2020. október 25., vasárnap - Blanka, Bianka
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Kitüntetett természetjáróink

Így zajlott a XXXII. Természetjárók Napja

Az ország különböző pontjairól érkeztek ünnepelni a természetjárók Dobogókőre 2020. szeptember 19-én. Az 1989 óta évenként, azaz XXXII. alkalommal megrendezésre kerülő Természetjárók Napja nemcsak a találkozás és a megemlékezés örömteli pillanatait tartogatja, hanem a természetjárás fejlesztéséért kiemelkedő munkát végző kitüntetettek nyilvános elismerésére is ezen a napon kerül sor.

A köszöntő beszédeket Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója nyitotta, a folytatásban Fáber-Karacs Viktória, a Magyar Természetjáró Szövetség elnökségi tagjának gondolatait hallgatta meg a közönség, majd dr. Kézdy Pál, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságától érkezett szakmai igazgatóhelyettes zárta a sort.


     

 Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója


A program moderátora immár harmincadik alkalommal Papp János aranydiplomás színművész volt, aki a járvány okozta megpróbáltatások miatt Simonyi Imre: Húsvét című versével kívánt bátorítást és erőt a résztvevőknek.

Papp János, aranydiplomás színművész


A műsor folytatásában Dr. Seregi János, a Magyar Természetjáró Szövetség alelnöke és Fáber-Karacs Viktória átadták az arra érdemesek kitüntetéseit és elismerő okleveleit.




Fáber-Karacs Viktória, a Magyar Természetjáró Szövetség elnökségi tagja


Aranyjelvényes túravezető elismerésben részesült Jancsi Attila, a Dráva Természetbarát Sport Egyesület Gyalogtúra Szakosztályának tagja.

A természetjárás fejlesztéséért arany fokozatú éremben részesült Buzás Károly (ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály), Fodor István (Velencei-tavi Életmód Klub Természetbarát Szakosztály) és Garadnay Sándor (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség).


Balra Fáber-Karacs Viktória, jobbra Fodor István (Velencei-tavi Életmód Klub Természetbarát Szakosztály) kitüntetett


A természetjárás fejlesztéséért ezüst fokozatú éremben részesült Csuka István (Győri Vasutas Természetjáró Egyesület), Gyetvainé Terék Aranka (Crocus Természetbarát Kör), Illána Erzsébet (Balatonfüredi Természetbarát Egyesület) Jakab Béla (Bükki Vörös Meteor Sportegyesület), Kiskun Magdolna (Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület) Krieger István (Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület) Romvári Tibor (Dráva Természetbarát Sportegyesület) és Vajk Ödön (Szolnoki Közalkalmazottak Természetbarátok Turista Egyesülete).

A természetjárás fejlesztéséért bronz fokozatú éremben részesült Bakos Andrea Ágnes (Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület), Bozsogi Jánosné (IBUSZ Természetjáró Egyesület), Debrei-Nagy Zoltán (4H Természetbarát Sport és Szabadidő Klub), Gyarmati Mária (Pentele Természetjáró Egyesület), Molnár Angéla (Záhonyi Vasutas Sport Club Természetjáró Szakosztály), Peer Gyula (Bakony Természetbarát Egyesület).


A természetjárás fejlesztéséért végzett munkájukért kitüntetésben részesültek 2020-ban


Dr. Téry Ödön emlékérmet kapott Földes Péter (Alföld Természetjáró Egyesület), dr. Nagy Roland (Építők Természetbarát Sportegyesülete), Szabó Árpád (Zöldsport Egyesület), Szögi Lászlóné (Ördögmák Természetbarát Egyesület) és Udvarnagy Miklós (Erzsébetvárosi SE. ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály).

Dr. Thirring Gusztáv emlékérmet kapott Bartók Julianna (Miskolci Vasutas Sport Club Természetjáró Szakosztály).

Balra Földes Péter (Alföld Természetjáró Egyesület) kitüntetett, jobbra Dr. Seregi János (a Magyar Természetjáró Szövetség alelnöke)


Czárán Gyula Emlékéremben részesült Dóra Imre (Balatonfüredi Természetbarát Egyesület) és Gida Tibor (Dráva Természetbarát Sport Egyesület).

Dr. Pápa Miklós Emlékérmet kapott Prikler György (Alföldi Szabadidő Egyesület) és Szádeczky-Kardoss Tamás (Zöldsport Egyesület).

Gábor Ignác Emlékérmet kapott kiemelkedő munkájáért Szepesi Hajnal (Lokomotív Turista Egyesület).


A Magyar Természetjáró Szövetség koszorúja Dobogókőn, a Dr. Téry Ödön emlékműnél


Az ünnepi ebédet és egyben a program zárását megelőzően Tassy Márk, Dr. Seregi János és Fáber-Karacs Viktória koszorút helyezett el a Dunakanyar festői panorámájának kíséretében a Dr. Téry Ödön emlékműnél.

MTSZ Országos Központ


Cikk első megjelenése: 2020-09-22 12:06
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 947 regisztrált felhasználó
  • 2 347 hírlevél előfizető
  • 343 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 137 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 14 esemény
  • 2 846 megjelent cikk, hír
  • 263 belső oldal
  • 2 211 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter