2021. október 27., szerda - Szabina
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Kéktúrás rövidhírek

Áthelyezett bélyegzők az Országos Kéktúra mentén

E heti összeállításunkban az Országos Kéktúra mentén áthelyezett bélyegzőkről tájékoztatunk benneteket.





A 2020. november 11-én életbe lépett 484/2020. (XI.10) számú Kormányrendelet értelmében a kéktúrák mentén többek között olyan vendéglátóhelyek is bezártak, amelyek egyedi kéktúrás bélyegzőhelyszínként is működnek. Ez azt jelenti, hogy az érintett településeken nincs lehetőség máshol bélyegezni.


 

Annak ellenére, hogy kollégáink folyamatosan kint vannak terepen és kezelik a kéktúrák mentén felmerült problémákat, az érintett bélyegződobozok áthelyezésével járó komplex terepi, térinformatikai és térképészeti feladatok jelen pillanatban nem kivitelezhetőek, tekintettel az idő rövidségére (az érvényben lévő korlátozások december 10-ig hatályosak), és a rendelkezésre álló humánerőforrásainkra.

 

Ha a bélyegződoboz nem elérhető az adott vendéglátóhely zárva tartása miatt, akkor az ottlétet hitelt érdemlő módon úgy tudjátok igazolni, ahogy ellenőreink már többször jelezték:


a)     készítsetek egy fotót, amelyen azonosítható módon rajta van a bélyegzőhelyszín és a túrázó is, vagy



b)     keressetek például egy olyan boltot vagy vasútállomást, amelynek a bélyegzőjén látszik a település, vagy a legközelebb eső helység neve.


Kérünk benneteket, hogy a járványhelyzet miatt felelős természetjáróként tartózkodjatok a csoportos túrázástól, lehetőség szerint kerüljétek a tömegközlekedést és tartsátok be a kormányrendelet intézkedéseit. Jelen pillanatban tilos nyílt területen bármilyen csoportosulás, vagyis a baráti és családi túrázások, kirándulások ideje nem most van!

 



OKT-3. szakasz

Rezinél áthelyeztük az OKTPH_21_1 számú bélyegzőt: a Rezi várnál lévő tanösvény tájékoztató táblája helyett az Országos Kékkör infótábláján keressétek azt.





Ugyanezen a szakaszon a Gyöngyösi csárdánál található OKTPH_22_1 számú a villanyoszlopról az OKK infótáblára, míg az OKTPH_22_2 pedig megszüntetésre került.

 




OKT-6. szakasz


A balatonhenyei vegyesbolt épülete előtt lévő hirdetőtábláról a buszfordulónál lévő Országos Kékkör infótáblájára került az OKTPH_33-as bélyegző.




OKT-8. szakasz

Bakonybélnél, a Gerece Fogadó helyett a Pápai úton lévő Országos Kéktúra irányjelző oszlopán találjátok az OKTPH_40_1 számú lenyomatot.





Legfrissebb hírünkben ugyan az aktuális bélyegzőhely listáját találjátok, azonban előfordulhatnak olyan módosítások, amelyekről nem tudunk. Ha ilyen helyzettel találkoztok, akkor kérjük, hogy jelezzétek azt felénk néhány fotóval kiegészítve a bejelentes@termeszetjaro.hu ímélcímen, amelyre a Kékkör mentén tapasztalt egyéb problémákat is várjuk.



A Kékkör bélyegzőhelyeinek listáját innen lehet letölteni. A frissített útvonalak elérhetőek a termeszetjaro.hu és a kektura.hu felületeken is.

 

MTSZ Országos Központ

 

Cikk első megjelenése: 2020-11-26 16:41
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 105 regisztrált felhasználó
  • 2 433 hírlevél előfizető
  • 345 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 138 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 3 esemény
  • 3 002 megjelent cikk, hír
  • 279 belső oldal
  • 2 258 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter