2018. május 22., kedd - Júlia, Rita
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Utak a szomszédba

Szlovák–magyar turistaút-bizottsági megbeszélést tartottak Pozsonyban
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A határon átívelő turistautakról egyeztettek a Szlovák Turisták Klubja (Klub Slovenských Turistov, KST) székhelyén, Pozsonyban, 2014.január 21-én. A megbeszélés a korábban megkezdett közös gondolkozás és munka folytatása, a szlovák–magyar határ menti turistaút-kapcsolatok fejlesztése érdekében.

A megbeszélésen a KST részéről Peter Perhala elnök, valamint a turistajelzésekért felelős bizottság tagjai fogadták Molnár András Józsefet, az MTSZ Turistaút Szabkizotságának vezetőjét, valamint Török Andrást és Ménes Richárdot, a szlovákiai Via Mariae Polgári Társulás képviselőit.

Az egyeztetés során – a határmenti kapcsolatok áttekintésével – döntés született néhány fontos kérdésben, valamint körvonalazódtak a későbbi, határ menti utakkal kapcsolatos együttműködések lehetőségei is. A legfőbb tárgyalt témák és megegyezések az alábbiak voltak:
 * a résztvevők a nagyszombati deklaráció jegyében, aktív együttműködést folytatnak a jövőben a konkrét útvonalak, a határ menti lehetőségek kiaknázása terén;
 * az E3 hosszútávú vándorút nyomvonalának módosítására közös szlovák–magyar javaslatot nyújtanak be az EWV-hoz, ennek értelmében
   a jelenlegi sátoraljaújhelyi átkelési pont helyett az E3 észak felől az Izra-Pusztafalu átkelési ponton érkezik át Magyarországra, és innen az Országos Kéktúra nyomvonalán vezethet Sátoraljaújhely térségébe; ezáltal szebb, természetközelibb útvonalat tudunk kínálni a korábbi közúti határátkelési kényszerhez igazodó nyomvonalhoz képest,
   valamint az Országos Kéktúra majdnem teljes egészében részévé válik az európai hosszútávú vándorutak (E-utak) hálózatának;
* néhány határon átnyúló, regionális nemzetközi vándorút kidolgozása kezdődik meg, ill. folytatódik, melyek többnyire a meglévő úthálózat és jelzésrendszer minimális bővítése, ill. változtatása által valósulhatnak meg; ezek:
      - a Honti vándorút (várhatóan piros, további egyeztetést igényel) a Dunakanyartól Ipolyságon át a Selmeci-hegységig,
      - a Mátra–Murány vándorút (piros) Hatvantól a Karancson, Rimaszombaton át a murányi várig, valamint
      - a Karsztok útja (Bükk–Aggtelek–Szlovák-karszt–Szlovák Paradicsom, vegyes útjelzések mentén ajánlott útvonal)
* az észak–déli Mária-zarándokút és a Honti vándorút leendő közös nyomvonala, tervezése és megvalósítása, Kemencétől a Selmeci-hegységig (Ipolyság/Šahy–Palást/Plášťovce–Hontnémeti/Hontianske Nemce útvonalon),
 * későbbi együttműködési lehetőségek az „Északi Zöld" határ menti turistaút kapcsán,
 * helyi, határon átnyúló turistautak a meglévő határátkelési pontok áttekintésével, szükség szerinti aktualizálásával; turisztikai szempontok, körtúra-lehetőségek megfontolásával, gyalogos és kerékpáros szempontból egyaránt (későbbi közös tervezés tárgya, leginkább érintett területek: Karancs–Medves, Aggtelek térsége, Zempléni-hegység),
 * meglévő jelzett utak határon át való bővítése (pl. Börzsöny–Burda-hegység közt a Nógrád–Márianosztra–Letkés zöld sáv folytatása Ipolyszalka/Salka–Leléd/Lela–Burda-hegység felé);
 * információmegosztás – a határ menti turistautak kétoldalú térkép-, ill. adatcseréjének igénye.


A technikai részletek is tartalmazó jegyzkőkönyv háromoldalú egyeztetést és lezárást követően, heteken belül elkészül.
További részletekről a Turistaút Szakbizottságtól a turistaut@termeszetjaro.hu címen lehet érdeklődni.
Cikk első megjelenése: 2014-02-10 13:00

Kapcsolódó oldalak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 624 regisztrált felhasználó
  • 2 120 hírlevél előfizető
  • 322 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 111 túramozgalom
  • 3 693 túramozgalom teljesítő
  • 52 esemény
  • 2 462 megjelent cikk, hír
  • 223 belső oldal
  • 2 019 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter