2019. november 22., péntek - Cecília
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Az Ügyvezető Elnökség január 5-i üléséről

NCA jövője - MTSz átalakítása
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
2011. 01.05-én idei első ülését tartotta a Magyar Természetbarát Szövetség ügyvezető elnöksége (ÜE). Az ülés napirendjén mindössze négy pont szerepelt, mégpedig azért, mert az előző alkalommal úgy határozott az ügyvezetés, hogy januárban a Pannon Természetbarát Szövetség vitaindítója kapcsán részletesen áttekinti az MTSz szervezetének és működésének hiányosságait, s ebből kiindulva meghatározza a szövetség lehetséges fejlesztési irányait, a szervezet fejlesztésével kapcsolatos teendőket.
Az ülésen, a külföldön tartózkodó Bornemisza Miklós elnökhelyettes kivételével minden tag részt vett. Így jelen volt Szabó Imre elnök, Vajk Ödön, Baronek Jenő és Kovács Tamás alelnök, Pusztay Sándor és dr. Kovács Mátyás elnökhelyettes, valamint Duró Imre igazgató, és meghívott vendégként Györfi Gyula az NCA Tanácsának alelnöke.

Az ügyvezetés, Szabó Imre elnök úr javaslatára, a napirendi pontok sorrendjét az alábbiak szerint fogadta el:

  1. Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása
  2. A PTSz javaslatai és az MTSz fejlesztési tervei
  3. A két ülés között eltelt időszak eseményei és az előző ülés határozatainak végrehajtása
  4. Egyebek
Miután az ügyvezetés elfogadta az előző ülés jegyzőkönyvét, a második napirendi pont bevezetőjeként meghallgatta Györfi Gyula tájékoztatóját az NCA támogatási rendszerének változásairól.

A tájékoztatóban elhangzott, hogy a jövőben nem az ESZA Nonprofit Kft, hanem a Wekerle Sándor Alapkezelő lesz (l.d.: http://www.wekerle.gov.hu/?oldal_id=207)  az alapprogram pályázatainak kezelője. Jelentősen csökken a pályázati idő és a pályázható forrás is, s mivel változnak a szabályok is, nagyon figyelmesen el kell olvasni a kiírásokat, amelyek egy része már meg is jelent. (l.d.: http://www.nca.hu/?page=news/details&hir_id=602)

A tájékoztatót követően hosszas vita bontakozott ki az MTSz működésével, szervezeti felépítésével, szabályzataival kapcsolatosan. Az ügyvezetés tagjai, a több órás vita során igyekeztek feltérképezni azokat a problémás területeket, amelyeken érdemes lenne változtatni a hatékonyabb működés érdekében. 

Sok egyéb mellett felmerültek az egyéni vagy szervezeti tagság, a tagdíjak, tagkártyák és igazolványok, a közigazgatási szerkezethez igazodó szervezeti felépítés, a döntéshozói és választási rendszer, a szabályzatok, az alapteremtés és a nemzetközi tagság, az országos központ fenntartható működtetésének, a szakági rendszer és az aktivista hálózat kiépítésének kérdései is. 

A vita lezárását követően az ügyvezetés megbízta az igazgatót egy vitaindító szervezetfejlesztési anyag összeállításával, amelyet nem csak az ügyvezetés, hanem a szövetség terület- és szakági vezetőivel is meg kell ismertetni. Szabó Imre elnök úr külön is megköszönte a Pannon Természetbarát Szövetség, ezen belül a képviseletükben (is) megjelent Györfi Gyula munkáját, s elmondta, hogy az általuk összeállított anyagot a jövőben is kiindulási pontnak fogja tekinteni.
 
Az idei év programjával kapcsolatosan az ÜE jóváhagyta az úgynevezett „roadshow” projektet, amelynek során végiglátogatják az MTSz területi szervezeteit, találkoznak a helyi vezetőkkel, megismerik a helyi problémákat, ismertetik a fejlesztési elképzeléseket és segítik a területi struktúra megerősödését.

Az ügyvezetés arra vonatkozóan is határozatot hozott, hogy a májusi közgyűlés elé terjeszt egy ütemtervet a szükséges változások bevezetésével kapcsolatosan, s hogy a közgyűlésre, amely a két napos elnök-főtitkári értekezlet programjába illeszkedik - tanácskozási joggal - a vezetői értekezlet résztvevőit is meghívja. Az ÜE azt is elhatározta, hogy az elnök-főtitkári értekezlet programjába beemeli a pályázati és támogatási, valamint a közigazgatási rendszer változásairól szóló tájékoztatót is. 

A harmadik napirendi pontban tárgyalt igazgatói tájékoztatóról részletes írásos előterjesztés készül, amely a csatolt dokumentumok között olvasható. A tájékoztatót az ÜE vita nélkül elfogadta.

Az Egyebek napirendi pontban az igazgató tájékoztatta az ügyvezetést a szövetség nehéz pénzügyi helyzetéről, s elmondta, hogy az idei költségvetés összeállításánál, a korábbi évek kényszerű gyakorlatához hasonlóan, feltételezett bevételi forrásokkal kell számolni.
Cikk első megjelenése: 2011-01-08 16:42

Kapcsolódó fórum téma

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 805 regisztrált felhasználó
  • 2 261 hírlevél előfizető
  • 339 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 118 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 7 esemény
  • 2 673 megjelent cikk, hír
  • 245 belső oldal
  • 2 138 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter