2021. április 15., csütörtök - Anasztázia, Tas
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Ismét elment egy kortársam…

In memoriam Bokody József
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.

70 éve ismertem meg Bokody Józsefet, amikor 1950-ben belépett a Budapesti Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztályába. Az utóbbi 20 évben jubileumokon és egyéb események és találkozók, valamint látogatások alkalmával voltunk együtt. Tavaly lakásából kikísért az autóbuszmegállóhoz… Nem sejtettük, hogy ez volt utolsó találkozásunk…

Együttműködésünk nemcsak közös turista egyesületünkben történt. A vasutas természetjáró társadalmi bizottságban, majd a Magyar Természetbarát Szövetségben évtizedekig folytatódott. Ő is azok közé tartozott, akik az I. Országos Vasutas Természetjáró Találkozón kidolgozták a határozati javaslatot, amely valamennyi vasutas természetjáró szakosztály feladatává tette a területi természetjáró szövetségek társadalmi munkájában történő közreműködését. Ebben Ő is példát mutatott.

Évekig tevékenykedett a Vasutas Szakszervezet Sportosztályában a vasutas turistarészlegek szervezésében, működtetésében, külföldi túralehetőségek támogatásában. Az első külföldi vasutas túrák egyik vezetője is Ő volt. (Tátra-1956).

A Magyar Természetbarát Szövetség vizitúra bizottságának tagja, majd vezetőjeként évtizedekig irányította a vízitúrázás módszertani, eseménynaptári fejlesztését. Az egyre jelentősebb Nemzetközi Duna Túra szervezésében, később irányításában, hazai és nemzetközi alakulásában jelentős szerepet töltött be. Volt tagja az MTSZ elnökségének is. Elsők között kapta meg 1967-ben az aranyjelvényes túravezetői elismerést is. Az Aranyjelvényes Túravezetők Klubjának tagja volt.

Az 1950-es években a kialakuló tájékozódási versenyzés minősített versenyzője és versenybírója lett.  Csapatbajnokságban, reprezentatív versenyeken többször a győztes csapatban indult.

Az első hivatalosnak tekinthető nemzetközi tájékozódási versenyen (Csehszlokávika, Vranov 1957) ahol két fős magyar válogatott is indult, én csapatkísérőként, Jóska „nézőként” volt jelen. A verseny rendezőség elfogadta kettőnk benevezését és csapatunk Madarsko Lokomotiva Budapest néven indult a versenyen. Eredmény: két pozsonyi csapat és a magyar válogatott után a negyedikek lettünk!

Bokody József a Köztársasági érem arany fokozata, Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója, ÁISH Kiváló Társadalmi Munkáért, TID érem, SZOT Díj és számos egyéb kitüntetés és elismerés tulajdonosa volt.

(készítette: Thuróczy Lajos)

 

Mély megrendüléssel fogadtuk a hírt, hogy 2020. október 19-én, súlyos betegséget követően, elhunyt Bokody József, a Lokomotív Turista Egyesület tiszteletbeli tagja, az Országos Kéktúra mozgalom alapítója.

Bokody József, Jóska bácsi Mátyásföldön született 1928-ban. 1941-ben lett cserkész, majd a háborút követően lett a túrázás szerelmese. A Budapesti Lokomotív tagjaként 1952-ben egyike lett az Országos Kéktúra alapítóinak. Nemcsak alapító volt, 1953-ban az elsők között teljesítette az akkori nagy kék utat, és kapta meg a teljesítést igazoló jelvényt. A gyalogos turizmus mellett rendszeresen részt vett kerékpáros és sí túrákon, hegymászóként számos csúcsot mászott meg a Magas Tátrában és az Alpokban.

Jóska bácsi kiemelkedő tevékenységet végzett az Országos Kéktúra elterjesztésében, 1953-ban összeállításában jelent meg az első kőnyomatos kis füzet, Az Országos-Kék túrák kézikönyve. Szakíróként számtalan könyv, és szakcikk szerzője. Vezetője volt a Vasutas Természetjáró Társadalmi Bizottságnak és munkatársa a SZOT Természetjáró Szakbizottságának. Érdeklődése kiterjedt a vízitúrázásra is, az evezést még mint cserkész ismerte és szerette meg. 20 éven át vezette az MTSZ Vízitúra Bizottságát, e mellett tagja volt a Dunatúra Nemzetközi Szervező Bizottságnak is.

1989-ben lett nyugdíjas, de ekkor már a hazai cserkészet újra indításán fáradozott! Szenvedélye lett a cserkész mozgalom múltjának kutatása, a Cserkész múzeum létrehozása, a cserkészet vízi szakágának újjászervezése.

Az Országos Kéktúra megindításának 60. évfordulóján megtartott emléknapon sokrétű tevékenységért a Lokomotív TE tiszteletbeli tagja oklevelet vehetett át. Emlékét megőrizzük!

Készítette: Išpanović Martin (Lokomotív TE)

fotó:
Išpanović Martin

Cikk első megjelenése: 2020-10-26 13:46
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 025 regisztrált felhasználó
  • 2 393 hírlevél előfizető
  • 343 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 138 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 6 esemény
  • 2 926 megjelent cikk, hír
  • 268 belső oldal
  • 2 231 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter