2018. augusztus 16., csütörtök - Ábrahám
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

A Pilisi Parkerdő Zrt. társas vadászatai 2017–2018

Folyamatosan frissítésre kerülnek a szezon időpontjai és helyszínei
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A Pilisi Parkerdő Zrt. közzétette az 2017-2018-as évre vonatkozó társas vadászatok előzetes időpontját. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően ezek tervezett időpontok, melyekre társaság az illetékes hatóságok engedélyét megkérte. Mivel a társas vadászatok helyszíne – egyáltalán a terelővadászat megtartása – legfőképp az időjárástól függ, a konkrét helyszín gyakran csak a vadászat előtti napokon derül ki. Ennek megfelelően a helyszínek és időpontok pontosítása érdekében ezt az oldalt gyakrabban kell majd felkeresni a túrák tervezésekor.

Társas vadászatok időpontjai 2017–2018

A késő őszi és téli vaddisznó hajtóvadászatok a legalkalmasabbak a vadállomány szinten tartására, szabályozására. Február végéig rendszeresen folynak a vadászatok, melyre az előkészületeket már hónapokkal korábban megtették az erdészetek. Nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy lehetőleg a kirándulni vágyók által leginkább kedvelt turista utakat ne zavarja a vadászat. Természetesen egyes esetekben egy-egy út és terület rövidebb-hosszabb ideig történő lezárása elkerülhetetlen. Fontos, hogy a kirándulók a szakembereink útmutatását elfogadják, és kellő türelmet tanúsítsanak, ellenkező esetben veszélyeztetik a hosszas és bonyolult szervezést, előkészítést igényelő feladat végrehajtását.

A megrendezésre kerülő vadászatok a Bejelentett korlátozásoknál találhatók.
Ezek időpontjai és helyei ki vannak emelve.
A már leját korlátozások halvány halvány betűszínnel vannak jelölve.
_____________________________________________________________________

Budai-hegység
 
Budapesti Erdészet
tel: 06-1-391-0540
Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 9, 16, 23, 30.
december 7, 14, 21, 21, 30.
január 4, 11, 18, 25.
február 1, 8, 15, 22.
 
Bejelentett korlátozások:

Lejárt korlátozások:
2017. december 30.
A Budapesti Erdészetnél társas vadászat miatt a Budakeszi, Nagy-Szénászug, Farkashegyi repülőtér és a 8102 sz. közút által bezárt terület, valamint a Budakeszi Vitorlázórepülőtér melletti Hosszú-dűlő közelében lévő területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban. A lezárás turistautat nem érint.

Budakeszi Erdészet
tel.: 06-23-457-857
Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 22.
december 1, 2.

január 6, 20, 24, 25, 26.
 
Bejelentett korlátozások:


Lejárt korlátozások:
2017. november 22.
A Budakeszi Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
(MTSZ megj.: az OKT érintett Piliscsaba és Nagykovácsi között!)
Lezárással érintett terület.

2018. január 20., 22., 24.
A Budakeszi Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület 2018.01.20.
Lezárással érintett terület 2018.01.22.
Lezárással érintett terület 2018.01.24.

_____________________________________________________________________
 
Gerecse
 
Bajnai Erdészet
tel: 06-33-447-144
  Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 18, 23, 24, 25.
január 9.
 
Bejelentett korlátozások:


Lejárt korlátozások:
2017. november 18.
A Bajnai Erdészetnél társas vadászat miatt a Fakútárok közelében lévő területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban. A lezárás turistautat nem érint.
Lezárással érintett terület.

_____________________________________________________________________
 
Gödöllői-dombság

Gödöllői Erdészet
tel: 06-28-515-730
Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 17, 18, 28, 29, 30.
december 14.
január 13, 14.
 
Bejelentett korlátozások:

Lejárt korlátozások:
2017. december 7.
A Gödöllői Erdészetnél társas vadászat miatt a Galgamácsai erdőtömbben üzemelő vadaskerti területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban. A lezárás turistautat nem érint.

2017. november 19.
A Gödöllői Erdészetnél társas vadászat miatt a Galgamácsai erdőtömbben üzemelő vadaskerti területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban. A lezárás turistautat nem érint

Valkói Erdészet
tel.: 06-28-572-020
Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 16, 29.
december 1, 2, 3.

január 4, 5, 6, 13, 14, 20, 21.
 
Bejelentett korlátozások:


Lejárt korlátozások:
2017. november 15.
A Valkói Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

2017. november 29.
A Valkói Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban. A korlátozás turistautat nem érint.
Lezárással érintett terület.

2017. december 1., 2., 3.
A Valkói Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban. A korlátozás turistautat nem érint.
Lezárással érintett terület.

2017. december 8.
A Valkói Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban. A korlátozás turistautat nem érint.
Lezárással érintett terület.

2018. január 4., 5., 6.
A Valkói Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

2018. január 13., 14.
A Valkói Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

2018. január 25.
A Valkói Erdészetnél társas vadászat miatt az erdészet által kezelt egyes területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
A korlátozás turistautat nem érint.

2018. január 27., 28.
A Valkói Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

_____________________________________________________________________
 
Pilis, Visegrádi-hegység

Pilismaróti Erdészet
tel: 06-33-471-169
Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 17, 18, 21, 23, 30.
december 1, 2.

január 11, 12, 13, 18, 19, 20, 26, 28.
 
Bejelentett korlátozások:


Lejárt korlátozások:
2017. november 18.
Pilismaróti Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban. A lezárás turistautat nem érint.
Lezárással érintett terület. – Heyjoe térképén.

2017. november 22.
Pilismaróti Erdészetnél társas vadászat miatt az
Enyedi halála - Égett-hárs közötti zöld sáv jelzés, Pilismarót - Király-kút  közötti  erdészeti magánút látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület. – Heyjoe térképén.

2017. november 23.
A Pilismaróti Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen (OSM) jelölt terület látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület – ...

2017. november 30.
A Pilismaróti Erdészetnél társas vadászat miatt az térképen jelölt terület látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

2017. december 1.
A Pilismaróti Erdészetnél társas vadászat miatt az térképen jelölt terület látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

2017. december 2.
A Pilismaróti Erdészetnél társas vadászat miatt az térképen jelölt terület látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

2018. január 11., 12., 13.
A Pilismaróti Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület 2018.01.11.
Lezárással érintett terület 2018.01.12.
Lezárással érintett terület 2018.01.13.

2018. január 19., 20.
A Pilismaróti Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület 2018.01.19.
Lezárással érintett terület 2018.01.20.

2018. január 28.
A Pilismaróti Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

Pilisszentkereszti Erdészet
tel: 06-26-347-528
Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 15, 23.
december 7, 8, 19.
január 4, 10, 18, 26.
 
Bejelentett korlátozások:


Lejárt korlátozások:
2017. november 15.
A Pilisszentkereszti Erdészetnél társas vadászat miatt a Pilisszántó és Pilisvörösvár Iluska-forrás közötti kék kerékpáros, piros sáv, sárga sáv, sárga nyíl; zöld kerékpáros jelzésű utak látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.

2017. november 23.
A Pilisszentkereszti Erdészetnél társas vadászat miatt a Kétbükkfa-nyereg - Pilis-tető közötti zöld háromszög, sárga bicikli, aszfalt út (
OSM TÉRKÉP); Orosdy-rét - Kétbükkfa- nyereg közötti zöld jelzés (OSM TÉRKÉP); Pilisszántó és Kesztölc között tankút közötti zöld bicikli, sárga Mária, sárga + (OSM TÉRKÉP); Eszperantó forrás - Tankút közötti sárga kör jelzés (OSM TÉRKÉP); Piliscsév - Pilis-nyereg közötti piros jelzés (OSM TÉRKÉP); Pilisszántó - Klastrompusta közötti sárga jelzés (OSM TÉRKÉP); Pilisszántó - Klastrompusta felső tankút közötti  jelzés nélküli (OSM TÉRKÉP); Klastrompuszta - Leány- és Legény-barlang közötti kék és piros barlang jelzés (OSM TÉRKÉP); Pilisszántó - Iluska-forrás közötti piros sáv, kék bicikli, sárga nyíl (OSM TÉRKÉP); Klastrompuszta - Iluska-forrás közötti sárga sáv (OSM TÉRKÉP)
Pilisvörösvár - Iluska-forrás közötti zöld bicikli (
OSM TÉRKÉP); Piliscsaba Klotildliget - Iluska-forrás közötti kék bicikli, piros + (OSM TÉRKÉP); Pilisszentkereszt - Csobánka  közötti kék bicikli, zöld sáv (OSM TÉRKÉP); Csobánka Schellkert - Pilisszántó Transzvill közötti Tankút, zöld bicikli jelzésű utak (OSM TÉRKÉP) látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.

2017. december 07.
A Pilisszentkereszti Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

2017. december 08.
A Pilisszentkereszti Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület-1.
Lezárással érintett terület-2.
Lezárással érintett terület-3.

2017. december 19.
A Pilisszentkereszti Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett területek.
Az OKT 12-es számú szakasza is érintett Piliscsév és Piliscsaba között.

2018. január 10.
A Pilisszentkereszti Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

2018. január 18.
A Pilisszentkereszti Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
(az OKT érintett Csobánka felett a Szent-kút környékén!)
Lezárással érintett terület

2018. január 26.
A Pilisszentkereszti Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület. Az OKT érintett a Csobánka feletti Szent-kútnál.

2018. január 30.
A Pilisszentkereszti Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület 1. (Az OKT is érintett Dobogókő és a Kőrises-rét között.)
Lezárással érintett terület 2.

Szentendrei Erdészet
tel: 06-26-311-903
Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 17, 22.
január 4, 5, 6, 27.
 
Bejelentett korlátozások:


Lejárt korlátozások:
2017. november 22.
A Szentendrei Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület-1.
Lezárással érintett terület-2.

2018. január 4., 5., 6.
A Szentendrei Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület 2018.01.04.
Lezárással érintett terület 2018.01.05.
Lezárással érintett terület 2018.01.06.

2018. január 27.
A Szentendrei Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.
 
Visegrádi Erdészet
tel: 06-26-598-080
Tervezett időpontok (módosulhatnak az időjárás függvényében):
november 22, 23, 24.
december 11, 12.

január 27.
 
Bejelentett korlátozások:


Lejárt korlátozások:
2017. november 23.
A Visegrádi Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

2017. november 24.
A Visegrádi Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

2018. január 20.
A Visegrádi Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület.

2018. január 25,26.
A Visegrádi Erdészetnél társas vadászat miatt a térképen jelölt területek látogatása nem lehetséges 7:00 – 17:00 közötti időszakban.
Lezárással érintett terület 2018.01.25.-1.
Lezárással érintett terület 2018.01.25.-2.
Lezárással érintett terület 2018.01.25.-3. Az OKT érintett Visegrád felett a Sós-hegyen.
Lezárással érintett terület 2018.01.26.-1.
Lezárással érintett terület 2018.01.26.-2.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

Kapcsolódó oldalaink:

Az erdőlátogatási korlátozások gyűjtő oldala.
Kéktúrákat érintő korlátozások.

MTSZ
Cikk első megjelenése: 2017-10-31 15:29

Kapcsolódó túramozgalmak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 653 regisztrált felhasználó
  • 2 142 hírlevél előfizető
  • 335 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 118 túramozgalom
  • 3 873 túramozgalom teljesítő
  • 42 esemény
  • 2 506 megjelent cikk, hír
  • 228 belső oldal
  • 2 047 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter