2022. július 02., szombat - Ottó
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Így zajlott az év első online szakmai tájékoztatója

Az előadások tematikája a jelzésfestés volt
2022. január 29-én került megrendezésre az MTSZ első online szakmai tájékoztatója, jelzésfestés témájában. A program iránt nagy volt az érdeklődés, több mint hatvan tagszervezet képviseltette magát.


Stramszky Judit szakmai igazgató,  rövid köszöntője után A turistautak jelenlegi helyzete Magyarországon című előadásában arról számolt be, hogy milyen feladatokat végez az MTSZ a hazai turistaút-hálózat nyilvántartásának jövőbeni megvalósításáért.

Az elhangzottak több fontos kérdést és megoldandó feladatot feszegettek. Szó esett többek között arról, hogy hazánkban jelen pillanatban nincs érvényben egyetlen olyan jogi szabályozás sem, ami a turistautakat definiálná, azok létesítését, módosítását és megszüntetését kezelné, a nyilvántartásukat meghatározná. A célravezető megoldások érdekében az MTSZ folyamatosan együttműködik a Lechner Tudásközponttal és az Agrárminisztériummal. Továbbá a Magyar Szabványügyi Testülettel folytatott közös munka eredményeként 2021. november elsején megjelent MSZ 20587:2021 Gyalogos turistautak jelzései és azok alkalmazása címmel az 1988-as MSZ 20587_2_1988 számú szabvány megújított változata.

Makrai Kornél, az MTSZ szakági munkatársa többek között az MSZ 20587:2021 Gyalogos turistautak jelzései és azok alkalmazása szabvány legfontosabb tudnivalóit, illetve a 2021. évi Jelzésfestés pályázatok eredményeit ismertette a résztvevőkkel. Sor került a 2022. évi Jelzésfestés pályázat online felületének bemutatására is, valamint az előzetesen kiküldött, Jelzésfestési igények felmérése című kérdőív beérkezett válaszai alapján nyert tapasztalatokról is szó esett.


Sebestyén Pál a Turistaút Szakbizottság képviseletében két témában tartott előadást a találkozón. Egyrészt a 2021. évi Jelzésfestés pályázat fotókkal illusztrált ellenőri tapasztalatairól, másrészt a 2022-es pályázat során elvárt szakmai feltételekről beszélt.


Végül, de nem utolsósorban Argalász Péter szakági munkatárs az MTSZ 2022. évi Jelzésfestés pályázati kiírás részleteit ismertette a hallgatósággal. 



MTSZ Országos Központ
fotó: Pálvölgyi Krisztina/MTSZ

Cikk első megjelenése: 2022-02-10 10:37

Kapcsolódó oldalak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 160 regisztrált felhasználó
  • 2 478 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 3 esemény
  • 3 089 megjelent cikk, hír
  • 268 belső oldal
  • 2 281 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter