2018. július 16., hétfő - Valter
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

85 éve szentelték fel a magyarkúti Turista kápolnát

Történelmi visszatekintés
A magyarkúti Turista kápolnát a MÁV Gépgyári SE (MÁVAG) Turista Osztálya emelte a közvetlenül a közelben általuk feltárt Árpád kori templom maradványai mellé. A kápolnát 1933. július 2-án Zadravecz István nyugalmazott tábori püspök szentelte fel Gonzaga Szent Alajosnak, az ifjúság védőszentjének tiszteletére.

Az ünnepségen MTSZ részéről Zsembery Gyula szólalt fel, míg Vörös Tihamér társelnök Müller Alajos nyugalmazott MÁV gépgyári igazgatónak, aki a gépgyári turistákat mindig a legmesszebbmenően támogatta, a TESZ érdemkeresztjét nyújtotta át.

A verőcei plébániához tartozó huszártornyos kápolnában évente egyszer, a június 21-i búcsúünnep közelében van szentmise.

Google streetview 2011 december

A 80. évfordulón, 2013. június 12-én a turista kápolnában Tóth Vencel ferences atya celebrált emlékmisét, majd ezt követően a Lokomotív Turista Egyesület ünnepélyesen felavatta a felújított kápolna falán elhelyezett emléktáblát.


A kápolna az Orgonás úti műút első kanyarjában, a jobb oldalon található. Megközelíthető gyalogosan a magyarkúti vasútállomásról induló K■-ról jobbra leágazó és Verőcére vezető P■ jelzésen.

KÉP

A kápolna története a Polgárdy Géza szerkesztésében 1941-ben megjelent Magyar Turista Lexikonban is szerepelt:
"Turistakápolna, a Börzsönyi hegységben. Magyarkúton építette a MÁVAG t. o., felszentelte Zadravecz István ny. tábori püspök 1933 július hó 2-án. A lesvölgy bal partjának egy kiemelkedésén állítólag Árpád korabeli templom alapjának a maradványait ásták ki a földből a MÁVAG turisták."

A Wikipédia kapcsolódó szócikke:
Gonzaga Szent Alajos.
Cikk első megjelenése: 2018-07-02 18:49
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 641 regisztrált felhasználó
  • 2 133 hírlevél előfizető
  • 335 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 118 túramozgalom
  • 3 810 túramozgalom teljesítő
  • 36 esemény
  • 2 493 megjelent cikk, hír
  • 227 belső oldal
  • 2 041 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter