2020. június 05., péntek - Fatime
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

A Magyar Nemzeti Parkok Hete 2013

Hortobágyi Nemzeti Park
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
 A Magyar Nemzeti Parkok Hete 2013
 
Idén immár hetedik alkalommal kerül sor a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvényre. Nemzeti parkjaink és egyéb védett természeti területeink június 7-16. között az ország számos pontján változatos programokkal, túrákkal várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. A rendezvény központi nyitóhétvégéjén, június 7-9-én Debrecenben és a Hortobágyi Nemzeti Parkban lesznek izgalmas programok. 

 
A Magyar Nemzeti Parkok Hetének célja, hogy felhívja a nagyközönség figyelemét a nemzeti parkok értékeire és az azokat bemutató ökoturisztikai programokra. Ez évben a negyven éves Hortobágyi Nemzeti Park ad otthont a rangos és érdekes rendezvénynek.
 
Pénteken szakmai konferenciával kezdődik a színes program a HNP Igazgatóság hortobágyi központjában. Ugyanezen napon a debreceni Emlékkertben 14 órától indul és szombaton is tart a „Zöld Forgatag”, amelynek keretében bemutatják az  Alföld ökoturisztikai kínálatát, kínálnak kézműves és nemzeti parki termékeket, lesznek zenei programok és esti táncház is. Vasárnap a hortobágyi puszta kincseivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők - az idén 40 éves Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló változatos programokkal várja a vendégeket a nap során.
Június 10-16-ig a többi nemzeti park is csatlakozik a rendezvényhez ingyenes és kedvezményes programokkal.
 
Részletes információk a nyitórendezvényekről a www.termeszetjaras.hu honlapon találhatók.
 
Cikk első megjelenése: 2013-05-22 10:01
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 888 regisztrált felhasználó
  • 2 310 hírlevél előfizető
  • 340 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 137 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 68 esemény
  • 2 784 megjelent cikk, hír
  • 261 belső oldal
  • 2 198 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter