2019. szeptember 16., hétfő - Edit
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

In memoriam Fodor Éva

Éva végső túrája
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.

"Elbúcsúzom, de ott leszek,
Ahol a szél zúg, a nap nevet.
Elbúcsúzom, de itt marad,
Belőlem néhány pillanat." (Bódi László)



Fodor Éva ezüstjelvényes túravezető azok közé a természetbarátok közé tartozott, akik nemcsak járták, hanem szervezetten védték is a természetet, az erdőt.


Az 1964 végére országossá szerveződött Társadalmi Erdei Szolgálat  (TESZ) tagjaként, éveken keresztül több mint tíz alkalommal vett részt MTSZ Természetvédelmi táborokba. Magyarszéky Béla Országos TESZ vezető mellett adminisztratívan is szervezte irányította, az MTSZ TESZ tevékenységét. A Természetbarát mozgalomba közkedvelt volt mosolygós, kedves személye. Türelemmel, segítőkészséggel segítette az MTSZ Országos Természetvédelmi szervezetét.   Később a TESZ szervezet átalakulása után is aktívan részt vett a BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti tevékenységében, az ÁPISZ szakosztály túráin. Áldozatos munkája elismeréseképpen több TESZ, MTSZ, BTSSZ kitüntetést kapott és 2006-ben Miniszteri elismerő oklevél kitüntetésbe részesült. Egészségi állapotára tekintettel fokozatosan visszavonult, és türelemmel viselt hosszan tartó betegség után távozott sorainkból.

Emlékét megőrizzük, és neve felkerül a BTSSZ emlékhely oszlopára, ahol szokásos kegyeleti emléktúra keretén belül őrá is emlékezünk tisztelettel és szeretettel.

 

Kedves Éva, nyugodj békében!

BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti bizottság (BTSSZ TESZ)

Telek György





Cikk első megjelenése: 2019-03-28 10:10
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 786 regisztrált felhasználó
  • 2 246 hírlevél előfizető
  • 339 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 118 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 10 esemény
  • 2 644 megjelent cikk, hír
  • 240 belső oldal
  • 2 124 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter