2019. november 17., vasárnap - Hortenzia, Gergő
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Lezárult a 2019. évi Rendezvénytámogatás

Tapasztalatok és következtetések
A Magyar Természetjáró Szövetség 2019-ben indította útjára rendezvénytámogatási rendszerét az érvényes tagsággal rendelkező, aktívan tevékenykedő tagszervezetei részére. A felhívás célja, hogy az MTSZ olyan rendezvények megvalósítását támogassa, amelyek összhangban vannak a saját küldetésével.


 
 

A támogatott rendezvények népszerűsítik a gyalogos természetjárást, korosztálytól függetlenül növelik a résztvevők számát, emelik a rendezvények színvonalát és fokozatosan bevezetik a világszerte egyre fontosabb környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontokat. 

Az első, „kísérleti” kiírásra 52 pályázat érkezett be. A szakmai bizottság 29 pályázatot talált támogatásra érdemesnek, így az MTSZ közel 7,5 millió forintot biztosít elsősorban szállás, utazási és eszközbeszerzési költségek csökkentésére, figyelembe véve a minél kisebb környezetterhelést. 

A nyertes tagszervezetek programjai között 16 gyalogtúra 9 tábor és 4 túraverseny szerepel, a résztvevők összesen közel 1.800 kilométert tesznek meg, mintegy 40.000 méter szintkülönbséggel. A 196 napnyi eseményen összesen 2300 fő vesz részt. Ezek közül kiemelkednek az időseket, vagy a középiskolásokat megcélzó rendezvények. 

Az idei év a pályázati feltételek pontosításáról szólt, a szakmai bizottság egyedi elbírálási szempontokat is alkalmazott a döntéshozatal során. A legjobb pályázatok nem csak az adminisztrációs követelményeket teljesítették maradéktalanul, hanem kihasználtak minden kommunikációs csatornát a tervezett, vagy a már megvalósított események széles körű népszerűsítésére. 

A sikertelen pályázatok legnagyobb része azért nem kapott támogatást, mert nem felelt meg a kötelező pályázati feltételeknek. 

A több hetes értékelési folyamat rávilágított a rendezvénytámogatási rendszer működőképes és változtatni való tényezőire egyaránt. Az idei év tapasztalatai alapján a Magyar Természetjáró Szövetség a következő évtől a tagjai számára még hatékonyabb és egyértelműbb támogatási lehetőséget tervez meghirdetni, amit a felkészülést segítő szakmai események és anyagok előznek majd meg. 

MTSZ Országos Központ

Cikk első megjelenése: 2019-11-06 10:15
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 804 regisztrált felhasználó
  • 2 258 hírlevél előfizető
  • 339 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 118 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 7 esemény
  • 2 669 megjelent cikk, hír
  • 245 belső oldal
  • 2 138 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter