2022. július 07., csütörtök - Apollónia
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Így látják tagszervezeteink az elmúlt és az elkövetkező időszakot

Tanulságok és tanulnivalók a pandémia idején 2. rész
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.

Bár számvetést jellemzően az óév végén vagy az új év kezdetén szokás tartani, mi rendhagyóan 2021. tavaszán arra kértük tagszervezeteinket, hogy összegezzék a járványhelyzettel nehezített mögöttük és egyelőre még előttük álló időszakot. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy melyek azok a kényszer szülte, de hatékonynak bizonyult feladatok, amelyeket megtartanak a jövőben is, és milyen pozitív tanulságot vonhatnak le a természetjárók a pandémiából. Összeállításunk első részében Balázs László, Mag Éva, Dr. Rosztóczy András válaszait olvashatod.


Balázs László, a Somogy Megyei Természetjáró Szövetség elnöke

- A pandémia csak annyiban érintett hátrányosan bennünket, hogy a tervezett túrákat - mint például a Somogy Megye Teljesítménytúrázója Mozgalom - nem tudtuk megtartani. Ősszel azonban több programot is be lehetett pótolni, így a kupasorozat végül csökkentett túraszámmal, de megvalósulhatott.

A jogszabálynak megfelelően, kellő körültekintéssel tavaly augusztus elején megtartottuk a májusban elmaradt Töröcskei emléktúránkat (a megye szervezett természetjáróinak összejövetele - koszorúzás, kötetlen beszélgetés, elismerések átadása), amit egybekötöttünk az elhalasztott közgyűlésünkkel. Ez egy jó ötletnek bizonyult, hogy együtt tartsuk a kettőt, ezért idén is így tervezzük. Mivel a szabadban van, nem kell bezárkózni a falak közé, sokkal jobb lehetőség, mint az eddigi hivatalos, teremben tartott közgyűlésünk.

A pandémia arra figyelmeztet, hogy kerüljük a tömeget, fedezzük fel a kisebb közösségekben rejlő lehetőségeket. A sűrűn lakott, épített környezetből menjünk inkább a kevésbé forgalmas természet közeli helyekre. Nekünk, a szervezett természetjárás képviselőinek pedig feladatunk, hogy jobban odafigyeljünk a turistautak állapotára, mert várhatóan egyre több ember fog túrázni a járvány lecsendesülése után is.


Mag Éva, a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség elnöke

-Ugyan korábban is küldtem hírlevelet a megyénkben működő 18 tagszervezethez tartozó tagságunknak, de a pandémia megjelenése óta erre rendszeresebben sor kerül. A személyes találkozásaink szinte teljesen elmaradtak, ezért a folyamatos információáramlást így biztosítjuk a tagságnak. Egészségügyi szakmai képesítésekkel és tapasztalatokkal rendelkezem, pontos rálátásom van a járványok működésére, így kötelességemnek éreztem azt, hogy egy teljes hírlevelet szánjak a koronavírus elleni védekezés, az elvárható magatartás és a megelőzés tudnivalóinak. A tagság pozitív visszajelzései alapján biztos, hogy megtartjuk a havi rendszerességgel küldött tájékoztatásokat.

Hetente megtartjuk a fogadóórákat, de bevezettük az időpont egyeztetést annak érdekében, hogy megelőzzük a zárt légtérben való csoportosulást. A teljesítménytúráink teljesen elmaradtak, a Mozdulj! sorozatból pedig csak néhányat tudtunk megtartani tavaly. Ez rendkívül sokat árt a közösségi életünknek, hiszen a személyes találkozást, a közös élményeket semmi sem pótolhatja, de türelemmel kivárjuk azt az időszakot, amikor hivatalosan is lehet programokat szervezni.

Sajnos itt a megyében (de vélhetően az országban máshol is) tapasztalható, hogy díjköteles egyéni teljesítménytúrák szerveződnek. Ezt személy szerint felelőtlenségnek tartom a szervező és a résztvevő oldaláról egyaránt. Tisztességtelen olyan túráért pénzt kérni, ahol hiányoznak a biztonságos túrázás feltételei. Például itt a Bakonyban több helyen szabdalt a terület és nincs térerő sem. Ha egyedül túrázunk és baleset ér minket, akkor nagyon kicsi az esélye a gyors segítségnek. Évtizedek óta azt tanítjuk a túravezető képzésen is, hogy biztonsági okokból egyedül ne menjenek túrázni az emberek.

Itt a megyében nagy hagyománya van a természetjárásnak. Ennek egyik oka vélhetően a Bakony közelsége, másrészt családi szinten is őrzik ezt az egészséges szokást. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy a megyében sok az aktív túravezető. Nekik a pandémia alatt egy online továbbképzést tartottunk. A jelentkezők 60 %-a végezte el sikeresen a tanfolyamot, amelynek az előadásai között olyan szaktárgyak is szerepeltek, mint neveléselmélet és csoportdinamika. Azért tartottuk fontosnak kialakítani egy újszerű tematikát, mert megváltoztak a túrázói szokások és a túra során felmerülő problémák is. Már nem minden esetben lehet ugyanúgy, ugyanazokkal a módszerekkel kezelni az embereket és a helyzeteket, mint harminc évvel ezelőtt. Egyszerűen fontos a naprakész tudás. Éppen ezért, amikor majd a járvány enyhül, vagy lelassul és a jogszabályok változása pozitívan érinti a természetjárókat, akkor a hírlevél küldése mellett a túravezetői továbbképzést is rendszeresítjük, akár online formában is.

Dr. Rosztóczy András, a Csongrád-Csanád Megyei Természetbarát Szövetség elnöke

- A mi tagságunk javarészt olyan idősebbekből áll, akik az első pillanattól kezdve komolyan vették és a mai napig is betartják a korlátozásokat. Éppen ezért – néhány tavaly nyári programtól eltekintve – nem szervezünk túrákat és más közösségi események. Viszont a jelzésfestés nem állt meg: a korábbi évekhez hasonlóan tavaly és idén is folyamatosan újítjuk fel az elhasználódott turistajelzéseket.

A kapcsolattartás egyelőre telefonon és ímélben zajlik közöttünk. Ez nyilván rossz, mert a személyes kapcsolatokat személyesen a leghatékonyabb ápolni és fenntartani. Igaz ez MTSZ szinten is, hiszen jelen helyzetben a tagszervezetek még jobban eltávolodnak egymástól. Jó lenne már visszazökkenni a régi kerékvágásba, és újra együtt tenni a hazai természetjárás hagyományaiért és infrastruktúrájáért.

A szövetségben a felelős magatartást és a fokozatosság elvét tartjuk szem előtt, amit úgy értek, hogy ha enyhítések jönnek, akkor is várni fogunk a tömegrendezvények szervezésével. Nagyon egyszerűen azért, mert nem tudhatjuk, hogy milyen következményei lesznek a terasznyitásoknak és az egyéb lazításoknak. A pandémia a törékenységre és a múlandóságra hívja fel a figyelmünket. Ezért lenne fontos értékelni és átértékelni a körülöttünk lévő dolgokat és kapcsolatokat. Sok igazság van abban a mondásban, hogy az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi.

Azt örömmel látom, hogy Csongrád-Csanád megyében fellendült az egyéni természetjáró élet, ugyanis az elmúlt három évtizedben soha nem lehetett ennyi családot látni a turistautakon. Ezt egyértelműen a pandémia mérlegének pozitív oldalára kell írni. Bízom abban, hogy az emberek lelkesedése nem fog alábbhagyni a későbbiekben sem. Az egyéni túrázásban egyébként abszolút látok potenciált. Éppen ezért a jövőben szeretnénk megvalósítani egy régóta dédelgetett tervet, mégpedig egy elektronikusan igazolható túramozgalmat, és a hozzá kapcsolódó applikációt.

Manapság pedig elkezdtük a TOBOZ Kulcsosházunk teljes renoválására való felkészülést. Bár a ház jelenleg zárva tart, a karbantartó csapat folyamatosan végzi az előkészítő, állagmegóvó munkálatokat. Ha minden jól megy, akkor 2022. januárjában indul majd a ház teljes felújítása azért, hogy 2022 őszén már megújulva fogadhassa újra a bakancsos turistákat.



A sorozat első részében Bernáth Marietta, Lévai Gyöngyi és Papp László Győző válaszolt kérdéseinkre, amit itt olvashatsz.

 

MTSZ Országos Központ

fotó: stockphoto

 

Cikk első megjelenése: 2021-05-06 14:59
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 162 regisztrált felhasználó
  • 2 478 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 6 esemény
  • 3 090 megjelent cikk, hír
  • 267 belső oldal
  • 2 282 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter