2019. november 21., csütörtök - Olivér
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Ülésezett a Magyar Természetbarát Szövetség elnöksége

Elfogadták a 2010. évi Közhasznúsági jelentést és a 2011. évi Költségvetést
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
2011. március 19-én 10 órai kezdettel maratoni ülést tartott az MTSz elnöksége. Bár ez a szombat éppen munkanap volt, csak hat elnökségi tag jelezte előre, hogy nem tud részt venni az ülésen.

Közülük is ketten az EWV belgrádi konferenciáján, egy fő pedig a zöld szervezetek országos találkozóján vett részt. Így a szokásos szervezési feladatok és döntések meghozatala után határozatképesen látott neki az elnökség a közel öt órás munkának.

Az ülés elején Szabó Imre elnök úr köszöntötte Kunos Gábor új elnökségi tagot, aki a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnökségi tagjaként, a hegymászó szakágat képviseli a jövőben dr. Nagy Sándor helyett.
 
 
 
Az előző ülés jegyzőkönyve, valamint az igazgatói tájékoztató elfogadása után a Közhasznúsági jelentés, majd a Költségvetés tárgyalásának kezdett neki az elnökség.
 
Mindkét anyag kapcsán számos kérdés, illetve kiegészítés érkezett az előterjesztőkhöz, s csak a vitát követően került elfogadásra a számos mellékletet tartalmazó két anyag. A hozzászólók különösen azt a sok éves gyakorlatot kifogásolták, amely a költségvetés meglehetősen bizonytalan bevételi oldala miatt alakult ki, hiszen olyan mértékű a szervezet forrásvezéreltsége, aminél szinte reménytelen módosítás nélkül megvalósuló költségvetést elfogadni.
 

 
Ezt követően a közgyűlés napirendjével és az ott előterjesztésre kerülő alapszabály-módosítással foglakoztak az elnökség tagjai. Különösen az érdekvédelmi tevékenységnek az alapszabályba történő beemelése mellett érveltek a hozzászólók.
 
Döntött az elnökség az ez évi Természetbarát Emlékérmek odaítéléséről is. Így idén a az 50 éves Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület és a szintén 50 éve alakult Barlangi Mentőszolgálat részére ítélt emlékérmet az elnökség.
 
 
A szakágak és a honlapfejlesztést irányító Vidovenyecz Zsolt beszámolóját követően a Hogyan tovább MTSz? című vitaanyag és a Túravezető képzés reformja került az elnökség elé. Az előterjesztések rövid áttekintése után az elnökség úgy döntött, hogy a május 7-8-án megrendezésre kerülő elnök-főtitkári értekezlet szakmai plénuma elé terjeszti a szövetség jövőjét érintő kérdések megvitatását.
 
 
Az Egyebekben néhány rendezvényre hívta fel az elnökség figyelmét Duró Imre igazgató. Így a dobogókői Thirring Természetjáró Fesztiválra (04.15), a székesfehérváriak sárpentelei programjára (04.30), valamint a GYOT, az OKT50 és a Természetjárók Napjához kapcsolódó háromnapos képzés eseményeire.
 
A részletes jegyzőkönyv az elfogadást követően kerül fel a honlapra.
Cikk első megjelenése: 2011-03-21 18:25
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 805 regisztrált felhasználó
  • 2 260 hírlevél előfizető
  • 339 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 118 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 7 esemény
  • 2 672 megjelent cikk, hír
  • 245 belső oldal
  • 2 138 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter