évfordulója – 4. rész

80 éve fejeződött be a jubiláló szövetség legnagyobb megmozdulása
Hosszú hónapok, sőt majdnem évek óta szakadatlanul tartó előkészítő munka után 1938 márciusában vette kezdetét, és június 6-án ért célba az akkor a huszonöt éves Magyar Turista Szövetség nagyszabású vállalkozása, amelyhez hasonlót addig még nem jegyeztek fel a turistaság annaleseibe. A vándorlás zárásaként Esztergomban, Szent István szülővárosában ünnepi vándorgyűlés került megrendezésre.

A havasi gyopártól a Hóvirágig

Az augusztus 18-ig látogatható kiállítás margójára
Jó szívvel ajánljuk a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény 2018. június 8-án megnyílt kiállítását, amely a ferencvárosi természetjárás történetét mutatja be a Magyar Turista Egyesület Kálmán Asztalától a Leövey Klára Gimnáziumon – Szentirmayné Kovácshegyi Erzsébet életművén – át a Ferencvárosi Természetbarátok Sportköre Hóvirág szakosztályig.

Elmarad az idei Alföldi Kéktúra vándorlás

A túra szervezőjének közleménye

A meghirdetett Alföldi Kéktúra vándorlás, amely 2018. június 29. és július 14. közötti napokra került kiírásra, az előre történő jelentkezés nagyon alacsony létszáma miatt nem lesz megtartva.
 

A tűzgyújtási tilalmak online megjelenítése

Napi szinten lehet követni az aktuális állapotot
Az online térképen piros színnel megjelenített területeken a rendelet értelmében tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon.

OKT nyomvonalváltozás Szárligetnél

Csákányospuszta és Szárliget között új útvonalon halad a Kék sáv
Az Országos Kéktúra 09-es számú szakaszán az évek óta visszatérő turistaút beszántási probléma végleges megoldása a napokban kivitelezésre került.

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 630 regisztrált felhasználó
  • 2 124 hírlevél előfizető
  • 335 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 117 túramozgalom
  • 3 751 túramozgalom teljesítő
  • 39 esemény
  • 2 477 megjelent cikk, hír
  • 226 belső oldal
  • 2 031 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter