2017. december 12., kedd - Gabriella
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

A 2017. évi kitüntetések átadása

Beszámoló a 29. Természetjárók Napja eseményeiről
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
2017. szeptember 23-án került megrendezésre Dobogókőn a Természetjárók Napja, a Magyar Természetjáró Szövetség és tagszervezeteinek egyik kiemelt rendezvénye, a hazai szervezett turistaság ünnepe. Az ez évi kitüntetések átadása mellett megemlékezés történt Dr. Téry Ödön, a múlt századforduló legkiemelkedőbb turista vezetőjének munkásságáról, amelynek aktualitását halálának századik évfordulója adta.

A rendezvény a hagyományoknak megfelelően déli 12 órakor, a negyedóránként történt negyedik harangkongatás után a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, amelyen az esős időjárás ellenére több mint négyszázaz vettek részt.


Elsőként Garancsi István, az MTSZ elnöke köszöntötte az eső ellenére is kitartó megjelenteket, emlékezve a két évvel ezelőtti hasonló körülményekre. Egyben megígérte, hogy legközelebb már több sátor felállításával várjuk a természetjárókat az ünnepségre, akár ilyen időben is.


Az elnöki bevezetőt követően Németh Csaba, az MTSZ elmúlt évi kiemelkedőbb eredményeit ismertette, megemlítve, hogy párhuzamosan egy másik nagy MTSZ rendezvény, az ŐsziKÉK is most zajlik Galyatetőn.


Az ünnepi szónoklat ebben az évben Dr. Téry Ödön munkásságáról szólt. Thuróczy Lajos, az MTSZ tiszteletbeli elnöke Vuray György által válogatott részleteket olvasott fel a nagy előd ma is aktuálisan hangzó írásaiból, amely egy héttel korábban már elhangzott itt Dobogókőn, a Magyar Turista Egyesület idei vándorgyűlésének keretében.



A megemlékezést a 2017. évi kitüntetések átadása követte, amelyeket Garancsi Istvántól és Thuróczy Lajostól vehettek át az eddigi munkájuk elismeréseként az arra érdemesek. Az MTSZ Elnökségének döntése szerint:


Megalakulásának 50 éves jubileumi évfordulója alkalmából

a Természetjáró Emlékérmet adományozta az Angyalföldi Természetbarát és Testedző Egyesület részére.


Kiemelkedő technikai munkáért

Czárán Gyula Emlékérem kitüntetésben a következők részesültek:

Adler János    Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület
Nagy Balázs    Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkör
Pajtliné Kerti Mária    Ajkai Kórház Sportegyesület
Soós Zoltán    Dráva Természetbarát Sport Egyesület


Kimagasló természetjáró irodalmi, ismeretterjesztő tevékenységért

Dr. Thirring Gusztáv Emlékérem kitüntetésben részesült:

Berki Zoltán    Lokomotív Turista Egyesület


Kimagasló szervezési tevékenységért

Dr. Téry Ödön Emlékérem kitüntetésben a következők részesültek:

Eberhardt Erika    Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület
Rajki Sándorné    Kékes Turista Egyesület


A Természetjárás fejlesztése érdekében kifejtett komplex tevékenységért



Ezüst fokozat kitüntetésben a következők részesültek:

Beck László    HÓD Honismereti Túraegylet, az MTE Szentendrei Osztálya
Csarnai Béla    Miskolci Vasutas Sport Club Természetjáró Szakosztály
Sipos István    Pest Megyei Vadvirág Természetjáró Egyesület


 

Bronz fokozat kitüntetésben a következők részesültek:

Andrasek Csaba    Tenkes Természetbarát Egyesület
Garbai Gábor    Bánki Donát Természetbarát Egyesület
Kiss István Péter    Zagyva-mente Környezet- és Természetvédelmi Egyesület
Köves Gyula    Kárpát Egyesület Eger
Pajtli Sándor    Ajkai Kórház Sportegyesület
Sztancsik György    Hegyek Vándorai Turista Egyesület

A kitüntetetteknek ez úton is gratulál az MTSZ Elnöksége.
Tiszteletükre az ünnepség zenei műsorát szolgáltató zenekar eljátszotta a Másfélmillió lépés Magyarországon sorozatból ismertté vált Indulj el egy úton dalt.

A hivatalos ünnepség zárásaként Garancsi István és Thuróczy Lajos több résztvevő jelenlétében megkoszorúzta a dobogókői első menedékház falán lévő emléktáblát és a kilátónál a nagy előd tiszteletére 1926-ban állított Téry Ödön-emlékművet.

 
 

A kitüntetettek ez után részt vettek a Báró Eötvös Loránd menedékház nagytermében rendezett fogadáson. Elnézést kérünk, hogy az ünnepség nem a korábban megszokott rendben zajlott le a rendezvény előtt közvetlen megváltozott időjárás miatt.

Kapcsolódó cikkek, események:
29. Természetjárók Napja.
Téry Ödönre emlékeztünk.

További megjelenések az idei eseményről:

Dobogókőn elismert ajkai természetjárók.


Baranyai kitüntetettek a Természetjárók Napján.


...

MTSZ Országos Központ
Cikk első megjelenése: 2017-09-23 18:45

Csatolt dokumentumok

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 559 regisztrált felhasználó
  • 2 088 hírlevél előfizető
  • 321 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 111 túramozgalom
  • 3 518 túramozgalom teljesítő
  • 54 esemény
  • 2 364 megjelent cikk, hír
  • 214 belső oldal
  • 1 921 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter