2017. december 12., kedd - Gabriella
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Megjelent a Turista Magazin 2017 októberi száma

Tartalomismertető
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Az októberi számunk toplista rovatában olyan hangulatos fasorokat gyűjtöttünk össze, amelyek köré igazán érdemes kirándulást szervezni. Bemutatjuk a felújítás előtt álló Kinizsi-várat, és a Magyarország tetején álló kilátóból is körbenézünk. Interjú készült Dénes Andreával, az Erdőkóstoló blog szerzőjével az ehető növényekről, válogattunk a kamáslik közül, bemutatásra kerül Galyatető apartmanháza, a Kékesen álló tévétorony, a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Pilisben található, gyilkosságokkal, halállal kapcsolatos helyek. Az Alpok világának bemutatása a Schneeberg ösvényeinek ismertetésével kezdődik, egy kerékpáros szemével olvashatunk a Júliai-Alpokról, folytatódik a Fogarasi-havasok főgerincének végigjárása, valamint megtudható az is, miben rejlik az UTMB sikere.

Top 10
Látványos fasorok
Megéri „köréjük szervezni” egy kirándulást.

Mesél a Térkép
Halálos helynevek a Pilisben
Turistatérképeket böngészve könnyen találkozhatunk halállal vagy gyilkossággal kapcsolatos földrajzi nevekkel.

Messzelátó
Tévétorony és kilátó a Kékesen
1981-ben átadott, 176 méter magas, kilátóként is funkcionáló tévétorony.


További tartalmak:

Terepfutás
UTMB és ami a négy betű mögött van
(Írta: Németh Csaba)
Idén immár tizenötödik alkalommal rendezték meg az Ultra-Trail du Mont-Blanc nevű ultraterepfutó versenyt, amely már indulása után fénylő üstökösként tűnt fel a terepfutás égboltján. Persze nem nevezhetjük teljesen koromsötétnek azt az eget, hiszen rendeztek terepfutó eseményeket szerte a világban, ám azok népszerűsége, fejlődésük üteme meg sem közelítette az UTMB-ét.

A Hónap Turistaháza
Galya apartmanház – Új játékos a Magas-Mátrában
(Írta: Nagy Loránd István)
Két évvel ezelőtt egy különös megjelenésű, bivakszállásként is használható kilátó, valamint egy építészeti és konceptuális szempontból egyaránt izgalmas turistacentrum nyitotta meg a kapuit Galyatetőn. Az idei év szeptemberében egy merőben más vendégkört megcélzó szálláshellyel, egy igen magas minőségi szintet képviselő apartmanházzal bővült a repertoár hazánk harmadik legmagasabb csúcsának tőszomszédságában. Megnéztük.

Ti Írtátok
Rákóczi földjén, a Zemplén gerincén – Regéctől Füzérig a Rákóczi-túrán
(Írta: Konfár Tibor)
Az ország északkeleti szegletében méltóságteljesen emelkedő, tekintélyt parancsoló nyugati vonulataival titkait féltve őrző Zempléni-hegység a Pilistől a Hargitáig nyúló belső Kárpát-koszorú legkeletibb magyarországi tagja.

Kitekintő
Túra a Fogarasi-havasok főgerincén – II. rész
(Írta: Kovács „Toronyiránt” István)
Barátaimmal az idei év nagy kihívásának a Fogarasi-havasok főgerincén haladó turistaút végigjárását választottuk. A szervezést már februárban elkezdtük, és úgy terveztük, hogy hat nap alatt teljesítjük a 91 kilométeres, mintegy 6500 méternyi szintemelkedéssel járó túrát.

História
Régi pompájában tündökölhet a Kinizsi-vár
(Írta: Nógrádi Attila)
Aki már utazott a Tapolcát és Veszprémet összekötő 77-es főúton, az bizonyára észrevett Nagyvázsonynál egy házak közül kimagasló vártornyot. Ha vesszük a fáradságot, és betérünk a faluba, a Dunántúl legépebben fennmaradt várának tetejére mászhatunk fel.

Két Keréken
Önfeledt gurulás a Júliai-Alpokban
(Írta: Varga Zsóka és Abelovszky Tamás)
Tucatnyi kilométeren keresztül magashegységi környezetben suhanni egy tökéletesen kiépített bringaúton – a felejthetetlen élmény szinonimája. A Tarvisio–Udine-kerékpárút azonban még ilyen minőségében is teljesen egyedi, hiszen körülbelül az út felét egy hajdani vasútvonal helyén tehetjük meg, hidakon, alagutakban és bevágásokban tekerve.

Kitekintő
Bevezetés az Alpok világába – A Schneeberg ösvényein
(Írta: Dömsödi Áron)
Alig kell átlépnünk a nyugati határt, és a Schneeberg tetejéről még javában látszik az itthonról jól ismert, sík terep. Felkapaszkodhatunk egy helyenként dróttal biztosított sziklaösvényen, gerinctúrázhatunk egy rövidet, mielőtt egy alpesi hangulatú menedékház matracszállásán alszunk, végül leereszkedhetünk egy kapaszkodókkal és létrákkal biztosított, vad mészkőszurdok mélyére.

Interjú
21. századi tündérkonyha – Ehető, vadon termő növények a tányéron
(Szöveg: Tóth Judit)
A természetben fellelhető zöldségek és gyümölcsök remek kiegészítői lehetnek táplálkozásunknak. Ha tudjuk, miként használjuk megfelelően azokat.

Nemzeti Parkjaink
A mecseki barlangoktól a zselici csillagokig – Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
(Szöveg: Tóth Judit)
Szarvasbőgés Gemencen, túra a medvehagymától illatozó Mecsekben, éjszakai séta a káprázatos zselici ég alatt, nárcisztenger Babócsán, kenutúra a Dráván, egy múzeum, amelyben minden a fehér gólyáról szól. Ez csak néhány program és látnivaló a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kínálatából, de talán ennyiből is kiderül, hogy aki idejön, az biztosan nem fog unatkozni.

Zöldhullám
Császármadár – A nyugalompárti rejtőzködő
(Írta: Nagy Loránd István)
Középhegységi erdőtársulásaink egyik legritkábban megpillantható, napjainkra már csak maréknyi, erősen izolált foltban fennmaradt lakója a császármadár, amely költőterületét még a legzordabb időkben sem hagyja el. Területhűsége azonban korántsem garantálja fennmaradását, állományai ugyanis évről évre csökkennek.

A Magyar Természetjáró Szövetség hírei

 
Szemétszedés a Kéken.


92 éves az MTSZ tiszteletbeli elnöke.


Téry Ödönre emlékeztünk.


Ahol az akarat, ott az út - Indul a Természetjáró, az MTSZ új túra- és látványosságajánló online szolgáltatása

MTSZ, Turista Magazin
Cikk első megjelenése: 2017-10-04 09:27
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 559 regisztrált felhasználó
  • 2 088 hírlevél előfizető
  • 321 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 111 túramozgalom
  • 3 518 túramozgalom teljesítő
  • 54 esemény
  • 2 364 megjelent cikk, hír
  • 214 belső oldal
  • 1 921 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter