2019. március 22., péntek - Beáta, Izolda
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Változott az OKT nyomvonala Szarvaskőnél

Egy újabb régi probléma oldódott meg a módosítással
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A Szarvaskő feletti legelők megnövekedett állattartás célú igénybevétele miatt, illetve egy veszélyes, ugyanakkor természetjáró szempontból jellegtelen aszfaltútszakasz (jelzett kerékpárosút, autóforgalommal) kiváltása végett a település nyugati sarkától az ún. Egerlátó lábáig új nyomvonalra került a kék sáv jelzés az Országos Kéktúra 22-es szakaszán.

Az új nyomvonal Szarvaskő nyugati végéből, az utolsó háznál egy fahidat használva átkel a patakmedren, majd az ún „tündér út” kellemes ösvényén felkapaszkodik a Kecskefar oldalába. Az üdülőházak közé érve balra, majd jobbra fordul, felérve a Hegyes-kő páratlan panorámájú füves laposára. Érdemes itt picit elidőzni, hiszen pazar kilátás tárul elénk. Továbbmenve kellemes úton békésen legelésző tehénkék között haladunk, majd egy makadám utat keresztezve, széles agyagos szekérúton csatlakozunk be a régi nyomvonalba.

Kérünk mindenkit, hogy a környéken legelő állatokat ne ingereljék és kerüljék a villanypásztorok rongálását!

Reméljük, hogy az új nyomvonal rendezi a környéken felmerült problémákat és mind látványban, mind biztonságban hozzáad a kéktúra élményéhez!

Köszönjük Szarvaskő Önkormányzatának hathatós együttműködését, és a Füzesabonyi Természetbarát Egyesületnek a módosítás jelzésfestésének gyors kivitelezését!

(OSM térkép)

MTSZ Országos Központ
Cikk első megjelenése: 2017-12-08 18:05

Kapcsolódó túramozgalmak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 743 regisztrált felhasználó
  • 2 196 hírlevél előfizető
  • 336 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 119 túramozgalom
  • 3 971 túramozgalom teljesítő
  • 22 esemény
  • 2 575 megjelent cikk, hír
  • 236 belső oldal
  • 2 079 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter