2018. szeptember 22., szombat - Móric
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

OKT terelés a Galyatető Turistacentrumnál

Az erdészet két hétre lezárja a kilátóból levezető kék sáv jelzésű utat – FRISSÍTVE
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Tájékoztatom, hogy fakitermelés miatt 2018. április 3-tól a turistaforgalom elől lezárásra kerül a Galyatető Túracentrum és a kilátó közötti parkerdő. A korlátozás az Országos Kéktúra egy szakaszát is érinti, a javasolt kerülő utat a mellékelt térképen sárga vonallal jelöltük.
FRISSÍTÉS:
A fakitermelési technológia módosítása miatt nagyobb területet kényszerülünk lezárni április3-tól Galyatetőn. Fontos változás, hogy a munka végzése során a Galya kilátó egyik irányból sem érhető el. Az országos kék javasolt kerülő útját  a mellékelt térképvázlaton kék színnel jelezzük.
FRISS HÍR:
Egererdő Zrt. április 6-án 17.30-kor kiadott közleménye szerint szombaton 17 órától hétfő reggelig a turistaút átjárható a munkaterületen és természetesen a kilátó is látogatható!

BEFEJEZŐDÖTT A MUNKA
A Mátrafüredi Erdészet közlése szerint Galyatetőn a rendkívüli fakitermelési munkát (a vágás rendezés kivételével) befejezték. Az ezzel kapcsolatban elrendelt korlátozás április 11-én feloldásra került. Az erről szól közleményt lentebb közöljük.

A lezárás várhatóan két hetet vesz igénybe.

Az elsőként közölt területlezárás térképe ez volt:


Újra látogatható a Gyala-kilátó

A turisták egyik kedvelt kirándulóhelye Galyatető, ahol az EGERERDŐ Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetséggel közösen több közjóléti fejlesztést hajtott végre (kilátó, Turistacentrum). A fellendülő erdei turizmus érdekében nem csak az objektumokat kell fejleszteni, hanem a környező erdőkben is a biztonságos erdőjárást kell az erdőgazdaságnak biztosítani. A kilátó környezetében lévő bükkös parkerdő túltartott állománya sok-sok odvas, veszélyes fából állt, aminek kitermelése április 3-án megkezdődött.
A faóriások szinte mindegyike álgesztes, korhadt belsővel rendelkezett. Sőt olyan fák is kitermelésre kerültek, amiknek a „belseje” már teljesen lyukas volt, ami a fa állékonyságát, szilárdságát jelentős mértékben rontotta. Egy erős szél, esőzés, havazás hatására könnyen előfordulhatott volna, hogy a ezek a hatalmas bükkök maguktól összeomlanak, kidőlnek.  Jó hír, hogy az új erdő már a helyszínen garantált, hiszen a nagy fák makkjából méteres fiatal erdő fejlődött az odvas fák alatt.
2018.04.11-én a fakitermelés befejeződött, a kilátó újra látogatható.

Köszönjük szíves megértésüket és türelmüket!

Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészet

A korlátozás területe: az OSM térképén, a Heyjoe térképén.
Cikk első megjelenése: 2018-03-29 13:09
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 668 regisztrált felhasználó
  • 2 153 hírlevél előfizető
  • 335 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 118 túramozgalom
  • 3 938 túramozgalom teljesítő
  • 31 esemény
  • 2 538 megjelent cikk, hír
  • 229 belső oldal
  • 2 061 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter