2020. október 30., péntek - Alfonz
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Elindult a Magyar Természetbarát Szövetség Hírlevele

Csütörtökön délben küldjük a címzetteknek
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
2011. március 10-én elindult a Magyar Természetbarát Szövetség Hírlevele. Heti egy alkalommal, csütörtökön megy ki a címzettek részére a levél, mely válogatás tartalmaz az MTSz honlapjának elmúlt heti híreiből, illetve egy listát tartalmaz a következő két hét programjaiból. A Hírlevél jelenleg több mint 700 címzetthez jut el.
 
Hosszas előkészítés előzte meg a Hírlevél beindítását. Már a megújult MTSz honlap korai verziójában is lehetőség volt feliratkozni a hírlevélre, de bő egy év kellett, amíg az egyéb fejlesztések lezárása után végre nekiállhattunk a hírlevél kidolgozásának. Mindenképpen köszönet illeti azt a 700-nál is több embert, aki „vaktában” feliratkozott erre a szolgáltatásra. Köszönjük, hogy megelőlegezték bizalmukat a Hírlevéllel kapcsolatban.
 
A Hírlevél fő funkciója az, hogy a honlap legfontosabb hírei azok számára is eljussanak, akik csak ritkábban kattintanak az MTSz honlapjára. A cikkajánló és az események mellett jelezzük, hogy az elmúlt héten az egyes tartalmi kategóriákban mennyi változás történt a honlapon. Ezen felül alkalmanként a szerkesztők is beszúrhatnak olyan hasznos információkat, amelyek a honlap felhasználóit érdekelhetik.
 
Szeretnénk, ha a Hírlevél egyre népszerűbbé válna, ehhez kérjük a tagegyesületek tagjainak segítségét: népszerűsítsék honlapunkat (www.mtsz.org) és Hírlevelünket.
 
Technikailag a hírlevelet a lehető legegyszerűbb szöveges formátumra terveztük: ez az, amit a legtöbb levelezőprogram, és az internetezésre alkalmas telefonok nagy része is hiba nélkül kezel. Nem szerettük volna a kereskedelmi hírlevelek mintájára mindenféle beágyazott képekkel, „nyomkövetőkkel” terhelni az olvasókat, felesleges adatforgalmat generálva.
 
A szerkesztők számára hasznos információ lehet, hogy a hírlevél tartalma szerdáról csütörtökre virradó éjfélkor keletkezik: vagyis a hétvégi programokat legkésőbb szerda éjjelig érdemes feltölteni az Eseménynaptárba. Mint korábban írtam, már most több mint 700 felhasználót lehet informálni a túrákról, rendezvényekről.
 
Az első hírlevél a Hírlevél archívumban olvasható:
http://mtsz.org/hirlevel_archivum
 
A Hírlevéllel kapcsolatos technikai információk (pl. fel- és leiratkozás) a "Miért érdemes feliratkozni?" oldalon olvashatóak:
http://mtsz.org/feliratkozas
 
Kellemes olvasást!
Cikk első megjelenése: 2011-03-16 20:03
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 954 regisztrált felhasználó
  • 2 350 hírlevél előfizető
  • 343 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 138 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 14 esemény
  • 2 849 megjelent cikk, hír
  • 263 belső oldal
  • 2 211 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter