2019. november 22., péntek - Cecília
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Új elnökség, új alapszabály

MTSz soros közgyűlése 2012. május 12-én
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A Szövetség évi rendes közgyűlése - mely egyben tisztújító közgyűlés is volt – az új alapszabály elfogadásával és az új Elnökség megválasztásával zárult. Ezzel fontos szakaszába ért a pár évvel ezelőtt megindult, a Szövetség hatékonyabbá tételére, működésének, szerepének újradefiniálására irányuló folyamat. 

A Közgyűlés szombati döntésével megnyitotta az utat ahhoz, hogy a természetjáró-turista társadalom egésze számára érdekképviseleti hátteret nyújtó, szolgáló és szolgáltató szervezet legyen az új nevén Magyar Természetjáró Szövetség.
 
A szövetség elnöke Garancsi István, elnökhelyettese dr. Seregi János. Az Ellenőrző Testület elnöki posztját a leköszönő elnök Szabó Imre tölti be.

 
A küldöttek írásban megkapták az elmúlt négy éves ciklusról szóló beszámolót, elfogadták a számvizsgáló bizottság beszámolóját, a 2011.évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolóját és közhasznú jelentését, majd a 2012. évi költségvetést. Eztán került sor az alapszabály elfogadására, majd a tisztújításra.

(A részletes, hozzászólásokat és szavazati arányokat is tartalmazó jegyzőkönyv, annak elkészülte után felkerül a honlapra.) 
 
Az új vezetés:
 
ELNÖKSÉG
 
ELNÖK:
Garancsi István

A természetjáró és kerékpáros turizmus, úthálózat és közlekedés fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott.
Szül.: 1965.
 
Debrecenben járt középiskolába, közgazdászdiplomáját a pécsi egyetemen szerezte. Szakmai pályafutását a takarékszövetkezeti szektorban kezdte. Jelenleg több cégben tulajdonos. Miniszterelnöki megbízotti feladatát társadalmi munkában látja el. 
 
Elsőszámú hobbija a természetjárás, magas-hegyi túrázás, terepfutás, hegyikerékpározás.
A szövetség elnöki posztjára azért jelöltette magát, hogy szövetséget a kor kihívásaira reagálni tudó, a természetjáró turisták összességének érdekében ténykedő, a szervezett turistaságot a jövőre is átmentő, szolgáltató szervezetté formálja át. 


 
ELNÖKHELYETTES:
Dr. Seregi János

Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Agrár és Turisztikai befektetési Főigazgatóság ügyvezető igazgató
Szül.: 1968.
 
1993-ban állatorvosként diplomázott, később a Külkereskedelmi Főiskolán, Public Relations szakközgazdászként, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Államigazgatási karán, Személyügyi Igazgatás szakirányon szerzett újabb diplomákat.
 
2001-től a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkáraként, 2002-től agrár tanácsadóként dolgozott. 2006-tól a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum Pannon Lovas Akadémiájának igazgatójaként, 2010 óta pedig a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Agrár és Turisztikai befektetési Főigazgatóság ügyvezető igazgatójaként dolgozik.
 
Korábban közvetve, 2010 óta pedig közvetlenül is rálátása van az állami erdőgazdaságok működésére. „Fontosnak tartom, hogy az erdészetek és a természetjárók egymással szorosan együtt tudjanak működni, az esetleges ellentétek pedig mindenképpen feloldásra kerüljenek, hiszen mindenkinek ez az érdeke.”
 
ELNÖKSÉGI TAGOK:
Mártonné Máthé Kinga

Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgató
Szül.: 1968.
 
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola - közgazdász (idegenforgalom és szálloda szak)
Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Deák Ferenc Továbbképző Intézet Állam, és Jogtudományi Kar - jogi szakokleveles közgazdász
A MT Zrt-nél feladata a társaság belföldi hálózata marketing és működési tevékenységének koordinálása, turisztikai termékek menedzselése.
Országos Kék Túra igazolt teljesítő.
 
Ferencz I. Szabolcs
MOL - Társasági Kapcsolatok ügyvezető igazgató
 
2003 óta dolgozik a MOL Csoportnál, s pillanatnyilag Társasági Kapcsolatok ügyvezető igazgató. Ezt megelőzően a MOL Románia ügyvezető igazgatója, illetve korábban a Vállalati Kommunikáció vezetőjeként a vállalatcsoport átfogó kommunikációs tevékenységeiért felelt.
MOL-os pályafutása előtt a politikai kommunikáció, majd az államigazgatás területén dolgozott: 1998-tól a Miniszterelnöki Hivatal Kommunikációs Központjának igazgatója, 2000 és 2002 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának kabinetfőnöke.
Ferencz I. Szabolcs közgazdász diplomáját Regensburgi Egyetemen szerezte, majd posztgraduális politológiai tanulmányokat folytatott a Századvég Politikai Iskolában.
Nős, négy gyermek édesapja, szabadidejében szívesen túrázik és síel.
 
Grédics Szilárd
Bükki Nemzeti Park Igazgató
Szül.: 1963.
 
1987-ben Sopronban erdőmérnöki diplomát szerzett. Azóta Észak-Magyarország turisztikailag legfrekventáltabb térségében (Mátra, Bükk), az EGERERDŐ Zrt. és jogelődeiénél különböző beosztásokban dolgozott. 2011. októbere óta a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságát vezeti. Szakmai előéletének köszönhetően jól ismeri a turisztikával kapcsolatos összes, esetleg szemben álló oldal véleményét, a megoldásra váró lehetséges konfliktusok természetét.
 
Peták István
Szül.: 1940.
 
Másfélmillió lépés Magyarországon tv. sorozat  szerkesztője; A Magyar Televízió – szerkesztője, intendánsa, elnökhelyettese, elnöke, főmunkatársa – 2003-ig. Ablak c. műsor alapító-főszerkesztő 1989-ig; Fogarasban hátizsákkal 1973. szerkesztő-rendező; Másfélmillió lépés Magyarországon tv. sorozat - 1977. szerkesztő; Napzárta 1989-90. alapító főszerkesztő; 
Szent István vándorlás az Országos Kék-túra mentén tv. sorozat - 2000. szerkesztő-rendező;
1975- MTV Természetjáró Szakosztályának létrehozás; 
1987 - 1990. A Magyar Természetbarát Szövetség önálló jogi személyiségű szervezetének első választott elnöke;
1989. A Magyar Turista Egyesület újjáalakítása – 20 évig elnöke, jelenleg Örökös tiszteletbeli elnöke; 
1989-től a romos Eötvös Loránd menedékház (Dobogókő) újjáépítésének szervezése, kivitelezése;
Szent István vándorlás .. c. útikönyv (Zemplén, Cserehát, Aggteleki-karszt, Gömöri dombság) 
A Mátra Egylet története  1887- 1947-ig  (Mátra monográfia, Bükki nemzeti Park kiadása 2011.) 
Ezüstjelvényes túravezető; Téry Ödön plakett tulajdonos;
Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-pedagógia-népművelés szakon szervett diploma
 
Cselovszki Ildikó  
Nyugat-magyarország jelöltje
Szül.: 1967.
 
Pedagógus - 1998-ig tanított általános iskolában, középiskolában; családgondozó volt a helyi Gyermekjóléti Szolgálatnál; jelenleg állami gondozott gyermekekkel foglalkozik, lakásotthon-vezető Ácson
1995 óta vesz részt Ácson a Természetjáró Bakancsos Klub munkájában, az egyesület vezetőségi tagja. Fontosnak tartja a gyerekek, fiatalok szemléletformálását, környezettudatos nevelésüket, a természetjárás megszerettetését. 2007-ben Gábor Ignác emlékérmet kapott. A jelenlegi ciklusban az MTSZ elnökségi tajga. Segíti a Komárom-Esztergom megyei szövetség munkáját. 
 
Haraszti Béla 
Kelet-magyarország jelöltje
Szül.: 1956.
 
Pedagógus. 1980-tól vándortáborok, turisztikai szaktáborok szervezője, vezetője.
Vándortáboroztató pedagógusokkal megalakult Pedagógus Természetbarát Egyesület, elnöke.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség elnökségi tagja.
Vízitúravezető; A Nemzetközi Tisza Túra és a Felső-Tisza mellékfolyóin (Bodrog, Hernád, Túr, Sajó) túraszervező és -vezető.
2004-től a Sz-Sz-B. Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, MTSz elnökségi tag
Túravezető vizsgabiztos
Aranyjelvényes túravezető, Théry Ödön Emlékérem, a Természetjárás Fejlesztéséért Bronz fokozat, a Természetjárás Fejlesztéséért Ezüst fokozat
 
Ziaja Zsolt
Budapest jelöltje
Szül.: 1971
 
Az akkori nevén, Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán szerezett diplomát. Az egyetem elvégzése óta egy informatikai céget vezet - egyedi rendszerek fejlesztésével, üzemeltetésével foglalkozik. 
 
Tagja a Piliscsabai Természetjáró Egyesületnek, melynek létrehozásában aktív szerepe volt. Jelenleg az egyesület felügyelő bizottságának tagja. Szintén tag a Hegyen-Völgyön egyesületben. 2010-ben a Pest megyei Természetbarát Szövetség elnöke volt. Magas-hegyi tapasztalatokat szerezett a Tátra, az Alpok hegyein, 2009-ben magashegyi túramozgalmat indított. Bronz jelvényes túravezető, ezüst jelvényes túrázó minősítése van.

A túravezető tanfolyamok átalakítását, átszervezését a MTSz oktatási bizottságának tagjaként segíti.
 
Az országos szövetség munkáját azzal segíteni, hogy a modern kor kihívásainak megfelelő, egységes, erős természetjáró szövetség jöhessen létre, mindezt az őt jelölő tagok szándékával és akaratával összhangban.
 
Thuróczy Lajos továbbra is a Szövetség tiszteletbeli elnöke
 
 
ELLENŐRZŐ TESTÜLET
 
ELNÖKE:
Szabó Imre
 
A közösségért való munkálkodás, a sport, valamint a fiatalokkal való foglalkozást mindig is az élete részének tekintette. Testnevelő tanárként, labdarugó edzőként végzett a főiskolán, a sportos és egészséges életmód híveként, ha ideje engedi, családjával eljár kerékpározni, kirándulni. Gyermekeit a mozgás és a természet feltétlen szeretetére tanította és tanítja ma is. A 130 éves múltra visszatekintő Magyar Természetbarát Szövetség tagjaként mindig is az általuk képviselt értékekért, az együttlét – a közösség fontosságáért, a fenntartható fejlődésért, a szolidaritás gondolatáért dolgozott. 15 éven át a szervezet főtitkára volt. Ezen időszakban végezte el a Nemzetközi Természetbarát Szövetség Akadémiáját, ahol elmélyíthette ismereteit a környezetvédelem, természetvédelem és közösségépítés területén. Tevékenysége elismeréseként 2003-ban átvehette az Esterházy Miksa díjat, majd 2007-ben a természetbarátok a szervezet elnökévé választották. Eddigi politikai, vezetői munkája, számára legfontosabb elismerése, hogy 1995 óta többszöri újraválasztás eredményeként az MSZP Pest Megyei Szervezet elnökeként, 1998-tól parlamenti képviselőként dolgozik a megyében élő emberek életminőségének javításáért. Ezeken túlmenően 2008. május 5-től a Magyar Köztársaság kormányának környezetvédelmi és vízügyi minisztereként, a feladat jelentésének megfelelve szolgálja a köz érdekét.
 
TAGJA (jogász):
Dr. Gyökeres Zoltán István
Szül.: 1983.
Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem– PPK MA Bölcsész/Pszichológus Diploma; Pázmány Péter Katolikus Egyetem– Jog és Államtudományi Kar MA Jogász Diploma
2010-től: Semmelweis Egyetem– TF PHD Sportjog
Jelenlegi munkahelye: Future Home környezettudatos szakkiállítás (Környezetvédelem)
Főszervező
Korábbi munkahelyek: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Miniszteri kabinet;
KVVM ügykörébe tartozó zöld kampányok szervezése; Országgyűlés Hivatala Képviselői szolgáltató iroda; Törvényjavaslatok előkészítése, egyeztetések menedzselése; Országgyűlés Hivatala Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottsága; Egyházpolitikai és jogi tanácsadás – külsős szakértő
 
TAGJA (könyvvizsgáló):
Huszár Teodóra
Szül.: 1951. 
Költségvetési minősítésű könyvvizsgálói képesítéssel, okleveles könyvvizsgálói képesítéssel rendelkezik. 1981-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.
1991. óta egy ügyviteli Kft ügyvezető tulajdonosaként kiegészítő tevékenységként különböző társaságok könyvviteli tevékenységét ellenőrzi, valamint eseti megbízás alapján könyvvizsgálói tevékenységet végez. 1998-tól a Theodora Quelle Könyvvizsgáló és Ügyviteli Kft ügyvezető könyvvizsgálójaként tevékenykedik fő tevékenységben. 
Könyvvizsgálati tevékenységként különböző társaságok, intézmények éves könyvvizsgálatát, valamint pályázati könyvvizsgálatokat lát el.
 
Az Elnök az Országos Központ Igazgatói posztjára dr. Simkó Gabriellát kérte fel, aki programja kidolgozásában és a szövetséggel való közös munka koordinálásában közreműködött.
 
Dr. Simkó Gabriella
Szül: 1968.
A Testnevelési Egyetemen szerzett diplomát, később jogászként doktorált a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Válogatott közép-hosszútávfutó volt. Sportpályafutása után a Pest Megyei Sporthivatal munkatársa lett. Ezt követően sportszervező, sportmarketing munkaköröket látott el sportpiaci szereplőknél. Dolgozott sportújságíróként, illetve főszerkesztői munkakörben két nemzetközi tulajdonú kiadónál, ahol vezetői gyakorlatot szerzett. Jogászként ügyvédi irodában tevékenykedett. Alapító főszerkesztője volt az OutdoorSport magazinnak. Alapítója és elnökségi tagja két szabadidősport egyesületnek. 
 



A leköszönt elnökség







Cikk első megjelenése: 2012-05-13 14:35
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 805 regisztrált felhasználó
  • 2 261 hírlevél előfizető
  • 339 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 118 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 7 esemény
  • 2 673 megjelent cikk, hír
  • 245 belső oldal
  • 2 138 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter