2022. augusztus 09., kedd - Emőd
Magyar Természetjáró Szövetség
mtsz.org »Kezdőlap
Magyar Természetjáró Szövetség

Archív cikkek

Az alábbi lista azokat a nyitólapon megjelent korábbi cikkeket tartalmazza, amelyek:

- régebben jelentek meg, bár tartalmuk még nem feltétlenül avult el,
- korábbi eseményt harangoznak be, ezért tartalmuk az esemény befejezése után már nem aktuális.

Ezeket a cikkeket archívként őrizzük meg, tartalmukat tovább nem frissítjük. Mindez nem jelenti azt, hogy cikkekben leírtak már biztosan nem igazak.


A természetjárás polihisztora

Avagy mindent a túravezetőről

Megyünk, egyik lábunkat tesszük a másik után, életünk során több ezer kilométert a hátunk mögött hagyva. Hippokratész tudományosan is alátámasztotta, hogy ez a fajta testmozgás garantáltan jót tesz a testnek és a léleknek-már pedig neki érdemes elhinni az effajta kijelentéseket. A gyaloglás egyik igen népszerű műfaja a túrázás, ami választási lehetőségek egész tárházát sorakoztatja fel: dönthetünk a tempóról, a terepről, a motivációról, a társaságról csak hogy a legfontosabbakat említsem. További lényeges válaszható momentum a túraszervezés: egyénileg intézzük azt vagy rábízzuk magunkat egy túravezetőre?  Miért is bízzuk magunkat egy idegenre az erdőben?

Kiemelt híreink

Elindult a kéktúrás vetélkedő

142 csapat nevezett a kéktúrás vetélkedőre

Lezárult a jelentkezés: több mint ötszáz általános iskolás gyermek vetélkedik majd ebben a tanévben a Magyar Természetjáró Szövetség által koordinált „Indulj el egy úton..” című, az Országos Kéktúrát népszerűsítő vetélkedőn, melynek célja a legendás túraútvonal megismertetése, a természet tisztelete és a természetjárás gyermekkori megszerettetése. 

Tervezett vadászati időpontok

A Pilisi Parkerdő Zrt. közleménye
A Pilisi Parkerdő Zrt. közzétette az 2019-2020-as évre vonatkozó társas vadászatok előzetes időpontját.


Bélyegző áthelyezés az Alföldi Kéktúra útvonalán

Új helyszínen a vadászrepülőgépet ábrázoló gumilenyomat
Áthelyezésre került az AKPH_61 számú bélyegző Gyulaházán.




Távoktatásos tanfolyamok kiírása

A Gördögök Kerékpáros és Szabadidő Sportegyesület közleménye

A Gördögök Kerékpáros és Szabadidő Sportegyesület 2020-ban is meghirdeti a távoktatásos térképismereti, felsőfokú (ezüstjelvényes), középfokú (bronzjelvényes) gyalogos és kerékpáros túravezetői valamint útjelző vezető tanfolyamait.

VI. Természetjáró Túravezetők és Jelzésfestők Országos Találkozója

Meghívó a tagszervezetek részére

A Magyar Természetjáró Szövetség 2019. november 16-án immár hatodik alkalommal rendezi meg a Természetjáró Túravezetők és Jelzésfestők Országos Találkozóját, amelyre ezúton is tisztelettel meghívom az érdeklődőket.

A 2019. évi Rendezvénytámogatás eredményei

Tapasztalatok és következtetések
A Magyar Természetjáró Szövetség 2019-ben indította útjára rendezvénytámogatási rendszerét az érvényes tagsággal rendelkező, aktívan tevékenykedő tagszervezetei részére. A felhívás célja, hogy az MTSZ olyan rendezvények megvalósítását támogassa, amelyek összhangban vannak a saját küldetésével.


 
 

Az Alföldi Kéktúra felújítása

Helyzetjelentés az alföldről 1. rész
Ahogy korábban hírt adtunk róla, megkezdődött az Alföldi Kéktúra egyes szakaszainak felújítása. Egyes helyszíneken, az AK hosszának több mint 1/4-én már befejeződtek a munkálatok, amelynek eredményeiről az alábbiakban tájékoztatunk benneteket.



Szünnap az MTSZ irodájában

Technikai okok miatt zárva leszünk
Tájékoztatunk mindenkit, hogy technikai okok miatt két napra bezár a Magyar Természetjáró Szövetség irodája.

Mit rejt a túrázó hátizsákja?

Túrafelszerelés ötletek

Egy táska tartalma, pontosabban a tartalom hasznossága misztikus és nyitott kérdés a kívülállók számára, legyen szó akár a hölgyek, akár az urak, a Télapó vagy a túrázók batyujáról. Cikkünkben legutóbbiak hátizsákját fogjuk megtölteni azokkal a hasznos felszerelésekkel, amelyek nélkül el lehet indulni, de nem igazán érdemes. Összeállításunk azonban csak részben általános érvényű, hiszen mindenki egyéni igénye szerint dönt arról, hogy mit cipel a hátán egy vagy többnapos túrán, télen vagy nyáron és esetleg sátorozáskor.


Bélyegző áthelyezés az Országos Kéktúra útvonalán

Új helyszínen a visegrádi várat ábrázoló bélyegző

Áthelyezésre került az OKTPH_79 számú bélyegző Visegrádon.

A Magyar Természetjáró Szövetség 2020. évi eseményei

Kiemelt szakmai rendezvényeink 2020-ban

Elkészült a Magyar Természetjáró Szövetség 2020. évi eseménynaptára, amely a későbbiekben kiegészítésre kerül a jelenleg még szervezés alatt álló programokkal.
A hazánkban érvényben lévő járványügyi intézkedések értelmében a naptárban feltüntetett események némelyike nem, vagy későbbi időpontban kerül megrendezésre. Köszönjük a megértést! (2020. 03.24)

OKT rövid hírek

Cseréltük és pótoltuk a bélyegzőket

Köszönjük szépen, hogy bejelentéseitekkel segítitek a munkánkat! Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy az alábbi gumilenyomatokat pótoltuk és cseréltük az elmúlt napokban.

Megjelent a novemberi Turista Magazin

Ízelítő hazánk első számú természetjáró magazinjából

A túrázásnak jellemzően nincs szezonja, hiszen a vérbeli természetjáró télen, nyáron, rügyfakadáskor és lombhullásnál egyaránt felhúzza a bakancsát és útra kel. Abban azért egyetértünk, hogy az őszi erdő fergeteges színkavalkádja, a termések gazdag választéka nagyobb vonzalmat ébreszt a kezdő és haladó túrázó szívében, mint az év bármelyik más időszaka. Ezt a néhány őszi hónapnyi önfeledt természetjárást azonban jelentősen befolyásolja a vadászat miatti erdőlátogatási tilalom, amelynek jogi feltételeiről és az erdőlátogatók tájékoztatására vonatkozó hasznos tudnivalóiról a Tudástár rovatban olvashatunk részletesen.


Karbantartási munkálatok az Alföldi Kéktúra útvonalán

Közel hetven helyszínt érint a felújítás

Az elmúlt hónapokban sor került a közel 850 kilométer hosszú Alföldi Kéktúra útvonalának újramérésére és felülvizsgálatára.

Nagy siker az ácsteszéri IVV túrán

A KEM TJSZ beszámolója

A z Európai Sporthét  BEACTIVE 5 éve keretében nagy sikerrel rendezte meg Ácsteszér Polgármesteri Hivatala és a KEM Természetjáró Szövetsége a XXIV. IVV természetjáró túrát. A házigazdák  Ácsteszéren pazar körülményeket teremtett a 232 résztvevőnek a rajt és a cél helyszínén, azaz a Táncsics Mihály Kultúrházban Könyvtárban.

Negyven éve ért célba a Másfélmillió lépés Magyarországon

Megemlékezés a felejthetetlen sorozatról
Négy évtizeddel ezelőtt érkezett meg utolsó állomására, a Szent Vid-hegyre a Másfélmillió lépés Magyarországon stábja.

A Pilisi Parkerdő fennállásának 50. évfordulóját ünnepelték

A Pilisi Parkerdő Zrt. sajtóközleménye

Türelem az erdőhöz. Pillanatnyi érdekekért a jövőt ne áldozd fel. Védd, őrizd természeti értékeinket, alázattal szolgáld az erdőket” – e gondolatok jegyében, dr. Madas László alapító-igazgató munkásságára is emlékezve tartották szerdán a Pilisi Parkerdő Zrt. 50 éves fennállásának alkalmából rendezett ünnepséget, amelyen a résztvevők közösen emlékfát ültettek.


Aktuális korlátozások a Budai - és a Visegrádi - hegységben

Pilisi Parkerdő Zrt. közleménye

Tájékoztatunk mindenkit a Pilisi Parkerdő Zrt. területén jelenleg érvényes korlátozásokról térségenként és erdészetenként.

Önkéntesség és tudásmegosztás erdei utakon

A Turizmus Világnapjai alkalmából erdei infrastruktúra-karbantartásban vett részt az MTÜ

Turistautakon és azok mentén dolgozott közel nyolcvan, az MTÜ és cégcsoportjához tartozó lelkes munkatárs 2019. szeptember 27-én, pénteken.

Átmenetei erdőlátogatási korlátozás

A NEFAG Zrt. felhívása
Tájékoztatunk benneteket, hogy a NEFAG Zrt. átmeneti erdőlátogatási korlátozást rendelt el 2019. szeptember 25. és 2019. november 5. között dám barcogás (bőgés) miatt.


Túráztasd az agyad!

Még lehet nevezni Magyarország kéktúrás vetélkedőjére
Ötödik évfordulójához érkezett a Sajtos József által megálmodott és tematikájában az Országos Kéktúrára épülő „Indulj el egy úton” című vetélkedő.

XXXI. Természetjárók Napja

Jelen és múltidézés

Szeptember 21-én délelőtt a dobogókői úton keresztbefordult busz sem tudta visszatartani azt a több, mint ötszáz embert, akik a XXXI. Természetjárók Napjára igyekeztek. A Báró Eötvös Lóránd Menedékház előtti rét régi és új találkozásoknak adott helyszínt, ahol fiatalok és idősek együtt ünnepelték a természetjárásban arra érdemes kitüntetetteket.

III. Nemzetközi Nyári Turista Találkozó

V4-es természetjárók ismerkedtek a Börzsönnyel

A második Természetjáró Fesztivál hazai résztvevői ékes magyar beszéden kívül lépten nyomon hallhattak lengyel, cseh és szlovák szófordulatokat a rendezvénynek helyet adó Csattogó-völgyben, ugyanis a V4-es Nemzetközi Nyári Turista Találkozó apropóján több mint kétszáz nemzetközi résztvevőt látott vendégül szeptember ötödikétől nyolcadikáig a Magyar Természetjáró Szövetség.

31. Természetjárók Napja

Meghívó
A Természetjárók Napja a Magyar Természetjáró Szövetség kiemelt ünnepe, amelynek keretében kerül sor az arra érdemesek kitüntetéseinek átadására is. Az esemény a hagyományoknak megfelelően most is a hazai turistaság egyik emblematikus helyszínén, Dobogókőn kerül megrendezésre 2019. szeptember 21-én, a fővárosi turistaság kezdeteként számon tartott történelmi kirándulásnak az idén már százharmincadik évfordulója napjához közelebb eső szombaton. Mindenkit szeretettel várunk!

 

 

A Dunántúli természetjáró szervezetek vezetői Budapesten értekeztek

A Budapesti Természetbarát Szövetség beszámolója
A megyei vezetők értekezletét a 2019-es évben a BTSSZ vállalta fel, mert mint vendéget sokszor fogadtak minket. Budapest nem tartozik a Dunántúli és a Kelet-magyar összefogáshoz, de a rendezvényeiken meghívott vendégként részt veszünk.

Kéktúrát teljesítők a Természetjáró Fesztivál nagyszínpadán

Átadásra kerültek az oklevelek és a jelvények

2019. szeptember 7-én a II. Természetjáró Fesztiválon ünnepélyes keretek között vehette át elismerő oklevelét és a teljesítésért járó ikonikus Kéktúra jelvényt 29 túrázó. A teljesítők bakancsában összesen közel 34 ezer kilométer került a kéktúrázás során.



Érdemes időben jelentkezned: fogynak a szabad helyek a túrákon

Várunk a Természetjáró Fesztiválon!
A Börzsöny 5 pontján 3 napig tartó fesztivál 40-féle túrája közül elsőként a kisgyermekeseknek szólók teltek be.



Útvonal és jelzésváltozások a Bükkben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség közleménye
A Magyar Természetjáró Szövetség által 2019-ben is kiírt Jelzésfestés pályázat keretében végzett felújítási munkálatok során több útvonal és jelzés módosult a Kis-fennsíkon és a Garadna-völgyben.

Boldog születésnapot Lajos bácsi!

Thuróczy Lajost ünnepeltük

2019.08.28-án ünnepelte Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke 94. születésnapját, aki a mai napig segíti hasznos tanácsaival és ötleteivel a természetjárók életét. 


Áthelyezett bélyegzők az Országos Kéktúra útvonalán

OKK rövidhír
Az elmúlt időszakban három pecsételődoboz került új helyszínre az Országos Kéktúra útvonalán.


Kéktúrás rövidhírek

Cseréltük és pótoltuk a bélyegzőket

Köszönjük szépen, hogy a bejelentéseitekkel segítitek a munkánkat! Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy a túráitok során tapasztalt problémák közül eddig az alábbiak kerültek megoldásra.

A kutyás természetjárás etikett szabályai

Hasznos tudnivalók túra előtt és után
Túrázni sokféleképpen szeretünk: rövid vagy hosszútávon, társasággal vagy magányos farkasként, teljesítményt hajszolva vagy ráérősen, kutyatartók szerint kutyával vagy nélküle inkább sehova!

Sziklaomlás a Rám-szakadéknál

Pilisi Parkerdő Zrt. közleménye
Fokozott óvatosságra kéri a Rám-szakadékban kirándulókat a Pilisi Parkerdő Zrt., miután a napokban nagyméretű sziklatömb zuhant a turistaútra.

 

A kéktúrások különleges elismerése

Ünnepélyes jelvény és oklevél átadás
A háromnapos Természetjáró Fesztivál ideje alatt különleges körülmények között vehetik át a jól megérdemelt jelvényt és oklevelet a Kéktúrát 2019-ben teljesítők.


Elhunyt Dr. Egri Kiss Tibor

In memoriam
Dr. Egri Kiss Tibor nyugállományú aranydiplomás, érdemes-, orvos alezredes, Kiváló Természetjáró, Aranyjelvényes Túravezető, természetjáró szakíró, az MTSZ örökös-, a MKTSZ tiszteletbeli-tagja, a Honvéd Bottyán J. HSE tiszteletbeli elnöke.

III. Nemzetközi Turista Találkozó

Verőcére érkeznek a természetjáró visegrádi négyek
2019. szeptember 5. és szeptember 8. között kerül sor Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország egymással együttműködő, országos természetjáró szervezeteinek találkozójára a verőcei Csattogó-völgyben.

Bélyegző áthelyezés az Országos Kéktúra útvonalán

Új helyszínen a nagybárkányi bélyegző

Áthelyezésre került az OKTPH_98_1 számú bélyegző Nagybárkányban.

Kéktúrák Magyarországon

Nem minden kék, ami kéklik

A Magyar Természetjáró Szövetség által létrehozott, mintegy 2550 km hosszú Országos Kékkör három közismert „Kékből”, az Országos Kéktúrából, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrából és az Alföldi Kéktúrából áll. A fehér alapra festett kék sávval ugyanakkor Magyarország olyan vidékein is találkozhatunk, ahol az említett túrák egyike sem halad. Ennek az oka az, hogy a több tájegységen és legalább egy hegységen áthaladó kék sáv nemcsak a hosszú, legfőbb országos turistautak, hanem a térségi jelentőségű főbb útvonalak jelölésére is szolgál. Összeállításunkban a hazánkban jelenleg ismert kéktúrákat vesszük sorra a teljesség igénye nélkül.


Szünnap az ügyfélszolgálatainkon

Technikai okok miatt zárva leszünk

Nappal túrázni, este bulizni hívunk!

Szeptemberben jön a második Természetjáró Fesztivál

A Magyar Természetjáró Szövetség szeptember első hétvégjén ismét megrendezi a tavaly nagy sikerrel debütált Természetjáró Fesztivált.

Látogatási tilalom a Lila-hegyi kilátónál

Tovább szépül az egykori mérőtorony

Tájékoztatunk minden természetjárót, hogy festési munkálatok miatt 2019. augusztus 7. és 2019. augusztus 14. között a Győrújbaráton található lévő Lila-hegyi kilátó látogatása nem lehetséges!

Visszatekintés a Nagy-Milicről

Negyven éve indult útjára a Másfélmillió lépés Magyarországon stábja

Ha valaki negyven évvel ezelőtt szembetalálkozott az Országos Kéktúra bármelyik szakaszán egy alig tíz főből álló túracsapattal, valószínűleg meglepő látványban volt része. Ugyanis a társaság a csővázas hátizsákokon és sátrakon kívül filmforgatáshoz szükséges eszközökkel felszerelkezve járta az országot a Nagy-Milictől egészen Írott-kőig.


Szünetel az ügyfélszolgálati ügyintézés

Technikai okok miatt bezár az ügyfélszolgálat
Tájékoztatunk mindenkit,hogy 2019. augusztus 2-án pénteken technikai okok miatt zárva lesz az ügyfélszolgálat.

Turistajelzésekkel festett villanyoszlopok Észak-Magyarországon és Pest megyében

Együttműködési megállapodás a természetjárók és a villamosenergia-ipar szereplői között

2019. júliusában négyoldalú megállapodás köttetett a Magyar Természetjáró Szövetség, a Budapesti Természetbarát Sportszövetség, az ELMŰ Hálózati Kft. valamint az ÉMÁSZ Hálózati Kft között.


 

Bélyegző áthelyezés az Országos Kéktúra útvonalán

Új helyszínen a szendehelyi pecsét
Áthelyezésre került az OKTPH_86_2 számú bélyegző Szendehelyen.



Az igazság nyomában

A Magyar Természetjáró Szövetség közleménye

A Magyar Természetjáró Szövetség ezúton tájékoztatja tagszervezeteit, partnereit és az összes természetjárás ügyét sajátjának tekintő szimpatizánsát, hogy a közelmúltban Budakeszi Vadaspark és Nagykovácsi körzetben illegálisan létesített K+ jelzés kapcsán megjelent valótlanságokat, elferdített híreket a csatolt cikkben tiszteletteljesen kiigazítottuk.



Útvonalváltozás az OKT 21. szakaszán

Új szakasz Kékestető és Mátraháza között

Tájékoztatunk benneteket, hogy biztonsági okokból nyomvonal áthelyezés történt az Országos Kéktúra Mátraháza és Sirok között húzódó szakaszán.


Eredményes együttműködés a katasztrófavédők és a természetbarátok között

Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség beszámolója
Az Ajkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség szervezésében került sor az Ajkai, Devecseri, Sümegi, Tapolcai, Várpalotai és Balatonalmádi járások önkéntes mentőcsoportjainak gyakorlatára.

Művészetek Völgyében a Magyar Természetjáró Szövetség

Játékokkal és ajándékokkal várunk benneteket a Zöld Udvarban

A Magyar Természetjáró Szövetség is kint lesz július 19. és 28. között a Művészetek Völgye fesztiválon, a kapolcsi Zöld Udvarban, ahol a kéktúrás nyereményjátékok mellett túrázós ötletekkel, praktikákkal várjuk a természetjárás iránt érdeklődőket.

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 5 166 regisztrált felhasználó
  • 2 479 hírlevél előfizető
  • 356 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 139 túramozgalom
  • 3 969 túramozgalom teljesítő
  • 3 esemény
  • 3 092 megjelent cikk, hír
  • 269 belső oldal
  • 2 285 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter