2018. július 16., hétfő - Valter
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Száz éve született Horváth József

Ő járta be 1952-ben elsőként a Kéktúra útvonalát
A jeles évforduló alkalmával 2018. július 1-jén több turista szervezet is felkeresi Piliscsaba temetőjében Horváth József sírját az erre a napra szervezett túrák keretében.


1918. június 28-án született Piliscsabán, pontosabban Klotildligeten, egy vasúti őrházban, ahol a jelenlegi Pázmány Péter Egyetem működik. Édesapja vasutas volt és abban az őrházban lakott családjával. Budapesten a Ciszterci gimnáziumban – a jelenlegi Szent Imre gimnáziumban – érettségizett. Ezután jegyzőgyakornok volt rövid ideig Bián. Ott ismerkedett meg azzal a védőnővel, akit aztán feleségül is vett.

Húsz éves korától a Magyar Királyi Vasút tisztképző iskolájába került, melyet sikeresen elvégzett. Nyugdíjas koráig a MÁV-nál dolgozott. Először külszolgálatosként forgalmista volt Szobon és Zebegényben.

A II. világháború idején rövid időre katona volt, Bécsben szolgált a vasúti pályaudvaron, ahonnan 1943-ban Ottó fia születésekor hazahívták, mert vért kellett adnia. A Dob utcai Közlekedési Minisztériumba került, majd az Andrássy útra a IV. sz. Vasúti Főosztályra, ahol szállítási tervezőként dolgozott. Később átkerült a Bevétel ellenőrzési részleghez, ahonnan 58 éves korában egészségügyi okok miatt nyugdíjazták. 1991. augusztus 18-án hunyt el.


Egész életét a vasútnak, a családnak és a természetjárásnak szentelte. 1952-ben három hónap alatt végigjárta az Országos Kék Túra útvonalát és lett az első sikeres teljesítő, az 1. számú igazolvány tulajdonosa. A Börzsöny szerelmeseként 70 éves koráig, a Lokomotív Turista Egyesület tagjaként rendszeresen karban tartotta a turistajelzéseket, már akkor a szigorú szabványokat alkalmazva.

Élete nagy álma teljesült, amikor számtalan külföldi turistaútjai (Alpok, Tátra, Erdély, stb.) mellett 52 évesen 1970. július 13-14-én megmászta a Mont Blanc-t, melyről írásos visszaemlékezést is készített.

Büszke volt arra is, hogy az Aranyjelvényes Túrázók Klubjának tagja lehetett és arra is, hogy családjába is beoltotta a természet szeretetét. Fiai és unokái is túravezetők lettek, legkisebb fia Zoltán 1980-tól a Komárom-Esztergom Megyei Természetbarát Szövetség elnöke és 17 évig az MTSZ alelnöke is volt, valamint az Országos Aranyjelvényes Túravezetők Klubjának elnöke 1999-től.

Feljegyezte: Horváth Zoltán



Fotók: KEMSPORT, Horváth Béla.

Képek a 2018. július 1-jén történt megemlékezésről:


Kapcsolódó cikkünkben az OKT nyomvonalának Piliscsabát érintő változásakor lehetett olvasni arról, hogy a sírhoz vezető út K+ jelzéssel van ellátva, amit már 2011. július 1-én felfestett a Lokomotív Turista Egyesület.


MTSZ
Cikk első megjelenése: 2018-06-28 09:22

Kapcsolódó túramozgalmak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 641 regisztrált felhasználó
  • 2 133 hírlevél előfizető
  • 335 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 118 túramozgalom
  • 3 810 túramozgalom teljesítő
  • 36 esemény
  • 2 493 megjelent cikk, hír
  • 227 belső oldal
  • 2 041 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter