2018. szeptember 23., vasárnap - Tekla
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Átadták a Bence-hegyi kilátót

Újra lehet gyönyörködni a Velencei-tó panorámájában
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Több mint harminc év után újra van kilátója Velencének. A modern művészeti alkotásként is értelmezett torony ünnepélyes átadóját március 20-án délelőtt tartották a Bence-hegyen. A VADEX Mezőföldi Zrt. által építtetett kilátó avatóbeszédében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy 2010 óta a velencei a harminckilencedik újonnan épült kilátó, további harmincat pedig felújítottak.

Szélfútta fára, hajlott levélkehelyre, virágsziromra vagy éppen lobogó fáklyára is emlékeztethet a Bence-hegyi kilátó Velencén, melynek avatójára a mínuszok ellenére is tömegek érkeztek kedden délelőtt.

Az eseményen részt vett többek közt Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is. Ünnepi beszédeikben többen az előző, épp harminc éve elbontott toronyhoz fűződő élményeiket vagy éppen az új kilátóval kapcsolatos reményeiket fejezték ki.

   

A velencei Bence-hegy korábbi kilátója ikon volt, korának meghatározó emléke, tájékozódási támpont a tavon lévő vitorlázóknak, iránytű horgászoknak, izzasztó célpont szárazföldi edzőknek, futóknak. De ugyanolyan találkozóhely volt a turistáknak, mint a fogadalmat tevő pároknak is – mondta el Majoros Gábor, a Vadex Mezőföldi Zrt. vezérigazgatója, miért is számított annyira a helyieknek az, hogy épp harminc év után újra legyen kilátó a Velencei-tó mellett, s miért tartották fontosnak sokan, hogy tegyenek egy új kilátó megvalósulásáért.

A hiányérzetről és az 1988-as elbontás keserű, de szükséges élményéről beszélt L. Simon László országgyűlési képviselő is, aki így fogalmazott:
– Akik itt élnek a Velencei-tó partján, azok számára ez egy kultikus hely. A korábban Vörösmarty-kilátónak nevezett olajfúró torony szimbolikus építmény volt. Elbontása óta pont három évtized telt el és sokan vágytunk rá, hogy legyen itt egy új kilátó – majd pedig kiemelte többek közt Salacz Nóra nevét, aki kötetet is szerkesztett a régi kilátó történetéről és az új építéséről. Illetve megemlítette a tervezőket, Krupa Gábort és Merkel Tamást is, akik – ahogy a képviselő fogalmazott – építészeti ikont, kortárs művészeti alkotást hoztak létre, amely több, mint egy kilátó.

Valóban szimbolikus jelentőségű épület ez sokak számára, hiszen az épület lehetőséget teremt a perspektíva váltásra, arra, hogy más szemszögből láthassuk a világot, észrevegyünk olyan dolgokat, amelyek fölött egyébként elsiklik a tekintet, fogalmazott Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos. Hozzátette: általa, vele újra közelebb kerül hozzánk szeretett hazánk, segít végigmérni, milyen fontos számunkra, mennyire kötődünk hozzá.

A Vadex Zrt., a velencei önkormányzat és az itt élők összefogásával valósulhatott meg a több mint 140 millió forintos beruházás, melyhez a magyar kormány 80 millió forinttal járult hozzá – számszerűsítette a tényeket Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára.

A számok tükrében kezdte ünnepi beszédét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is: 2010 óta ez a 39. kilátó, amit felépítettünk. Ezen kívül 30 kilátót újítottunk fel. A kormánynak mindig is tudatos szándéka volt az, hogy minél közelebb kerüljön a társadalom, főleg annak városi része a természethez. Ugyanis mindenkinek javára válik, ha az emberek kimozdulnak a városokból – fogalmazott. E turisztikai vonzerő fokozódásában bízik Koszti András, Velence polgármestere is, mondta, és még abban, hogy „minden kilátót olyan helyre építenek, ahol jó a kilátás, ahol jók a kilátások.”

– Bízom benne, hogy Velence olyan hely, ahol jók a kilátások a jövőre nézve. A tervezők azt mondják róla, hogy ez nem csak egy kilátó, hanem Magyarország legnagyobb kültéri szobra. A Velencei-tavi kistérség emblémája.

Forrás: Fejér megye online, MTI

Az átadás előtti korábbi hírünk itt olvasható.
Cikk első megjelenése: 2018-03-22 08:46
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 668 regisztrált felhasználó
  • 2 153 hírlevél előfizető
  • 335 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 118 túramozgalom
  • 3 938 túramozgalom teljesítő
  • 31 esemény
  • 2 538 megjelent cikk, hír
  • 229 belső oldal
  • 2 061 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter