2018. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Új helyre került a DDK zalakarosi bélyegzője

A balesetveszélyessé vált kilátó márciusban történő lebontása miatt
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
2016 szeptember elején a Dél-dunántúli Kéktúra zalakarosi bélyegzőhelye a pecsét nem rendeltetésszerű használata miatt a település kilátójának egyik tartóoszlopára került a Tourinform jogos panaszának benyújtása után. A kilátó két héten belüli lebontása miatt a pecsételő doboz átmeneti ideig a Kilátó Borozó kerítésénél lévő határkarón található.

Szakértői vizsgálat során kiderült, hogy a kilátó tartóoszlopait rögzítő vasszerkezetből nem folyik ki a víz, aminek következtében kialakult korhadás és más faszerkezeti problémák miatt is a kilátóra való felmenet balesetveszélyessé vált.

Ezért a kilátó egyik oszlopán felszerelésre került DDKPH_26 azonosítójó pecsételődoboz ideiglenesen a képen látható helyen, a település határát jelző karón található, de hamarosan, a borozóval történő megállapodás után – az új kilátó megépüléséig annak kerítésén lesz elhelyezve.


Zalakaros Önkormányzata február közepén lezárta a kilátót. Az ezzel kapcsolatos tájékoztatás a település honlapján annak idején meg is jelent.
A város lakóit és vendégeit arra kéri az Önkormányzat, hogy vegyék komolyan a tiltó táblákat, melyeket az építményre kihelyeztek.
A képviselő-testület februári ülésén döntött a kilátó átépítéséről, tekintettel arra, hogy az építményről készült szakvélemény is erősen indokoltnak tartja azt.
A kilátó szerkezetének faanyaga az alsó két szinten több helyen károsodott, ezért a szakértő által előírt javítási munkákat el kell készíteni.
A javítási munkálatok elvégzésének határidejét a testület március végében szabta meg, illetve a munkálatok után a szakértő végleges véleményt ad arra vonatkozóan, hogy a további terhelésekre mennyi ideig lesz alkalmas az építmény.
Felmerült az is, hogy hosszú távon új kilátó építése lenne célszerű, az elmúlt időszakban egyre szaporodó problémák miatt.
A szakértői vélemény tükrében, a képviselő-testület döntéséről március végén tájékoztatják a lakosságot.


A 2016 szeptemberi pecsételődoboz áthelyezés híre.
Cikk első megjelenése: 2017-03-12 12:36

Kapcsolódó túramozgalmak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 624 regisztrált felhasználó
  • 2 120 hírlevél előfizető
  • 322 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 111 túramozgalom
  • 3 693 túramozgalom teljesítő
  • 52 esemény
  • 2 463 megjelent cikk, hír
  • 223 belső oldal
  • 2 019 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter