2019. október 23., szerda - Gyöngyi
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

A Dunántúli természetjáró szervezetek vezetői Budapesten értekeztek

A Budapesti Természetbarát Szövetség beszámolója
A megyei vezetők értekezletét a 2019-es évben a BTSSZ vállalta fel, mert mint vendéget sokszor fogadtak minket. Budapest nem tartozik a Dunántúli és a Kelet-magyar összefogáshoz, de a rendezvényeiken meghívott vendégként részt veszünk.

Augusztus hónap utolsó hétvégéjén találkoztunk, Kispesten, a Wekerle telepen található bentlakásos általános iskolában a szállásunknál. A meghívó levélben közölt időre megérkezett mindenki, vagyis a 9 megyéből 22 fő vett részt ezen a találkozón. A beérkezést követően az iskola előtt gyülekeztünk, hogy felfedezzük és bemutathassuk a telepet. Ebben nagy szerepet vállalt Tötösné Gados Zsuzsanna, aki Kispesti lakosként sokat tud a telep történetéről. Megtisztelt jelenlétével Jónás Beáta online szerkesztő az MTSZ részéről.

A telep érdekessége, hogy a házak külsejükben kicsit eltérnek egymástól és népi motívumok felhasználásával lettek egyediek. A lakásokat belülről modernizálták, de kívülről nem változtathatják meg a lakók a ház egyediségét. A közel másfél órás séta a telepen található Wekerle étteremben fejeződött be. Mire ideértünk a szellemi és testi fáradtságtól kellően megéhezett a résztvevők csoportja. A felszolgált étel és a mellé elfogyasztott innivaló sikeresen elűzte a fáradtságot. A vacsora elfogyasztása után visszatértünk szállásunkra, ahol is az iskola ebédlőjében kezdetét vette az késő estig tartó ismerkedés és kötetlen beszélgetés. 22 óra után félbe kell szakítani a felszabadult jó hangulatot, mert korán reggel kelni kell. Kezdődik a másnapi egész napos program.




Reggelink elfogyasztása után gyülekezés a kapu előtt és várjuk a buszt, e sorok írója kezd ideges lenni, mert a megbeszélt időre nincs itt a megrendelt buszunk.

Telefon telefont követ végül bő egy órás csuszással megérkezik egy másik busz értünk és kezdhetjük környezetünk bemutatását. Első állomásunk a Pál-völgyi- barlang. Megcsodáljuk a cseppkőképződményeket és a magas hasadék folyósokat melyek oldalfalain a hévíz által kialakított gömbszerű oldásformák láthatok. Nagyon precíz előadást kapunk barlangi vezetőnktől a barlangrendszer kialakulásáról és beszédében kiemeli, hogy ez hazánk leghosszabb barlangja.

Mivel a barlangokból nem elég, utunkat buszra szállva folytatjuk a Szemlő-hegyi barlangba. Itt a késésünkből fakadóan egy kis fennakadást okozunk, de rövid időn belül már megint a föld alá megyünk, hogy ezt az előzőtől teljesen eltérő barlangot is vezető segítségével megismertjük. Itt cseppkövek helyett borsókővel borítottak a járatok falai, mely igazi mesevilágot varázsol szemünk elé. Ez a barlang gyógyászati célt is szolgál az asztmatikus és légúti megbetegedésekben szenvedők számára.

A közel két órás földalatti séta után jöjjenek a föld felszínén található érdekességek. A barlangokat magunk mögött hagyva buszunk Budapest kapujának is nevezett Sas-hegyi Természetvédelmi terület látogatóközpontja felé veszi az irányt. Mivel ekkora járművel nem tudunk egészen a bejáratig menni, sétálunk egy kicsit. Míg a belépőt intézi, a házigazda, addig az emberek ismerkednek az épületben található „Menedék a betontengerben” címet viselő interaktív kiállítás tablóival. Van, aki ki is próbálja működésüket.

Itt is szakavatott vezető ismerteti a Sas-hegy történetét kialakulását. Bemutatja a területen látható állatokat – ezek nagy része éjszakai életmódot folytat-, hüllőket, vagyis a nevezetes Pannon zöld gyíkot, melyet nem láthatunk, mert a varjak eleségnek nézve elfogyasztották a szabadtéri terráriumból. Végigjárva a kialakított ösvényt, sorra megismerhetjük a terület nevezetes növényeit és a régi idők e területen folytatott gazdálkodását. Nem csak a különleges növényvilág, ami e terület egyediségét adja, hanem a szemünk elé táruló Budapesti panoráma is lekötötte a résztvevőket. E sorok írójának ez a terület szűkebb hazája. A feltett kérdésekkel közel egyórás látogatás végeztével mindenki kezdett megéhezni, az óra mutatói már a három óra felé jártak.

Ezért buszunkkal a következő állomásunk felé vesszük az irányt. Ez nem más, mint a Budakeszi Arborétum. A kellően kiéhezett túratársakat előbb megvendégeljük a Hidegkúti erdészháznál lévő Erzsébet büfében. Az előre megterített asztalokhoz leülve, már is elénk kerül a kondérban főzött Székely gulyás, mely az itteni specialitás szerint vaddisznó húsából készült. Mindenki elfogyasztotta és leöblítette valamilyen nedűvel a finom kései ebédet.

Az ejtőzés után elindult a csoport az Arborétumba. A belépő megváltása után bejárták minden zegét-zugát a területnek és visszatértek a büféhez ahol a busz várt minket.

Most már a kormányt a szállásunk felé fordítottuk, de előbb még teszünk egy kis kitérőt a mamutfenyőkhöz. Ez volt a budapesti túravezetők klubját megalapító Pászty Gyula kedvenc pihenőhelye is. Az ismertető tábla elolvasása után zárásként készítünk egy csoportképet. Az arborétumban és a mamutfenyőknél még geocaching ládákat is talált, akiket érdekelt.

Budapestre visszatérve a buszból a Wekerle étterem előtt szállunk ki, és ülünk be elfogyasztani a vacsorára kapott menüt. A kivilágított utcánkon sétálunk vissza szállásunkra. Mint előző nap, most is az ebédlőben találjuk magunkat, hogy az előzőnap elkezdett kötetlen beszélgetést folytassunk. 22:00 óra körül az egész napos program és az élmények sokaságának hatása nyomott hagyott bennünk, megyünk lefeküdni.

Eljött az utolsónap. Reggeli után rendet teszünk az ebédlőben a következő és egyben utolsóprogramunknak is eleget tegyünk. Erre a napra tiszteletét teszi az MTSZ tiszteletbeli elnöke Thuróczy Lajos és Szőke Viktor szakági titkár. Kezdetét veszi a 3 órásra tervezett beszélgetés a megyék helyzetéről, feladataikról. Mi a jövőnk, merre tart a turizmus. Kérdések hangzanak el az oktatásról és a turistautak festésével és karbantartásával kapcsolatosan.


Ezen fórumon elhangzottakról emlékeztető készül, melyet minden résztvevőnek elküldünk, ezért nem írok részletesebben erről. A három nap elteltével a zárszókban megköszöntük a résztvevő megyék vezetőinek és aktivistáinak közreműködését. Végül már csak a Vándorbot átadása maradt, melyet a BTSSZ elnöke Matolcsi György adott át a következő Fejér megye elnökének Südy Péternek.



Ezek után is maradt egy napirendi pont, az ebéd, hogy ne menjen senki üres gyomorral haza. A találóan háziasra és vasárnapira készült ebédet elfogyasztva, elszéledtek a résztvevők ki a buszhoz vagy az itt parkoló kocsijával indult otthona felé. Mindenki hangoztatta, hogy jövőre találkozunk Székesfehérváron.


Fárasztó, de jó munka volt. Örömmel töltött el minket, hogy tudtunk újat mutatni. Már menet közben is többen jelezték, hogy megyéjükből is szerveznének kirándulást ezekkel a programokkal. Mi megígértük, hogy amennyiben megkeresnek minket, segítünk megszervezni és lebonyolítani. Nem marad más hátra, hogy én búcsúzzam, mint krónikás és a szervezésben résztvevő.


Matolcsi György
BTSSZ elnök
                                

Cikk első megjelenése: 2019-09-12 14:49
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 795 regisztrált felhasználó
  • 2 251 hírlevél előfizető
  • 339 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 118 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 6 esemény
  • 2 654 megjelent cikk, hír
  • 245 belső oldal
  • 2 137 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter